Keresi a magyar sport szuperhőseit – Köbli Norbert, a Katinka kreatív producere

– Mennyi a világcsúcs női négyszáz vegyesen?
– Nekem nem kellett elmélyednem ennyire az úszásban, és szerintem jót is tett, hogy nem kerültem olyan közel a sportághoz, mint Pálinkás Norbert rendező. Én a film dramaturgja, kreatív producere voltam, és jó volt így ez a tandem: Norbi ott volt minden nap Katinkával, rögzített mindent, ami vele történt, az én feladatom az volt, hogy a puzzle-darabkákból jó játékfilmet készítsünk.

– Vagyis az ön szemében Hosszú Katinka „pusztán” a főszereplő volt?
– Igen. Úgy álltam hozzá, hogy ez egy szuperhőstörténet, és ennek megfelelő dramaturgiát kell adni, ám menet közben foglalkoztatott persze az is, hogy akárcsak egy James Bond-filmben, be kell mutatni, ki a főgonosz, milyen akadályok nehezítik hősünk életét, s az is, hogy mellette ez egy fejlődéstörténet, amelyben egy lány a szemünk láttára válik nővé. Egyre inkább megértettem az élsportolók életét, éreztem, hogy buborékban zajlik, és a benne élők sok tekintetben gyerekek maradnak. Aztán az a szerencse ért minket, hogy a kamerával éppen ott voltunk akkor is, amikor a buborék a koronavírus-járvány miatt szétpukkadt, és Katinka körülnézett: mi van még az életben az úszáson kívül? Nem lettem sportszakértő, még csak kísérletet sem tettem rá, hogy az legyek. Pálinkás Norbert a sport világából érkezett, mellette voltak szakértők is, én maradtam laikus, és csak arra figyeltem, hogy Katinka életútja a filmben példázatot is adjon.

A FILM HIVATALOS ELŐZETESE

– A filmbemutató után elárulta, a járvány kitörését követően nem sokkal szinte dörzsölte a tenyerét, hogy ez csak a javukra válhat. Azért az első időszakban érte egy kis sokk amiatt, mi lesz így a filmmel?
– Persze, ám mi, dokumentumfilmesek mindig kiszolgáltatottak vagyunk, hiszen nem alakíthatjuk az eseményeket. Mi arra szerződtünk, hogy követjük Katinka életét egy időablakban, ha vele eközben unalmas dolgok történnek, akkor unalmas film lesz belőle. Én azért örültem egy idő után a járványnak, és azért gondoltam, hogy segíthet nekünk, mert szerettem volna, ha ott vagyunk Katinka mellett, amikor életének egyik fontos, központi eseménye zajlik. Az átok, vagyis a pandémia a mi szempontunkból áldássá vált, hiszen a kameránk előtt zajlott minden. Ez amolyan önző, filmes hozzáállás.

– A koronavírus-járvány mellett talán a tokiói olimpia is átalakította a forgatókönyvet.
– Az egyik legmeglepőbb fordulat nekem az volt, hogy lám, még egy olimpia is elhalasztható. Tény, hogy a forgatókönyvet, az eredeti elképzelésünket ez felborította. Újra kellett fogalmaznunk szinte mindent, és az is tény, hogy a tokiói olimpia után is volt egy megbeszélésünk, amelynek tárgya az volt, hogyan is hat ki Katinka ottani szereplése a mi filmünkre. Azzal persze tisztában voltunk, hogy az eredmény lehet ilyen is, olyan is Tokióban, mindössze az volt a biztos, hogy mi ott leszünk Japánban, és rögzítünk mindent. Azt kellett kitalálni, hogy az ottani történések függvényében a filmnek milyen legyen az íve.

– Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, ha elmondjuk: Katinka a film legvégén kiúszik a nyílt vízre. Honnan jött az ötlet?
– Tokió után érlelődött meg bennem. Katinkában ott lakozott a félelem, addig csak az uszodában élte az életét, vajon mi van azon kívül, és akkor jött az ötlet, hogy igenis elég bátor ahhoz, hogy mer új és talán veszedelmesebb vizekre evezni. Mert az is egyértelmű volt, hogy nem zárhatjuk úgy a filmet, hogy Katinka Tokióban nem lett olimpiai bajnok, hogy emiatt ő is szomorkodik, és mások is bánkódnak. Nem lehet vesztes semmiképpen sem! Huszonöt-harminc éve úszik, sorra nyerte a versenyeket, az érmeket, és zárjunk úgy, hogy Tokióban nem nyert?! Akkor villant be, hogy az olimpiai kockák után kell egy győzelmi montázs, mert Katinka kapcsán nem a legutóbbi olimpiára emlékszünk, hanem arra, mit ért el az egész pályafutása során. Az életmű a fontos, s benne az akadályok – azt dramaturgként tudtam, a hős csak annyira erős és leleményes, amennyire az ellenerők erősek és leleményesek: minél nehezebb legyőzni az akadályt, annál erősebbnek mutatkozik a hős. Tudtam, hogy Katinka életében megvannak és megvoltak az akadályok, ezeket be kellett azonosítani, láthatóvá kellett tenni.

