Cselgáncs: Nerpel negyeddöntős, Vég a vigaszágon

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.10. 14:51
null
Nerpel Gergely már a nyolc között a budapesti Grand Slamen (Fotó: Dömötör Csaba)
Nerpel Gergely bejutott a negyeddöntőbe, Vég Zsombor pedig a vigaszágon folytatja szereplését a budapesti cselgáncs Grand Slam-viadal vasárnapi zárónapján.

A 90 kilogrammos Nerpel a nyolcaddöntőben az azeri Mammadali Mehdijevvel találkozott, aki kétszeres Eb-bronzérmes, és World Tour-viadalokon már 20-szor állhatott dobogóra. Első összecsapásuk a négy perc során egy-egy vazaarit hozott, majd a hosszabbításból 29 másodperc telt el, amikor a TFSE 21 éves dzsúdósa a szőnyeg szélén egy külső horogdobással a földre vitte riválisát. A bírók némi videózás után vazaarit ítéltek, így Nerpel jutott a nyolc közé.

A 100 kilós Vég a negyeddöntőben a grúzból spanyollá lett Nikoloz Sherazadishvilivel szállt szembe, akinek a hátán piros felirat jelezte, hogy világbajnoki címvédő. Emellett a 26 éves klasszis még egy vb-címmel büszkélkedhet. Budapesti találkozójuk a harmadik percben dőlt el, amikor Sherazadishvili egy támasztott csípődobás után addig tolta a 20 éves magyart, amíg az el nem esett. A bíró ippont jelzett, majd ezt vazaarira csökkentette, ám végül ez is elég volt az ellenfél győzelméhez. A ceglédi versenyző a bronzéremig tartó vigaszágra került.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

Sáfrány Péter aranyérmet nyert a zágrábi Grand Prix-versenyen

Egyéb egyéni
2024.09.15. 18:56

Párizs 2024: francia címvédés a cselgáncsozók csapatversenyében

Párizs 2024
2024.08.03. 19:00

Vég nem bírt Pirellivel, vezetnek az olasz cselgáncsozók

Párizs 2024
2024.08.03. 09:04

Párizs 2024: sorozatban negyedik olimpiáján is aranyérmes Teddy Riner

Párizs 2024
2024.08.02. 18:24

Vég Zsombor úgy elfáradt, hogy alig tudott nyilatkozni – videó

Párizs 2024
2024.08.01. 13:37

Vég Zsombor nagyon közel állt a kétszeres vb-győztes legyőzéséhez, de búcsú lett a vége

Párizs 2024
2024.08.01. 12:17

Bravúr Vég Zsombortól: Európa-bajnokot legyőzve nyolcaddöntős!

Párizs 2024
2024.08.01. 11:06
Ezek is érdekelhetik