Vívás: Csikócsapatot kell beterelnem a karámba – Dancsházy-Nagy Tamás

– A kitűnő világkupaszezont kevésbé sikeres Európa-bajnokság követte, de túl sok idejük nem volt a szomorkodásra – hogyan folytatta a munkát a férfi párbajtőrcsapat az Eb után?
– Az nyilvánvaló, hogy a világkupaversenyeken elért eredmények alapján talán többre voltunk hivatottak az Európa-bajnokságon. Reménykedve vártuk mi is, hogy a tavaszi lendület kitartson Antalyában, ám nem így történt. Kicsit szembejött velünk az élet, de talán nem is baj – válaszolta Dancsházy-Nagy Tamás, a férfi párbajtőr-válogatott vezetőedzője.

– Ez mit jelent?
– Az Eb-n a dánoktól kaptunk ki a negyeddöntőben: tudtuk, hogy erősek, tudtuk, hogy jók, talán mégsem vettük őket olyan komolyan, mint ahogyan kellett volna. Ezzel nem azt mondom, hogy lenéztük őket, mert ez nem igaz, hiszen készültünk is rájuk, ám lélekben talán mégsem annyira, mint kellett volna. Szokniuk kell az ilyen helyzeteket is a fiataljainknak, meg kell tanulniuk, hogy vannak ilyen nehéz meccsek, vannak mumusok – a dánok ilyenek, de már a korábbi generációk is ezt élték át, hiszen a dánok valamiért nagyon érzik a magyar vívást. Meg kell tanulniuk a srácoknak, hogy mindenkire figyelni kell.

– És megtanulták?
– Bízom benne. De az úton, a fejlődéshez kellenek a pofonok. Én nem vagyok elkeseredve, ha ennek meg kellett történnie, akkor jókor is jött talán ez a pofon. Tudomásul kell venni, hogy bárki bármikor meg tud minket lepni – ha esetlegesen mentálisan nem vagyunk teljesen kiélezve egy ilyen meccsre, még inkább. Bízom benne, hogy legközelebb ilyen már nem fordul elő. Ettől persze még kikaphatunk, mert ez benne van a pakliban.

– Az elődök sikerei is nyomják a versenyzők vállát?
– Ezt nem teherként élik meg a fiúk, úgy érzik, a korábbi sikerek, a tradíciók által csak többek, ráadásul az előző generáció tagjai, vagyis Boczkó Gábor, Imre Géza és Somfai Péter itt járnak és élnek közöttünk, már csak a jelenlétük is segíti őket. Minden generációnak megvolt és megvan a nehézsége, mi a párizsi világkupa-győzelemmel három lépést tettünk előre, aztán az antalyai Eb-n léptünk egyet vissza. Nem baj, hogy így történt, néha elbotlik az ember, az a lényeg, hogy az irány, amerre haladunk, meglegyen.

– Jól érzem, hogy ez a feladat önnek is nagy kihívás?
– Így van, de az előző csapatnál is volt megoldandó feladat. Ott éppen az ellenkezőjével találkoztam, hiszen akkor az volt a kérdés, hogy egy sokat megélt és tapasztalt társaságot hogyan tudunk tovább tüzelni. Most egy csikócsapatot kell beterelnem a karámba – mindkét feladatnak megvolt és megvan a maga szépsége, izgatottan várom a folytatást.

– Az antalyai kontinensviadal egyéniben sem hozott sikereket.
– Férfi párbajtőrben van a legnagyobb versenyfutás a válogatottba kerülésért, hat-nyolc versenyző harcol a csapattagságért – hosszú folyamat, amelyben néha azért elfáradnak ezek a gyerekek: ezt véltem felfedezni az Eb-n is. Vívni nem felejtettek el, mentálisan fáradtak el: az én feladatom, hogy hitet és erőt adjak nekik. Illetve inkább csak erőt, mert hitük van.

– Egy sikeres vk-szezon és egy nem túl jól sikerült Eb után milyen célokkal fut neki a világbajnokságnak a csapat?
– Folytatjuk azt, amit elkezdtünk. Csak előrefelé nézünk, s tudjuk, hogy jönnek majd újabb buktatók, kapunk majd újra pofonokat az úton, de látjuk a célt is: az egyértelműen a párizsi csapatkvalifikáció. A legfontosabb, hogy ne essünk kétségbe, ha nem jönnek az eredmények, hanem maradjon meg továbbra is a tartásunk, emeljük fel a fejünket és csináljuk – teljes erőbedobással.

– Lehet, hogy kicsit türelmetlenek is vagyunk, és a nagy elődök, no meg a tavaszi vk-szezon után rögtön magas az elvárás?
– Éppen itt a csapda: mindenki türelmetlen – mi is, mások is. Persze nem csodálkozom, hiszen evés közben jön meg az étvágy, s a fiúk az elmúlt hónapokban hozták a jó eredményeket.