1972, München: megvan a 100. magyar olimpiai aranyérem

A NOB elnöksége szeptember 5-én 24 órára felfüggesztette az olimpiai játékokat, másnap az Olimpiai Stadionban a gyászszertartáson a NOB elnöke, Avery Brundage kijelentette: „A játékokat folytatnunk kell!”   („The Games must go on!”) Az olimpiai faluban a Connolly Strasse 31.-ben történtek kapcsán a XX. nyári játékokon szereplő magyar küldöttség részvétét fejezte ki és elítélte a Fekete Szeptember palesztin szervezet által az izraeli sportolók ellen elkövetett terrorakciót.

Szeptember 5-én két párbajtőrvívónk, dr. Fenyvesi Csaba és Kulcsár Győző bekerült az egyéni döntőbe, amelyet 6-án rendeztek meg. Ezen a napon egyébként a magyar–román férfi kézilabda-mérkőzéssel – a kezdő sípszó sporttörténeti jelentőségű – folytatódtak a játékok (20–14-re kikaptunk), a Népsport mintegy az egész világ sporttársadalma nevében szögezte le: „Egyre erősebb lesz bennünk a remény: immár semmi sem zavarja meg az olimpiai játékok menetét.”     

A párbajtőrdöntőben az egy nemzetbeliek csörtéjében Fenyvesi 5:2-re legyőzte Kulcsárt, ezzel meg is alapozta végső sikerét. Nem véletlenül írta utóbb a Népsport: „Nemhiába érezte szinte kötelező érvénnyel mindkét magyar vívó ezen az estén abban az első csörtében, hogy aki itt győz, annak erkölcsi kötelessége megnyerni a versenyt.”  Később Kulcsár 5:3-ra megverte az általa még sohasem legyőzött svéd Rolf Edlinget, ennek következményeként is úgy állt a finálé, hogy ha Fenyvesi legyőzi a francia Jacques Brodint, olimpiai bajnok, ha kikap, négyes holtverseny alakul ki. Vívónk az előbbit választotta, az ellenfél csak egy tust ért el (5:1), Fenyvesi már azon sem bosszankodott, hogy a találatjelző gép az egész verseny során rakoncátlankodott. Pazarul vívott, Jacques Ladegaillerie ellen lejárt a vívóidő, kettős vereséget hirdettek, ezen kívül nem kapott ki.

Kulcsár három győzelemmel bronzérmes lett, majd felsántikált a dobogóra. De miért sántikált az utolérhetetlen technikájú Kulcsár? Dávid Sándor a vívás történetét felelevenítő Arany évtizedek    című könyvében leírta a történetet. Az olimpia előtt a tatai edzőtáborozás során egyik este egy szálló bárjából hazatérőben az akkor már háromszoros olimpiai bajnok figyelmeztetett egy nálunk edzőfiatalausztrál-magyar tőrvívót, csak akkor szóljon bele a „nagyok” dolgába, ha Kulcsárt egyáltalán meg tudja szúrni – nem is párbajtőrben, hanem tőrvívásban. Szó szót követett, a felek (plusz a magyar párbajtőr-válogatott) a csarnokba mentek, ahol Kulcsár asszó közben rosszul lépett. Kiderült, hogy törésről van szó, ám kieszelték, hogy mindkét lábáról készítenek röntgent, s a nem sérültről készült felvételt úgy kommentálták, a sérülés az olimpiáig rendbe jön...

Ezt persze tudta az edzők feje, Bay Béla is, viszont vívóink megesküdtek, Győző Münchenben vívni fog. S ha már itt tartunk: Kulcsár a csapatversenyben is pástra lépett, Fenyvesi olimpiai bajnoki címe után müncheni negyedik aranyérmünket szeptember 9-én éppen a csapat nyerte meg – Tokió és Mexikóváros után sorozatban harmadszor. Kulcsár az elődöntőben a szovjetek 8:5-ös, a fináléban a svájciak 8:4-es legyőzéséből is kivette a részét, akárcsak együttesünk többi tagja (Erdős Sándor, Fenyvesi Csaba, Osztrics István, Schmitt Pál).

Mindeközben labdarúgóink is meneteltek, szeptember 6-án Münchenben az NSZK-t intézték el 4–1-re Dunai III Ede és Dunai II Antal egy-egy, továbbá Kű Lajos két góljával. Dunai III és Kű bizonyult a mieink két legjobbjának. A csapat a középdöntőben a nyugatnémetekkel, az NDK-val és Mexikóval volt egy kvartettben, a Népsport a 4–1-es siker után leszögezte,  „óriási lépést tett a csoportgyőzelem, tehát a döntőbe jutás felé”  . Az olimpiai csapat utolsó csoportmérkőzésén Regensburgban Mexikó ellen lépett pályára szep-tember 8-án. A 2–0-s győzelem során góljainkat Dunai II és Kocsis Lajos szerezte. Ekkor már tudtuk, hogy az aranyéremért Lengyelország az ellenfél.      „Könnyed játék – biztos győzelem”     , írta az utolsó csoportmeccsről a tudósító, kiemelve, hogy Kovács József, Páncsics Miklós és Dunai II vitte a prímet.