– A járvány éppen ilyen volt.
– Hangozzék bármilyen furcsán is, a Covidtól segítséget kaptunk, hiszen nagyon is láthatóvá tette a nehézségeket. Mindent átalakított a szemünk láttára, hozott egy olyan váratlan fordulatot, amely nagyon jót tett a filmnek. De szerencsénk volt a tekintetben is, hogy nagyon hamar markánsan kirajzolódott az a vonal, amit én is láttam már az első forgatott anyagokban, vagyis hogy Katinka egy kísérleti egér, aki majdnem három évtizeden keresztül valamiféle bizarr tevékenységet végez. És lehet, hogy Tokióban nem azt az eredményt hozta, amit sokan vártak, vártunk tőle, ám nagyon megérdemli, hogy pihenjen kicsit, hogy elbúcsúzzon az úszástól – az elégikus befejezéssel nem a negatív érzések kerekednek felül, éppen ellenkezőleg: azt érzi az ember, hogy ha valaki, Katinka igazán megérdemli, hogy kissé leeresszen, vagy akár abba is hagyja az úszást.

– Bár nem ön kísérte végig Katinkát a mindennapokban, de láthatóan igen közeli kapcsolatba került vele.
– Katka nagyon jó emberismerő, az első beszélgetésünk során éreztem, hogy engem is radaroz. Elfogadott, és a nehéz helyzetekben, amikor mégiscsak szükség volt egy kis győzködésre, rendre hozzám fordult, és hagyta, hogy meggyőzzem.

– Miről kellett őt győzködni?
– Például arról, hogy Shane Tusupnak szerepelnie kell a filmben. Megértette, hogy nem mesélhetjük el az életét úgy, hogy Shane nincs benne a történetben, mert akkor mindenki arra lesz kíváncsi, miért maradt ki.

– Rendkívül jó arányokkal találták el az ő közös történetük bemutatását.
– Én is így gondolom. Katinka beszél róla, ráadásul úgy, ahogyan máshol, máskor még sohasem. Egyébként megértettem én őt is. Túl van egy fájdalmas váláson, persze hogy szeretné elfelejteni azokat az éveket, persze hogy azt szeretné, ha mindaz már nem lenne az élete része, és akkor itt ez a film, amely újra az orra alá dörgöli, hogy az a néhány év bizony mégiscsak az élete része. Rendkívül erős jellemre vall, hogy a nehézségek ellenére Katinka vállalta, beszél arról az időszakról.

– Katinkának az is kihívás volt az elején, hogy hétköznapjai állandó részévé vált a kamera. Köbli Norbertnek mi volt az igazi kihívás a filmkészítés során?
– Az, hogy arról a különleges emberről, akit egészen közelről megismerhetek, olyan filmet készítsek, amely Katinkának is tetszik. De kihívás volt az is, hogy tényleg az igazságot mutassuk meg, hiszen mi nem arra szerződtünk, hogy reklámfilmet forgassunk róla.

– Elképzelhető, hogy a jövőben is közel marad a sport világához, hogy nyit efelé is?
– Már korábban is nyitottam. Tizenkét éve Szöllősi Györggyel írtunk forgatókönyvet Puskás Ferencről, sajnálom, hogy nem lett belőle film, de remélem, hogy lesz, hiszen a történet újra és újra szembejön velem. Írtam forgatókönyvet Pósta Sándor kardvívóról is, aki 1924-ben, a Trianon utáni első olimpián nyert, ráadásul egy franciával szemben.

– A történetet, a sikert vagy az embert keresi a témáiban?
– Egyértelmű, ha sikertörténetet keresünk a magyar történelemben, leginkább a sportban találjuk meg. És ezek egyértelmű sikerek, nem megítélés kérdése, hogy az adott sportoló hős vagy sem. Annyi, de annyi ilyen történetünk van Papp Lacitól Keleti Ágnesig. Pósta Sándor győzelme például az egész nemzetnek jelentett sokat, hiszen egy csonka ország képviselője tudott nyerni egy lovagiasként számon tartott sportágban. Emellett Pósta életútja is különleges, hiszen az első világháborúban úgy megsérült egy gránáttól, hogy újra kellett tanulnia járni, s azt mondták neki, nem vívhat soha többé. Fontosak az emberi tényezők is ezekben a történetben, az, hogy a hős min megy keresztül élete során, de ahogy mondtam, egy dramaturg ezeket akadályként azonosítja. Nem elég, ha bemutatod, hogy a főszereplőd egy kedves, aranyos, illemtudó kislány.

– A Katinka életét bemutató film nem ilyen. Elégedett?
– Igen.

– Úgy fogalmazott, hogy meglepően jó film lett. Miért?
– Azt sejtettük, hogy jó film lesz. A meglepő jelző arra utalt, ahogyan a valóság megtörtént velünk, és ahogy a vágás során minden energia összeért. Sokan dolgoztak ezen a filmen, húzhatták volna különböző irányba a szekeret, de nem így történt, s amikor az ember megérzi, hogy egyfelé megy mindenki, az fantasztikus. Az alkotófolyamat ezen részére nagyon büszke vagyok.