Párizs 2024: először lesz magyar bíró a díjugrató versenyeken

Vágólapra másolva!
2023.03.22. 08:48
null
Fugli Károly (Fotó: Magyar Nemzet)
A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) jóváhagyta a 2024-es párizsi olimpia bírói névsorát, amelyen szerepel Fugli Károly is, így először minősíti magyar bíró a díjugrató párosokat.

„Rengeteg olyan apró, de fontos szabály van, amit sokan nem ismernek. A felszerelések vagy éppen a pálya technikai feltételeinek ellenőrzése. Adott esetben súlyos, nehéz döntéseket kell hozni. Egy olimpián bíráskodni ugyanúgy a szakmának a csúcsa, mint a sportolónak részt venni az ötkarikás játékokon” – mondta az MTI-nek Fugli Károly.

A szakember 15 éve – egyedüli magyarként – ott van a sportág legnagyobb eseményein mint a legmagasabb szintű nemzetközi díjugrató versenybíró.

A nemzetközi sportdiplomata a viadalokon figyelemmel kíséri a magyar versenyzőket is. A 2024-es párizsi olimpiával kapcsolatosan elmondta: nagyon örülne, ha lenne kiért szurkolni. A magyar válogatott tagjai idén júliusban, Prágában az olimpiai kvótaszerző csapatversenyen juthatnak indulási joghoz.

A jövő évi ötkarikás játékokon a díjugratás küzdelmeit augusztus 2-án és 3-án, valamint 5-én és 6-án rendezik a francia fővárosban.

Legfrissebb hírek

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
19 órája

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
20 órája

Brisbane 2032: egy évvel elhalasztották a programvázlat véglegesítését

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:41

Összefoglaló a NOB-elnökválasztásról: egy boldog és történelmi győztes, Kirsty Coventry és a csalódott vesztesek – NS exkluzív

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:36

Fürjes Balázs: Történelmet írunk Görögországban, az olimpia hazájában

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:17

Csütörtökön eldől, ki lesz nyolc évre a NOB elnöke

Egyéb csapat
2025.03.19. 07:00

Szőke Alex: Borzalmas volt, hogy kihagytam az olimpiát

Birkózás
2025.03.16. 10:56

A győztes, aki ott sem volt

Népsport
2025.03.13. 07:56
Ezek is érdekelhetik