Triatlon: A magyarokat mindig egymáshoz mérik – Bicsák Bence

– A müncheni Európa-bajnokság után az első nagyobb verseny jön, Cagliariban folytatódik a világbajnoki sorozat, de induljunk egy kicsit távolabbról. Milyennek érzi az új edzőpárossal – Joel Filliollal és Drew Boxszal folytatott – munkát?
– Nagyon jó úton járunk – kezdte az olimpiai hetedik helyezett triatlonos, Bicsák Bence a Nemzeti Sportnak. – Elképesztően befogadó csapatba kerültem, olyan versenyzők közé, mint Mario Mola vagy Vincent Luis (Mola egyszeres, Luis kétszeres világbajnok – a szerk.), a munka pedig biztató, még akkor is, ha sokszor a végsőkig kimerülök.

– Vannak kitűzött céljai, akár rövid távon, akár a távolabbi jövőre gondolva?
– Konkrétan nincsenek, elsősorban azért, mert ez az együttműködés nem néhány hét vagy hónap alatt kamatozik, hanem a pályafutásom szintjén. Zajlik az olimpiai kvalifikációs időszak, én pedig úgy szeretnék kijutni Párizsba, hogy az ereje teljében lévő Bicsák Bence állhasson ott rajthoz

– A munkát viszont nem Magyarországon végzi…
– Igen, kiköltöztem Spanyolországba. Az egyik társammal bérelünk közösen egy lakást Gironában az elkövetkezendő egy évben, így jelenleg ez a „főhadiszállás”.

– Az elmúlt években ön volt az első számú magyar triatlonos, de tavaly a korábbi U23-as világbajnok Lehmann Csongor is megérkezett a világelitbe. Van önök között rivalizálás, esetleg ez külön is motiválja?
– Rivalizálás nincs, de őszintén szólva, amikor elkezdett nálam jobb eredményeket elérni, azt nehezen kezeltem az elején. Csongi remek versenyző, abszolút megérdemelt mindent, amit az elmúlt időszakban elért, nagyszerű munkát végez. Ezzel együtt van olyan olvasata is a dolognak, hogy a magyarokat mindig egymáshoz hasonlítják, és emiatt felesleges feszültséget szítanak köztünk, míg ez más nemzeteknél nincs így: a sportolók egymásért, csapatként versenyeznek.

– Ezt a média generálja?
– A legtöbbször igen. Az én esetemben is fura volt, amikor tavaly az olimpián hetedik lettem, és mindenhol az jelent meg, hogy minden idők legjobb magyar eredményét értem el, pedig ennek szerintem semmi relevanciája nincsen. Részben érthető a bizonyos szintű rivalizálás, hiszen mindenki az állami támogatásért küzd Magyarországon, és nagyon nem mindegy, hogy az első vagy a második-harmadik számú versenyző-e valaki. Azt pedig nem kell mondanom, hogy az utazások, edzőtáborok mekkora költségekkel járnak. Persze nem sajnáltatni akarom magunkat, mindössze jelezni, van elég feszültség a versenyzők között a rendszerből adódóan is.

– Rátérve a szombati versenyre, a pályabejárás során milyen benyomást keltett önben a vonalvezetés?
– Érdekes, mert eddig nem ezen a útvonalon mentünk Cagliariban, megmondom őszintén, nem első kategóriás verseny érzetét kelti. Pénteken a tenger nagyon hullámzott a hatalmas szél miatt, és hideg is volt, kerékpáron pedig nagyon kell majd figyelni a kátyúkra – helyenként szörnyű minőségű az aszfalt, de a pálya egyébként lendületes.

– Helyezésben szombaton sem gondolkodik?
– Nem, ahogy említettem, az elvárások nélküli munkában hiszünk, ráadásul jelenleg inkább az edzőtáborozás volt előtérben a versenyformával szemben. Persze mindig jó érzés a legjobb tízben végezni. A következő időszak viszont sűrűbb lesz, hiszen novemberben Bermudán és Abu-Dzabiban is világbajnoki futam lesz, ezek a versenyek pedig az olimpiai kvalifikáció részei. Ezzel együtt szeretnék teher és elvárások nélkül versenyezni – mindig így megy a legjobban.