A világbajnoki bronzérmes magyar birkózó, aki hirtelen emelkedett mélyről magasra

– Aligha indulhatott volna nehezebben az esztendő...
– Finoman fogalmazva sem úgy alakultak az események, ahogyan szerettem volna. Január legvégén, az év első versenyén, Zágrábban a válogatottságért zajló harcban megsérültem. Rosszul birkóztam, fejben sem voltam úgy ott, ahogyan kellene. Az egyik mérkőzésem után éreztem, hogy nagyon fáj a vállam. Ettől függetlenül ott maradtam a versenyt követő poreci edzőtáborban, amelyben csak rosszabbodott a helyzet. Hazaérkezve úgy döntöttünk, a válogatóverseny előtt pihenek egy hetet. Az állapotom azonban nem javult, szóval orvoshoz fordultam. Kiderült, hogy beszakadt a mellizmom.

– Milyen hosszú kihagyás elé nézett?
– Három hónapig, február elejétől április végéig nem birkózhattam. Ez idő alatt futottam és főként a lábamat erősítettem. Próbáltam olyan gyakorlatokat is végezni, amelyek során nem fájt a mellkasom, de súlyzókkal nem dolgozhattam. Ennek ellenére nem temettem el teljesen az évet, de azt tudtam, hogy a március végén kezdődő budapesti Európa-bajnokságról lemaradok.

– Néhány hónappal a sérülése előtt, 2021 novemberében érte el addigi legnagyobb sikerét, ezüstérmet nyert a belgrádi U23-as világbajnokságon. Nem sokkal később negyedévig nem végezhetett teljes értékű munkát. Visszatért, és berobbant a felnőttélmezőnybe. Hogyan csinálta?
– Nagyon örültem az U23-as világbajnoki ezüstéremnek, de a döntőben nyújtott teljesítményem nem azt tükrözte, amit valójában tudok, szóval némi hiányérzet is volt bennem. Ezért a verseny után kicsit sem álltam le, keményen dolgoztam, egy hetet sem pihentem. Azt hiszem, a túlterheltségnek is volt köszönhető, hogy végül megsérültem. A visszatérésem nem úgy alakult, ahogyan elterveztem: az egyetemi országos bajnokságon, majd két kisebb versenyen is borzalmasan birkóztam. Pedig nem veszett el az a sok munka, amit az elmúlt 15 évben a birkózásba fektettem.

– Tehát májusban és június elején még rosszul teljesített a saját súlycsoportjában, 87 kilóban. Három héttel később egy kategóriával feljebb, a 97 kilogrammosok között diadalmaskodott a nívós olaszországi Matteo Pellicone-emlékversenyen, ráadásul klasszisokat utasított maga mögé. Nehéz megérteni, ezt hogyan hozta össze...
– Rómában országonként maximum három versenyző indulhatott egy súlycsoportban, nekem kellett eggyel feljebb szerepelnem, mivel addig semmilyen eredményem nem volt 2022-ben. A viadalt megelőző néhány versenyre szükség volt, azok nélkül nem birkóztam volna ennyire jól Olaszországban. Kellettek hozzá, hogy ismét megszokjam a téthelyzetet. Fejben elcsúsztam, ám a fizikai és technikai képességem megmaradt. Teljesen tehermentesen, letisztult fejjel léptem szőnyegre, ezáltal kibontakozhattam. Kilencvenkét kilósan többek között két Európa-bajnoki ezüstérmest, a finn Arvi Savolainent és az olasz színekben versenyző Nikoloz Kakhelashvilit is legyőztem. Magamat is megleptem az eredménnyel, visszatért az önbizalmam.

– A római sikerének milyen hatása volt?
– Minden megváltozott. Magyarországon a kötöttfogású 87 kiló a legkiélezettebb súlycsoport, négyen harcolunk a címeres mezért. Erőteljesen jeleztem, hogy velem is számolni kell. Július végén, a varsói Ziolkowski–Pytlasinski-emlékversenyen már a saját kategóriámban indultam. Mindenki ellen technikai tussal nyertem, mások mellett a vb-ezüstérmes svéd Alex Kessidist és a válogatottságért szintén küzdő, Eb-harmadik Lévai Tamást is. Ezzel kiharcoltam, hogy én indulhassak szeptember végén a belgrádi világbajnokságon.

– Hirtelen emelkedett mélyről magasra. Mi járt a fejében Belgrád előtt?
– Mindig a maximumra törekszem. Ezúttal is arra gondoltam, hogy én vagyok a legjobb, meg akartam nyerni a versenyt. Úgy hiszem, ha valaki világbajnok akar lenni, ezt el kell hinnie magáról. Nagyon kevésen múlt, hogy végül nem lett igazam.

