Olimpia: a NOB alelnöke rendezésre biztatja hazánkat

Vágólapra másolva!
2022.05.02. 17:49
null
A NOB alelnöke, ifjabb Juan Antonio Samaranch olimpiarendezésre biztatja Magyarországot (Fotó: AFP)
Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke szerint Magyarországnak meg kellene céloznia a nyári ötkarikás játékok megrendezését.

 

A Nemzetközi Öttusaszövetség első alelnökeként is tevékenykedő Samaranch vasárnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezett világkupaverseny miatt érkezett Budapestre.

A MOB honlapjának nyilatkozva úgy fogalmazott: jól látható, felfelé ívelő görbén halad a Magyar Olimpiai Bizottság, ami abból is érzékelhető, hogy nagyon sok új sportlétesítmény épül Magyarországon.

„Kevés olyan ország van, ahol ennyire lelkiismeretesen viselik az olimpiai mozgalom gondját. Most már csak egyetlen dolog van hátra: célozzák meg az olimpiai rendezést. Önökben megvan ehhez a szenvedély, a tapasztalat, a megfelelő sportdiplomácia, és a kormányzás is sportvezérelt” – magyarázta a spanyol sportvezető, a NOB néhai elnökének fia.

Hangsúlyozta, kevés olyan ország van Európában, amely alkalmasabb lenne az olimpia megrendezésére, mint Magyarország. Meglátása szerint az olimpia jövőjét illetően nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a tradíció és az újítások között, de a NOB-nál keményen dolgoznak rajta, mert a sikerhez a régi és az új tökéletes kombinációjára van szükség.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Hősként fogadták otthon a NOB új elnökét – videó

Egyéb egyéni
2025.03.24. 10:32

Megint elmehet a falig – Bobory Balázs jegyzete

Egyéb egyéni
2025.03.21. 23:21

David Lappartient nem indul a Francia Olimpia Bizottság elnöki posztjáért

Egyéb egyéni
2025.03.21. 15:42

Összefoglaló a NOB-elnökválasztásról: egy boldog és történelmi győztes, Kirsty Coventry és a csalódott vesztesek – NS exkluzív

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:36

Párját ritkító karrier – Bemutatjuk Kirsty Coventryt, a NOB új elnökét

Egyéb egyéni
2025.03.20. 16:52

Sporttörténelem! Kirsty Coventry a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 10. elnöke

Egyéb egyéni
2025.03.20. 16:27

Fürjes Balázs: Történelmet írunk Görögországban, az olimpia hazájában

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:17

Thomas Bach örökös tiszteletbeli NOB-elnök lesz

Egyéb egyéni
2025.03.19. 17:14
Ezek is érdekelhetik