Birkózás: Bognár és Ligeti bronzérmes Zágrábban

Vágólapra másolva!
2023.02.02. 21:00
null
Ligeti Dániel bronzérmes Zágrábban (Fotó: MBSZ)
Csütörtökön négy szabadfogású és két női súlycsoport küzdelmével folytatódott Zágrábban a nemzetközi szövetség (UWW) mindhárom szakágat érintő idei első rangsorversenye, s a mieink közül ketten jutottak a dobogó aljára – derül ki a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) hírleveléből.

 

Az Eb-2. és -3. Ligeti Dániel (szf, 125 kg, Haladás) osztrák és kínai riválist legyőzve bekerült az elődöntőbe, amelyben 9:2-re veszített az iráni világbajnok, olimpiai 3. AmirHosszeinZare ellen, a bronzért viszont 8:1-re megverte a lengyel Kamil Koscióleket.

A hölgyek között az U20-as Eb-2. Bognár Erika (55 kg, BHSE) a körmérkőzéses csaták során japán és moldovai riválisától kikapott, a litvánt és az amerikait megverte, így szintén a harmadik helyen végzett. Vida Csaba (szf, 79 kg, Kecskeméti TE) is eljutott azéremcsatáig, de kiújult a bokasérülése és végül 5. lett. Pénteken négy női és két kötöttfogású kategóriával folytatódik a Ranking Series a horvát fővárosban.

 

Legfrissebb hírek

„A szkander volt a legnehezebb” – ilyen a katonák küzdelme a birkózószőnyegen

Birkózás
21 órája

Gyász: elhunyt a lengyel birkózó, aki úgy lett világbajnok, hogy leléptették

Birkózás
2025.03.24. 12:29

Nagy Bernadett mégsem indul a birkózó Eb-n

Birkózás
2025.03.21. 16:41

Európa-bajnokság: fedeles lovardában birkóznak majd Somorján a kontinens legjobbjai

Birkózás
2025.03.20. 09:34

Szőke Alex: Borzalmas volt, hogy kihagytam az olimpiát

Birkózás
2025.03.16. 10:56

Az MBSZ kommünikében szólította fel a vizsgálatra a román szövetséget Biró Krisztiánnal kapcsolatban

Birkózás
2025.03.07. 16:01

Birkózás: a szövetség kijelölte az Európa-bajnokságra utazó keretet

Birkózás
2025.03.07. 15:07

Húsz magyar versenyző indul a szombaton kezdődő U23-as birkózó Eb-n

Birkózás
2025.03.06. 15:50
Ezek is érdekelhetik