Parasport: A kétely viszi előre az embert – Szabó László

– Több mint hat éve, 2015 júliusában lett a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. Mi motiválta, hogy elvállalja?
– Zűrös időszak volt az a bizottság életében, az előző elnök, Gömöri Zsolt lemondott, és tűzoltás jelleggel kellett új elnököt választani – mondta a Nemzeti Sportnak Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, aki újra pályázik a posztra, és 2024-ig újra elvállalná a szervezet vezetését. – A 2016-os paralimpia végéig kaptam meg a bizalmat, Rio után újraválasztottak négy esztendőre, amiből végül öt lett a tokiói paralimpia halasztása miatt. Nem voltam kívülálló, de nem is volt olyan mély kapcsolatom a fogyatékos sporttal, mint ami az elmúlt években kialakult, de szerettem volna a lehető legtöbb embernek megmutatni, fogyatékosnak lenni nem azt jelenti, hogy vesztesnek lenni.

– Változott valamiben az elmúlt években?
– Azzal kezdeném, amiben nem változtam. Egy sportvezetőnek nyitottnak kell lennie a tanulásra minden nap, és ez nálam változatlan. Az ember minden nap ráébred, hogy mennyi mindent nem tud még, mennyi mindent kell még tanulnia. Ma már körültekintőbben hozok meg döntéseket, a fogyatékos sport tanított meg arra, hogy nem lehet mindent azonnal megoldani, van, amit hagyni kell, hogy az élet rendezze el. Nem lehet kényszeres problémamegoldóként élni az életünket.

– Miben változott a parasport Magyarországon?
– Profibb lett, a sport és az élet olyan területévé vált, amiben ennek szentelhetik az életüket azok, akik benne élnek, és nemcsak maguknak akarnak sikert szerezni, hanem a közösségnek, a nemzetnek. E teljesség megteremtésében rengeteget léptünk előre.

– Mit tart hat elnöki éve legnagyobb eredményének?
– Ahhoz értek a legjobban, hogy bizonyos ügyeket hogyan lehet kommunikálni, megmutatni a nyilvánosságnak úgy, hogy szerethető, hiteles és értékes legyen. A legtöbbet ezen a területen tudtam adni a magyar parasportnak, amelyet itthon már elismernek és megbecsülnek erkölcsi és anyagi értelemben egyaránt. Egyre több fogyatékkal élő ember gondolja úgy, hogy a sportban teljesedhet ki. Azok közül, akik Tokióban paralimpiai bajnokok lettek, Pap Bianka vagy Kiss Péter Pál például 2015-ben még messze kezdő sportolók voltak, tinédzseréveik közepén. Ők már olyan közegben sportolhatnak, amelyet elismertség és elfogadottság tekintetében elnökként talán én is jobbá tettem. Ma a paralimpiai bajnokok, például Illés Fanni vagy Ekler Luca nevét ugyanúgy ismerik az emberek, mint az olimpiai bajnokokét.

– Hezitált, hogy elvállalja-e a következő elnöki ciklust?
– A kétely viszi előre az embert az élet minden területén: amit csinálsz, vajon jól csinálod-e, hasznára válik-e a közösségnek? Nekem minden napom kételyekkel teli, a folytatás kapcsán is. Megkérdeztem nekem fontos sportvezetőket és barátaimat arról, milyen döntést hozzak, és végül arra jutottam, hogy folytatom a munkát.

– Mi tart most a legfontosabb feladatnak?
– Tartom azt, amit a tokiói paralimpia után mondtam, hogy eredményeket, elismertséget és anyagi támogatottságot tekintve a magyar parasport most olyan magasan van, mint még soha. Innen nem könnyű még magasabb fokra lépni, hiszen egyre nagyobb a konkurencia, Tokióban olyan országok nyertek érmet – Szingapúr, Malajzia, Izrael –, amelyek korábban a dobogó közelébe sem nagyon kerültek. Ebben a versenyben nem könnyű sportszakmailag előrelépni, de fel kell tűrni az ingujjat, és tovább kell dolgozni.

– Volt-e olyan döntése, amit ma már másképp csinálna, vagy a jövőben másképpen kell csinálnia?
– Talán két olyan ügy van, amellyel kapcsolatban úgy érzem, tehettem volna többet is. Az egyik, hogy lehettem volna hangosabb és harcosabb szószolója a 2024-es budapesti paralimpiának, többször világossá téve, hogy aki az olimpia ellen tiltakozik, az a paralimpia ellen is beszél. A másik, hogy miközben örülök, hogy 2023-ban Budapesten atlétikai világbajnokságot rendeznek, sajnálom, hogy nem sikerült elérni, hogy paraatlétikai világbajnokság is legyen hazánkban.