A döntőben Lengyelország következett, az ellenfélnél számos olyan futballista is helyet kapott, aki az 1974-es, NSZK-beli vb-n bronzérmet nyert (a teljesség igénye nélkül: Jerzy Gorgon, Leslaw Cmikiewicz, Kazimierz Deyna, Robert Gadocha). A mieink 2–1-es vereséget szenvedtek, a félidőben Várady Béla góljával 1–0-ra vezettünk, de a lengyelek Deyna két góljával fordítottak. A zuhanyhíradó szerint a lengyelek a találkozó előtt felvetették, legyen döntetlen az eredmény, mert akkor két aranyérmest hirdetnek ki, de ebbe a mieink nem mentek bele. Csupán rögzítjük: a harmadik helyért a Szovjetunió–NDK mérkőzés 2–2-es ikszet hozott, s a hosszabbításban sem született döntés, ergo mindkét válogatott bronzérmet kapott...

A végül ezüstérmes olimpiai csapatból Dunai II, Szűcs Lajos, Géczi István, Páncsics Miklós és Vépi Péter lépett pályára mind a hét találkozón, amelyek közül az Irán, a Dánia, az NDK és a Lengyelország ellenit a honi szakszövetség hivatalosan országok közötti válogatott mérkőzésnek ismert el. Ezért a statisztika a regnáló szövetségi kapitány, Illovszky Rudolf nevét rögzíti, h i vatalosan ő vezette az olimpikonokat,      ugyanakkor az előző két játékokon a csapattal aranyérmet nyerő Lakat Károly végezte az érdemi munkát az együttes mellett, s bizony a két szakember nem mindenben tudott szót érteni. Érdekesség, hogy az olimpián négy meccsen játszó Branikovits László egy interjúban a Nemzeti Sportban elmondta, hogy amikor Illovszky beteg lett, Lakat több fradistát játszatott, Rudi bácsi aztán másokat tett a csapatba...

Ötödik és hatodik olimpiai bajnokságunkat az utolsó előtti napon szereztük. Az ökölvívás döntőibe három magyar is bekerült: Gedó György papír-, Orbán László könnyű-, Kajdi János váltósúlyban lépett ringbe, az elődöntőjét pehelysúlyban elvesztő Botos András bronzérmes lett. Gedó nem nyeretlen kétévesként állt ki a Koreai NDK bunyósával, Kim U Gillel, hanem 23 esztendősen kétszeres Európa-bajnokként. Papírsúlyú ökölvívónk ugyanis az 1969-es bukaresti és az 1971-es madridi kontinensbajnokságot is megnyerte. A roppant technikás magyar fiúnak csak néha kellett úgymond verekednie az észak-koreai ellen, nem véletlen, hogy mind az öt pontozó őt látta jobbnak. Bajnokunk önkritikusan értékelt:  „Néha leragadtam és a harmadik menetre magam is elfáradtam. De végtelenül örülök, hogy sikerült a dobogó legfelső fokára jutnom.”  S noha bíztunk benne, hogy nem Gedó lesz az egyetlen aranyérmes bokszolónk, Orbán a lengyel Jan Szczepanskitól, Kajdi a kubai Emilio Correától szenvedett pontozásos vereséget.

Nemcsak a ringben, a birkózószőnyegen is nagy dolgok történtek: szabadfogásban Klinga László (57 kg), Bajkó Károly (90 kg), Csatári József (100 kg) harmadik lett, a kötöttfogásúaknál Kiss Ferenc (100 kg) ugyancsak bronzérmes, az Európa-bajnokként érkező Mr. Tustól pedig Münchenben sem lehetett elvenni az aranyérmet. Hegedüs Csaba (82 kg) 1971-ben a szófiai világbajnokságon mind a hét mérkőzését tussal nyerte meg, hibapont nélkül állhatott a dobogó tetejére. Münchenben az első körben legnagyobb ellenfelét, a szófiai vb-ezüstérmes szovjet Anatolij Nazarenkót győzte le 5:4-re, a svéd Jan Karströmöt 3:1-re verte meg, a lengyel Adam Ostrowkit leléptették ellene, a bolgár Kiril Dimitrov is kapitulált (8:5), az aranycsatában a jugoszláv Milan Nenadics következett, s ádáz küzdelemben 5:4-es győzelem. Hegedüs sportszerű volt, a fotózás során odaszólt mesterének, Müller Ferdinándnak: „Gyere, gyere ide, »öreg«! Annyit segítettél. Legyél mellettem a képeken is!”  Utólag ezt is megemlítette: „Második meccsem után tizenhat hosszú év múltán először találkoztam ötvenhatban emigráló édesapámmal, akit mindig is a példaképemnek tartottam. Ez a megrázó pillanat, bármilyen örömteli volt is, versenyzőként nem könnyítette meg a helyzetemet.”    Hegedüs nyerte Magyarország 100. olimpiai aranyérmét, a pont- és éremtáblázaton 6 arany-, 13 ezüst- és 16 bronzéremmel az 5. (!) helyen végeztünk.

Erre még dr. Ajtai Miklós miniszterelnök-helyettes sem tudott mást mondani sportolóink ünnepélyes fogadásán: „A párt és a kormány nevében gratulálok valamennyiüknek, köszönöm eredményeiket, sok további sikert kívánok!”