Magyar Parasport Napja: Krajnyák Zsuzsanna és Szatmári András az idei két nagykövet

Vágólapra másolva!
2023.02.06. 12:19
null
Szatmári András a 2023-as Az Év Sportolója Gálán (Fotó: Dömötör Csaba)
Két klasszis vívó, a többszörös paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna és a világbajnok kardozó Szatmári András lesz a nagykövete az idei Magyar Parasport Napjának, melyre hagyományosan február 22-én kerül sor.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB)–- amely a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) szakmai támogatásával rendezi meg az eseményeket – idén is meghirdeti a Lélekmozgató Programot. Az MPB tájékoztatása szerint ebben az óvodások, általános és középiskolások testnevelésórán kipróbálhatják az ajánlott sportjátékokat, vagy osztályfőnöki óra keretében érzékenyítő programon vehetnek részt. Az elmúlt évhez hasonlóan ezúttal is számítanak a felsőoktatási intézmények részvételére a programban, melyről bővebben a FODISZ weboldalán lehet tájékozódni.

Az MPB idén is megszervezi nemzetközi konferenciáját „CSR for parasport” címmel. A konferencián több hazai, CSR tevékenységben (társadalmi/vállalati felelősségvállalás) élen járó, a parasportmozgalmat támogató nagyvállalat képviselője tart előadást, de a témáról sportolói oldalról is elhangzik majd vélemény. A konferencián adják át az MPB 2022-es díjait és ezen az ünnepségen veheti át kitüntetését a Év parasportedzője is.

A nap az elhunyt paralimpiai bajnokok tiszteletére szervezett koszorúzási ünnepséggel indul majd az Olimpia Parkban.

Az Országgyűlés 2017 végén egyhangúlag határozott arról, hogy minden évben február 22-e a Magyar Parasport Napja, amelyre az idén így már hatodszor kerülhet sor. A dátum választása szimbolikus: 1970. február 22-én alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja.
Legfrissebb hírek

„Sokkal többet láttam magamban akár Párizsban, akár Tokióban” – Szatmári András az olimpiai szereplésről

Egyéb egyéni
2025.02.26. 19:28

Jancsik Árpád: A többi kollégám is megérdemelte volna a díjat

Egyéb egyéni
2025.02.23. 11:47

Magyar Parasport Napja: Jancsik Árpád lett az év edzője

Egyéb egyéni
2025.02.22. 21:00

Koszorúzással emlékeztek az elhunyt paralimpiai bajnokokra

Egyéb egyéni
2025.02.22. 19:39

Magyar Parasport Napja – közösségi együttlét a fogyatékkal élők világának megismeréséért

Egyéb egyéni
2025.02.21. 18:59

Vívás: négy magyar a 64 között a férfi kardozók tuniszi GP-viadalán

Egyéb egyéni
2025.01.11. 15:47

„Bennem van, hogy nem nyertünk az olimpián, és nem tudom, hogy el fog-e múlni” – Szatmári András a Sportrádióban

Egyéb egyéni
2024.12.22. 13:59

„Mindig jó fiú voltam” – interjú Szatmári Andrással

Képes Sport
2024.09.30. 12:54
Ezek is érdekelhetik