Élvonalban a pályán és a Nemzeti Sportban – a 120 éves lap volt sportolói

„Mit írogat összevissza a sportról, amikor köze nincs hozzá, biztos fel volt mentve testnevelésből” – szokás a sportújságírók fejéhez vágni a slágersértést, amelyet a címzettek rendszerint kikérnek maguknak, hol a kétféle készség különbözőségét, hol éppen a személyes sportmúlt állomásait felemlegetve. A Nemzeti Sport jelenlegi belsős munkatársai közül többen teljes joggal – ez a cikk róluk szól, azokról a kollégákról, akik első osztályú sportolói pályafutással a hátuk mögött lépték át a szerkesztőség küszöbét.

A BEAC kosárlabdázójaként Németh Andrea 1986-ban és 1987-ben is a Magyar Kupa-ezüstérmes keret tagja volt, és irányítóként pályára lépett bajnoki mérkőzésen is. Érdekes összefonódás, hogy utánpótlás-játékosként együtt nevelkedett a világcsúcstartó magasugró, Népsport-munkatárs Mátay Andrea húgával, Mátay Enikővel.

„A Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Gimnáziumban Kocsor Mária korábbi válogatott kosárlabdázó volt a testnevelő tanárom, ő biztatott és terelt a BEAC-hoz – elevenítette fel lapunk olvasószerkesztője, a Képes Sport-melléklet szerkesztője. – Első felnőttmeccsemet tizenhat évesen játszottam a Szekszárd ellen, de a legemlékezetesebb egy leningrádi túra volt, ahova Béke és Barátság-kupára utaztunk, a Magyarországot képviselő egyetlen csapatként. Ennek megfelelően a körülmények szinte a válogatott meccsekét idézték, kezdés előtt például lejátszották nekünk a Himnuszt. Idővel felismertem a korlátaimat, ezért felhagytam a versenysporttal, és az újságírás felé mozdultam.”

A Pest Megyei Hírlap, az Esti Hírlap, az Új Magyarország, a Népszava és a Sztár Sport után 2012 óta a Nemzeti Sport csapatát erősíti, és együtt dolgozik például Zombori Andrással, akinek váci futballmérkőzéseiről a kilencvenes években még tudósított.

Ami az 1965-ös születésű tárnoki labdarúgó-újságírót illeti, a helyi csapatban induló pályafutása akkor vett éles fordulatot, amikor lefékezett egy autó a Fő utca 21. előtt, és a váratlan látogatók miatt haza kellett rendelni a tűzoltószertár előtti fociplaccról. A Csepel küldöttje, Vellai István ment tárnoki tárgyalóútra, és meg is egyezett a tehetséges középpályás szerződtetéséről, három nappal megelőzve a hiába kopogtató Újpestet. A Csepel Vas- és Fémműveknél kapott négyórás állás csak kezdeti riadalomnak bizonyult, az NB I-es bemutatkozás pedig professzionális szerződés nélkül is elérkezett 1985 tavaszán Székesfehérváron, az akkor UEFA-kupa-döntős Videoton ellen, Gelei József edző döntése nyomán. Az ígéretesen és nyolc élvonalbeli mérkőzéssel induló csepeli pályafutást aztán a katonai behívó szakította meg, következett másfél év a mezőtúri Honvéd Szabó Lajos SE-nél, majd két idény a Dunaújvárosi Kohásznál, mielőtt 1989 nyarán érkezett az újabb első osztályú hívás, ezúttal Vácról.

„Egyszerre kerültem a csapathoz Csank Jánossal, aki nálam minden idők legnagyobb edzője marad – mondta Zombori András a két bajnoki és két Magyar Kupa-ezüstéremmel, illetve két válogatottsággal gazdagított váci időszakról. – Emlékszem, a válogatottnál nagy hatást tett rám Détári Lajos. Megérkezett a büki összetartásra egy olyan lapos sportkocsival, amilyet addig még nem láttam, az edzésen pedig egészen kiszámíthatatlanul irányította a játékot, a várt A vagy B megoldás helyett rendszerint a C-t választotta.”

A közép-amerikai túrán aztán Mexikó (0–3) és Salvador (1–1) ellen is beállította csereként Zombori Andrást a nemzeti csapatba Glázer Róbert szövetségi kapitány. A négyévnyi sikeres váci időszaknak egy makacs lágyéksérülés vetett véget, ekkoriban ajánlotta be a szerkesztőségbe jó barátját Gonda László, a sportlap Vác-felelőse. A Visegrádi úti szerkesztőségben pedig az egyik első ember, akivel találkozott, Simon József volt, a Nemzeti Sport néhai legendás kézilabda-szakírója. „Tanár úr!” – köszöntötte a meglepett gyakornok, felismerve leendő kollégájában egykori tárnoki általános iskolai testnevelő tanárát.

