Majd a gyerekek! – a vízilabdázó unokák folytathatják a nagyszülők olimpiai sikereit

Ott hagytuk abba, hogy Schmitt Pál friss NOB-tagként az 1984-es szarajevói olimpián letette az esküt. Ezzel párhuzamosan – megörökölve legendás elődje, Csanádi Árpád funkcióit – a sporthivatal elnökhelyettese és a MOB főtitkára lett. Így érte az 1984. májusi állásfoglalás arról, hogy nem megyünk a Los Angeles-i olimpiára. A Szovjetunió nyomására egy ellenszavazattal meghozott döntés időpontjában nem volt itthon, Szófiában tárgyalt, így nem foglalt állást. Később azt mondta, NOB-tisztségviselőként a bojkott ellen szavazott, de legalább tartózkodott volna. Utólag eldönthetetlen, mindenesetre szögezzük le, hogy a NOB-tagok nem hazájukat képviselik a testületben, hanem a testületet a hazájukban.

Az viszont tény, hogy nem volt a hatalom kedvence. A gyászos 1986-os futball-világbajnokság (Irapuato…) után átszervezték a sportvezetést, Schmitt Pált kipörgették állami funkciójából, maradt a MOB főtitkára. A közlemény rögzítette, hogy „érdemei elismerése” mellett, ám a háttérben összeállítottak egy bűnlajstromot. Jellege szerint olyan vádakkal, mint az óvodában Pistikéről: „Már másodszor nem ette meg a spenótot…”

Müller Tibor a rádióban megkérdezte tőle, hogy örülnek-e az ellenségei, a válasza pedig így hangzott: „Nincsenek ellenségeim. Irigyeim vannak. Ezen egy cseppet sem csodálkozom. Elég exponált helyen dolgozom.”

A NOB köreiben aggodalommal kérdezték tőle, hogy mi történt, de aztán megnyugodtak a kedélyek. Olyannyira, hogy Walther Tröger sportigazgató így beszélt róla: „Biztos vagyok abban, hogy a magyar sportdiplomaták eddigi tevékenységéhez hűen, tekintélyes szerepet fog betölteni a nemzetközi sportéletben.”

Így történt. Jellemző, hogy a szöuli játékokon (1988) öttusában (két magyar arany) az elnök, Juan Antonio Samaranch volt kijelölve díjátadónak, ám Schmitthez fordulva sajnálkozott, hogy nincs úgy öltözve, hogy a dobogó felső fokára álló honfitársait köszöntse. „Nincs semmi gond  – mondta Schmitt Pál. – Az ünneplőm az autómban van.” Az elnök pedig átengedte neki az éremosztást.

Életében, de főként a MOB történetében 1989 volt a fordulópont. A testület levált a hatalomról. Négy évtizeden keresztül ugyanis visszatérően a sportvezetés első embere volt a testület elnöke, ami ugyan ellentmond az olimpiai chartának, amelyben az áll, hogy az állami befolyás kizárt a nemzeti szervezeteknél, ám ez nem érdekelte a szocializmust építő hatalmat. A chartára (is) hivatkozva alakult újjá a MOB 1989 júniusában. Az elnöki posztra négyen kandidáltak, Schmitt mellett Aján Tamás, Pongrácz Antal és Török Ferenc. A szavazás első körében Török esett ki, a másodikban Pongrácz, döntött a harmadik forduló, amelyben Schmitt 54, Aján 52 szavazatot kapott.

Hogy van-e összefüggés a főtitkárinál kétségtelenül rangosabb elnöki poszt és a nemzetközi sportéletben kivívható tekintély között, nem bizonyítható. Mindenesetre Schmitt Pál NOB-karrierje ezután indult be. Addig a sportolói bizottság alelnöke volt (1984-től), ám utána a végrehajtó bizottság tagjaként (1991), NOB-alelnökként (1995), a környezetvédelmi bizottság első embereként (1995), protokollfőnökként (1999) kapott megbízatást.

Közmegelégedésre teljesített, hiszen Nora liechtensteini hercegnő és a kanadai Dick Pound mellett ő is mentesült a NOB-tagságnál életbe lépő, a 70 esztendős felső korhatárt rögzítő szabály alól. Nem mellesleg, Samaranch visszavonulása után, 2001-ben pályázott a NOB elnöki tisztére is. Sem neki, sem négy társának nem volt sok esélye a belga Jacques Rogge-gal szemben, ám nem is volt a célja, mindössze fel akarta mérni súlyát a testületben. Lépését Kő Andrásnak, a róla írt portrékönyvben egy Seneca-mondással indokolta. „Ducunt volentem fata, nolentem trahunt”, azaz „Vezetik a végzetek az akarót, a nem akarót vonszolják.” A lényege, hogy ugyanarra a sorsra jut az akaró és a vonszolt, csak az utóbbi sérülésekkel kerül ki a küzdelemből. Rogge-ot választották meg, ám Schmitt az amerikai Anita DeFrantzot megelőzte az első körben, ez választ jelenthetett a súlyáról feltett kérdésre.

