Képek: Magnus Carlsennél is népszerűbb a kiválóan sakkozó testvérpár

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.02.28. 14:38
A 27 éves Alexandra Botez sakkozóként szerzett hírnevet, újabban azonban egyre többször tűnik fel a pókerasztaloknál is, február elején például megszerezte első pókeres tornagyőzelmét, 10 815 dollárt (majdnem négymillió forintot) kaszált. Húga, a 20 éves Andrea is sakkozik, kettőjük YouTube-csatornájának (BotezLive) pedig már több feliratkozója van (1.22 millió), mint a sportág legnépszerűbb alakjának, Magnus Carlsennek (915 ezer) – hívta fel a figyelmet a pokerakademia.com.

Mind a ketten hatalmas népszerűségnek örvendő sakkstreamerek, akik nem mellesleg magas szinten űzik a játékot. A sikeresebb Alexandra Botez, aki FIDE női mester, ötször nyerte meg a kanadai leány ifjúsági bajnokságot és 15 évesen az Egyesült Államok leány ifjúsági sakkbajnoki tornáján is diadalmaskodott, s 2016-ban 2092 Élő-pontszámmal rendelkezett. Alexandra emellett vezetőségi tag a Polgár Zsuzsa által létrehozott alapítványnál, a Susan Polgar Foundationnél – jegyzi meg a pokerakademia.com.

Bár a még mindig csak 20 éves Andrea Botez ilyen eredményeket nem ért el, ő is kimondottan tehetséges, számos ifjúsági sakkversenyt megnyert már, emellett az ökölvívásba is belekóstolt (képek a galériában).

A YouTube mellett az Instagramon is népszerűek, Alexandrát 625 ezren, míg Andreát 524 ezren követik.

MAGNUS CARLSENNEL

Legfrissebb hírek

Videó: öt perc alatt két gólt szereztek a törökök a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott
2025.03.20. 19:53

Videó: Kökcü vezető találatára hat méterről Schäfer válaszolt

Magyar válogatott
2025.03.20. 18:40

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22

Kilenc arany a Bocskai-emlékversenyen: bokszünnep is lett március 15-ből

Ökölvívás
2025.03.15. 22:05
Ezek is érdekelhetik