Borbola Bence 2005 óta a labdarúgórovat oszlopos tagja, és volt idő, amikor a békéscsabai munkatárs még nem szerzője, hanem alanya volt a sporttudósításoknak. A Békés Megyei Hírlap 1997. december 18-i számában például ezt olvassuk a Békéscsaba akkori csatárától, a Diósgyőr elleni NB I-es bemutatkozását elbeszélő 18 éves tehetségtől: „Életem egyik legszebb pillanata volt. Zúgott a tízezres lelátó, persze bennünket szapultak, mégis óriási becsvággyal és nagy akarással rohantam be a pályára.”

Az orvos édesapa és ügyvéd édesanya gyermekeként született sportújságíró sokáig egyensúlyozott az ígéretes futballpályafutás és a családilag ambicionált értelmiségi terep között, utólag visszanézve a Nemzeti Sport ilyen szempontból ideális egyvelegnek tűnik. Hároméves volt, amikor a radiológus édesapa afrikai munkalehetősége miatt a család Líbiába költözött, Tripolihoz kötődnek első futballemlékei is: ha nem a tízemeletes épület egyik hatalmas lakásában biciklizett, a környékbeli fiúkkal focizott. Aztán következett ismét Békéscsaba, a Szabó Pál Téri Általános Iskolában, majd a Madách utcai focisuliban töltött időszak, az Élővíz-csatornánál megélt horgászélményekkel és a Kórház utcai futballkalandokkal.

„Huszonnyolc fiú járt az osztályba, lányt csak szünetben láttunk az iskolaudvaron, de a sportos nevelésnek meglett az eredménye, néhányan eljutottunk az NB I-ig, Futaki Krisztián és Balogh Zsolt az NB I meghatározó játékosa lett – idézi fel az időszakot Borbola Bence, aki Pásztor József vezetőedző keze alatt az 1997–1998-as idényben négy élvonalbeli bajnoki mérkőzésen, a Diósgyőr (0–0), az MTK (2–3), a Ferencváros (1–2) és ismét az MTK (0–5) ellen lépett pályára. – A legbüszkébb arra vagyok, hogy az Üllői úton az akkori igen erős Fradi ellen játszhattam harminc-egynéhány percet. Csak azt sajnálom, hogy a Nemzeti Sport helyszíni tudósítója úgy értékelte, fél óránál kevesebbet töltöttem a pályán, s nem adott osztályzatot. Ezt azóta volt alkalmam tisztázni a velem szemben ülő Somogyi Zsolt kollégával…”

Bár érettségi után felvették a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára, a futball miatt akkor még visszalépett, később azonban Budapestre költözött a Testnevelési Főiskola diákjaként, és a családi szándékot felismerve a szellemi pályán találta meg a helyét. Eleinte a Színes Mai Lap munkatársaként „mellékesen” segített be a Nemzeti Sport munkájába, legelső sportcikkét óvatosságból Békési Bence álnéven publikálta, a téma pedig adta magát: Pásztor József és a békéscsabai futball.

„Járt ki a meccseimre, nagyon kritikus volt, ritkán dicsért, ami csak növelte bennem a bizonyítási vágyat – idézte fel kollégánk, aki aztán 1999 márciusában, a Videoton–Haladás (0–0) mérkőzésen kapott először lehetőséget az NB I-ben (később még ötször). – Iszonyatosan izgultam, dolgozott bennem a megfelelési kényszer is, édesanyám előző nap gyenge nyugtatóval próbált segíteni rajtam. Waltner Róbert félig sérülten vállalta a játékot, ezért az első perctől melegítenem kellett, ugrásra készen, és végül a 75. perc környékén álltam be. Édesapám is ott volt persze a Sóstói Stadionban. Egyszer keményebben léptem oda Balassa Péternek, amiért Kuttor Attila a lefújás után meg is dicsért. A pályáról lefelé menet odaszólt: »Így kell beszállni, kicsi!« Ez akkor sokat jelentett.”

A csapat az idény végén kiesett, Bobory Balázs pályafutása NB II-es, NB III-as és megyei első osztályú csapatoknál folytatódott, közben azonban a Kodolányi János Főiskola kommunikáció szakos hallgatójaként elkezdte kibontakoztatni újságírói tehetségét. A Fejér Megyei Hírlapnál töltött évek után Amler Zoltán rovatvezető hívására 2010-ben került a Nemzeti Sporthoz, ahol manapság a szerkesztőségi kispályás csapat szervezője. Az előzmények ismeretében mondhatjuk: hivatalból.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. március 18-i lapszámában jelent meg.)