Nyelvtudása a közéletben is magasra röpítette, diplomataként is igényt tartottak szolgálatára. Antall József miniszterelnök kérte fel nagykövetnek 1992-ben, három várost ajánlott, Londont, Madridot és Ottawát. Egy nap gondolkodás után Madridot választotta. Amikor eldicsekedett Samaranchnak, hogy a hazájában teljesít majd szolgálatot, a NOB-elnök elcsodálkozott, ő Londonra szavazott volna. Madridi nagykövetként 1995-ben Andorrába is akkreditálták, majd 1998-ban Bern lett a következő állomáshelye, liechtensteini akkreditációval (1999).

Hatvanesztendősen (2002) politikai pályára lépett. Hosszas gondolkodás után döntött így, érve szerint még érzett magában erőt arra, hogy úgymond új pályán próbálja ki magát. Ellenzéki támogatással (Fidesz, MDF), de független jelöltként harcba szállt Budapest főpolgármesteri tisztségéért, de alulmaradt Demszky Gáborral szemben. Egy esztendővel később (2003) a Fidesz alelnöke lett, majd képviselő az Európai Parlamentben.

Viharos időszak volt ez neki, politikai szerepvállalása miatt hazai pályán, a MOB-ban is támadták. Egyedüli jelöltként 2005-ben újra megválasztották elnöknek, ám egy tudósítás szerint: „A politika úgy öntötte el a Magyar Olimpiai Bizottságot, mint a jeges víz a Titanic utasait...” Értett a szóból és 2006-ban bizalmi szavazást kért. A ceremónia nem volt sima, a gépek egyike-másika nem működött, így végül hagyományos, cédulás szavazás következett. Leváltásához 72 szavazat kellett volna, ám csak 69-ig jutott az ellenzéke.

Parlamenti képviselő 2010-ben lett, az esztendő nyarán pedig az országgyűlés köztársasági elnöknek választotta. Hivatalba lépve azonnal ki volt téve az ellenzéki támadásoknak, részletezésük – sportlap lévén – nem a mi feladatunk. Legfeljebb annyiban, hogy 2012-ben plágiummal vádolták meg doktori disszertációja kapcsán, a vizsgálat eredményeként a Semmelweis Egyetem szenátusa megfosztotta címétől. Állást itt sem foglalunk, ám az furcsa, hogy távollétében, meghallgatása nélkül született meg a döntés.

A vihar nem csitult, ezért 2012. április 2-án az országgyűlés előtt, a napirendet megelőzően bejelentette lemondását: „Magyarország alaptörvénye szerint, amelyet magam láttam el kézjegyemmel, az államfő kifejezi a nemzet egységét. Ezen rendelkezés számomra azt jelenti, hogy ebben a helyzetben, amikor személyes ügyem nemzetemet inkább megosztja, mint egységesíti, kötelességemnek érzem, hogy szolgálatomat befejezzem, elnöki mandátumomról lemondjak”.

Az elmúlt évtizedben sem veszített aktivitásából, csak éppen már nem a nyilvánosság előtt tette, teszi a dolgát. Nyolcvanesztendősen három egyetemen tanít, mint születésnapi interjújában Csurka Gergelynek elmondta, hatodikként megpróbálkozott a görög nyelvvel, ám beletört a bicskája. Ugyanakkor megtanult tárogatózni és rengeteget sakkozik, főként géppel. Polgár Judit igazságát vallja, amely szerint a sakk olyan, mint az élet, hiszen minden lépésnek következménye van.

A NOB-ban most már tiszteletbeli tag, nem hiszi, hogy jelentős feladat jut még neki, ami azt illeti, a tisztelet sem akármi, meg aztán a kapcsolati tőke nem életkorhoz kötött. Egyébként pedig még lehet feladata az öt karika környékén, hiszen két unokája, Vigvári Vendel és Vince válogatott kerettag lett vízilabdában, és ha teszem azt, a csapat a csúcsra ér a 2024-es párizsi olimpián, nem zárható ki, hogy Schmitt Pál adja át nekik az aranyérmet.

Mindenesetre a gyerekek álmai a nagyszülők egykori vágyaihoz igazodnak – az olimpia a cél.

(Vége)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. június 11-i lapszámában jelent meg.)