Csupasport: a futóbabakocsitól a Budai Trail dobogójáig

Vágólapra másolva!
2022.12.21. 17:41
Címkék
Nem számított a második helyezésre Rácz Janka a decemberi Budai Trail terepversenyen, a nevezési listát böngészve ugyanis azzal szembesült, hogy erős a mezőny. Ráadásul két napig esett az eső, jeges szél fújt, nem lehetett tudni, milyen állapotban lesz a pálya. Végül úgy érezte, minden a lehető legjobban alakult a 17 kilométeres, 560 méter szintemelkedéssel járó távon, ahol 1:31:49-es idővel került dobogóra.

„Nagyon jó verseny volt, olyan típusú, ami ritkán adatik meg az embernek. Jól ettem előtte, jól öltöztem fel, jó volt az időjárás, nem volt melegem-hidegem, jól jött ki a lépés. A bekötőszakaszt leszámítva végig gyönyörű hó volt, nem csúszott, lefelé is jól lehetett haladni” – idézte a csupasport.hu Rácz Jankát, aki kisfia születése után, egy futóbabakocsival szerette meg a futást.„Nagyon jó verseny volt, olyan típusú, ami ritkán adatik meg az embernek. Jól ettem előtte, jól öltöztem fel, jó volt az időjárás, nem volt melegem-hidegem, jól jött ki a lépés. A bekötőszakaszt leszámítva végig gyönyörű hó volt, nem csúszott, lefelé is jól lehetett haladni” – idézte a csupasport.hu Rácz Jankát, aki kisfia születése után, egy futóbabakocsival szerette meg a futást.

Ide kattintva olvashat többet Rácz Jankáról.

Legfrissebb hírek

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07

Csupasport: gyúrással lazít a spanyol sikerkapitány, De la Fuente

Csupasport
2024.07.20. 12:57

Csupasport: Borissza Johanna immár az országútra koncentrál, bizakodó a jövőre nézve

Csupasport
2024.07.10. 15:29

Őrültségekkel próbálkozik, ám így is győzött a Nasska Trail leghosszabb távján

Csupasport
2024.07.08. 16:55

Csupasport: Vajda Zoltán győzött az Ultra Tisza-tó 130 kilométeres távján

Csupasport
2024.07.05. 08:58

A tánc, a harc és a sport pazar művészete: capoeira

Csupasport
2024.07.04. 13:43

Egy négyezer éves önvédelmi sport Indiából

Csupasport
2024.06.06. 12:40
Ezek is érdekelhetik