Öttusa: A hatodik tusa az alkalmazkodás! – Kállai Ákos

– Hogyan érinti, hogy lecserélik a lovaglást?
– Nagyon fáj a döntés, hiszen ebben a sportágban nőttem fel, s azóta is benne dolgozom – kezdte Kállai Ákos, a női öttusa-válogatott szövetségi kapitánya. – Vannak negatív emlékeim a lovaglással kapcsolatban, az egyetlen olimpiámon például hét verőhibám volt, pedig egyébként bőven a legjobb tízben lehettem volna, mégsem úgy gondolok rá, hogy akkor mehet a kukába, hanem úgy, hogy ez vele jár. Kovács Sarolta mondogatta a tavalyi szezonban, hogy az élet nullára játszik, és ez a lovaglásra is igaz. Az ő esetében ki is jött, Tokióban sokan elszálltak, sokan pedig épp így maradtak versenyben, ahogyan ő is – ha pedig ilyen helyzet adódik, azzal tudni kell élni. Aki az öttusa világában él, így szocializálódik.

– Tokióban botrányos volt, ahogy elszállt a németek aranyesélyese, Annika Schleu is. Hogyan látta azt a helyzetet?
– A ló szájában speciális, úgynevezett mosolygó zabla volt, ami arra való, hogy a sietős, robogós lovat finomabban lehessen terelgetni. Ez viszont azt jelenti, hogy nagyon óvatosan kell hozzányúlni, ha meghúzod a kantárt, azonnal érzi és megjegyzi az állat. Ezt a lovat már az első futásnál rendesen megrángatták, és Schleu is ezt csinálta vele mindjárt a futás elején, a ló pedig azonnal „levette a kottát”, nem is igen akart elindulni, elege volt. Végül csak nekilódult, bár késve, már akkor ki kellett volna zárni, aztán a német versenyző ismét megrángatta a négyes-ötös ugrás környékén, így a következő akadályt már megtagadta. Ez a lovas hibája volt, problémás lóval, speciális felszereléssel, amelyhez megfelelő tudás kell, a versenyző viszont nem volt felkészült. Az, hogy a lovasedző megütötte a lovat, talán kissé fel lett fújva, sokszor egy versenyző a sikeres menet után is erősebben paskolja meg az állatot, de a jelenet sok millió ember előtt játszódott, ami nem az öttusa malmára hajtotta a vizet a dollármilliárdokat mozgató lovassportokkal szemben sem, hiszen nem a ló és ember közötti harmóniáról kialakult képet erősítette.

– Többen kritizálták a Magyar Öttusaszövetséget, hogy nem tett eleget a versenyszám megmentéséért.
˜˜˜– Pedig maximálisan kiálltunk a lovaglás mellett. Vannak csoportok, amelyek megpróbálják ezt úgy beállítani, hogy a szövetség csak azért tesz így, mert bizonyos körök a lovaglás mellett vannak, ezért nem lehet mást csinálni – de ez nem igaz. A szövetség ugyanúgy gondolkodik, mint ők, csak más a funkciója a szervezetnek, ezért másképp kell megnyilvánulnia is. Maga a cél és a vélemény ugyanaz, egyhangúlag a klasszikus öttusa mellett tette le a garast az elnökség és a vezető tisztségeket betöltő személyek, de hozzá kellett tennünk, hogy ha keresztülviszik a rendszeren a lovaglás lecserélését, akkor megyünk tovább az új struktúrával. Hiába álltunk ki a versenyszám mellett, országos szövetségként gondolkoznunk kellett azon is, mi lesz, ha mégis megtörténik, amit nem szerettünk volna. És lássuk be: már egy ideje biztos volt, hogy így lesz. Láttuk a folyamatot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság intelmeit, kéréseit is. Nem arról volt szó, hogy a Magyar Öttusaszövetség mit szeretett volna, hanem arról, mi történik nemzetközi szinten. Lehet szembeúszni az árral, de abban előbb-utóbb elfárad az ember.

– Az utóbbi években folyamatosan módosítottak a sportág szabályain. Hogy viselik ezt a versenyzők, szakemberek?
– Úgy szoktam fogalmazni, hogy az öttusázóknál a hatodik tusa az alkalmazkodás. Akinek ez a képessége fejlettebb, vagy ebből a szempontból életrevalóbb, az ér fel a legjobbak közé, mert könnyebben átlép a problémákon, átértékel helyzeteket, amelyekhez más ragaszkodik, nem enged belőle, beleragad, ami a gyorsan változó világban, amelyben élünk, nem segít.