– Az idén Eb-ezüstérmes román Nicu Ojog, az Ázsia-bajnokságon második dél-koreai Kim Dzsin Hjok, valamint az Ázsia-bajnok kazah Nurszultan Turszinov legyőzésével vezetett az útja az elődöntőig.
– Lengyelországban a stílusomhoz illő lehető legjobb birkózást hoztam, ott voltam csúcsformában. A vébének nagyobb tétje volt, mint az azt megelőző két viadalnak, ráadásul életem első felnőttvilágversenyén szerepeltem. Azt hiszem, a nyáron történtek után sokan bíztak abban, hogy szép eredményt érek el, és ezt én is így gondoltam. Nem voltam rossz formában, a munka bennem volt, és noha több hiba is „előjött”, a bronzéremre elegendő volt a teljesítményem.

– A döntőért a későbbi győztes grúzból lett szerbbel, az így kétszeres világbajnok, Eb-aranyérmes, olimpiai harmadik Zurabi Datunasvilitől kapott ki 4:3-ra. Miben volt jobb?
– Rutinosabb volt nálam, tapasztalattal győzött le. Mindketten jól küzdöttünk, ám adódott egy kétes szituáció, amely után az ő javára ítéltek a bírók.

– Megérdemelten nyert?
– Erre nem válaszolok.

– Ezt nemnek veszem.
– Ha a meccs összképét nézzük, én többet tettem a győzelemért, mint ő. Nem tudtam mit tenni, elfogadtam és le is zártam, mert felemésztett volna a másnap következő bronzmeccs előtt. Most már csak nevetek rajta, hiszen a múltat nem lehet megváltoztatni, sohasem rágódom rajta, mindig a jövő foglalkoztat. Amúgy is, ha elém teszik februárban a papírt, amelyen az áll, hogy mellizomszakadás okozta három hónapos kihagyás után harmadik leszek a világbajnokságon, azonnal aláírom.

– Ha sohasem von mérleget a rosszul sikerült mérkőzések után, hogyan tanul belőlük?
– Csak lelkileg határolódom el tőlük, a tanulságot minden versenyt követően levonom. Belgrád után tisztán kirajzolódott, hogy a lenti helyzetből való védekezésre és támadásra nagyobb hangsúlyt kell fektetnem, úgy érzem, állásból stabil vagyok.

– Hogy tekint 2022-re?
– Hatalmas előrelépésként, erő-állóképességben és dinamikában rengeteget fejlődtem, valamint a birkózásom is jóval teljesebbé, többrétűvé vált. Elértem azt a szintet, amelyiken szeretnék lenni – edzettségben és mentalitásban egy­aránt. Ha minden ugyanígy halad tovább, akkor bármit elérhetek. Jövőre olimpiai kvalifikációs világbajnokságot rendeznek – szintén Belgrádban –, ha ott ugyanígy szerepelek, kvótát szerzek a 2024-es párizsi játékokra.

– Kik segítik a felkészülését?
– Rengetegen. Az édesapám és az edzőim mellett gyógytornászhoz, masszőrhöz, sportpszichológushoz járok, még hidegkamrában is edződöm. Rengeteg munkát elvégzünk a teremben, ez mentálisan és fizikailag is nagyon megterhelő. Az ő segítségükkel kerek a felkészülésem, általuk hozhatom ki a legtöbbet magamból. Nagyon sokat köszönhetek nekik.

– Hogyan képzeli el a következő két évet?
– Az álmom, hogy kijussak a párizsi olimpiára és érmet nyerjek, mindent megteszek érte, hogy megvalósuljon. A terv, hogy a jövő évi vébén megszerzem a kvótát, ott szeretnék kiemelkedően teljesíteni. Már kijutni sem lesz könnyű, hiszen idehaza rajtam kívül három klasszis versenyzőnek ugyanez a célja: a vb- és Eb-harmadik Lévai Tamásnak, az Eb-bronzérmes, U23-as világbajnok Szilvássy Eriknek, valamint az U23-as világ- és Európa-bajnok Takács Istvánnak. Meglátjuk, kinek jön ki jobban a lépés.

– Milyen tervei vannak az ünnepi időszakra?
– Karácsonykor otthon pihentem, együtt a családtagjaimmal. A két ünnep között edzőtáborban veszek részt Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián. Szilveszterre nincsenek külön terveim, szerintem túlértékelik az emberek. Mindig sokat készülünk rá, és a vége az, hogy nem történik semmi, rosszul sikerül az este. A családommal vagy a barátaimmal töltöm azt az estét, koccintunk, de túlzásba biztosan nem esek. Újévi fogadalmam sem lesz, a már említett jövő évi céljaimmal teljesen tisztában vagyok. Ahogyan eddig, a következő időszakban is mindent megteszek azért, hogy elérjem őket.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. december 24-i lapszámában jelent meg.)