Cselgáncs-vb: Karakas Hedvig könnyed ippongyőzelemmel kezdett, Kovács kiesett

Vágólapra másolva!
2022.10.08. 09:05
null
Karakas Hedvig az első meccsén ipponnal nyert a taskenti vb-n (Fotó: Földi Imre)
Az 57 kilogrammos Karakas Hedvig könnyed győzelemmel kezdett szombaton a taskenti olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon, míg Kovács Kitti első meccsén kikapott és kiesett – számolt be róla az MTI.

A BHSE Európa-bajnoka a 64 között Özlem Yildizzel csapott össze. A mindössze 19 éves török rivális eddigi legjobb eredménye az idei junior-világbajnoki cím volt. Első találkozójuk első perce földharccal telt, de a 13 évvel idősebb magyar nem tudta leszorítani Yildizt. A mérkőzés két és fél percnél ért véget, amikor Karakas egy lábsöpréssel ippongyőzelmet aratott.

A 2009-ben vb-harmadik magyar dzsúdós következő ellenfele a japán Funakubo Haruka lesz, aki az idén megnyerte a budapesti és a párizsi Grand Slam-viadalt.

Karakas súlycsoport- és klubtársa, Kovács Kitti az idén egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett világkupa-viadalokon, míg vele szemben a súlycsoport egyik favoritja, a csapatban olimpiai bronzérmes, Európa-bajnoki címvédő izraeli Timna Nelson Levi állt.

A találkozó eleinte nem tükrözte az erőviszonyokat, az idei budapesti Grand Slamen harmadik rivális karfeszítéssel próbálkozott, de a 24 éves magyar kivédekezte, így jutottak el az első értékelt akcióig tartó hosszabbításba. Ebből 1 perc 13 másodperc pergett le, amikor a 28 éves izraeli egy belső horogdobásra vazaarit kapott, és nyert. Így a szombati versenynapon már csak a szintén 57 kilós Karakas Hedvig van versenyben magyar részről.

Legfrissebb hírek

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

„A szívem azt mondja, hogy induljak” – Mészáros Anett a cselgáncs-vb-ről

Egyéb egyéni
2024.11.29. 13:17

Azerbajdzsán rendezi a 2026-os cselgáncs-vb-t

Egyéb egyéni
2024.10.15. 18:50

Tóth Krisztián egyelőre a jövő évi, hazai világbajnokságig tervez

Egyéb egyéni
2024.09.26. 13:27

Párizs 2024: francia címvédés a cselgáncsozók csapatversenyében

Párizs 2024
2024.08.03. 19:00

Párizs 2024: sorozatban negyedik olimpiáján is aranyérmes Teddy Riner

Párizs 2024
2024.08.02. 18:24

Párizs 2024: elvesztette a bronzmeccset, az 5. helyen végzett Pupp Réka

Párizs 2024
2024.07.28. 18:42

Tóth Krisztián: Éremmel a nyakamban lennék teljesen elégedett

Egyéb egyéni
2024.07.05. 07:17
Ezek is érdekelhetik