Párizs 2024: Franciaországon kívülről is érkezhetnek biztonsági emberek

Vágólapra másolva!
2023.03.08. 16:41
null
Személyesen két hétig készítik fel a biztonságiakat (Fotó: AFP)
Amélie Oudéa-Castéra francia sportminiszter szerint más francia nyelvű országokban is toboroznának biztonsági személyzetet a jövő évi olimpiára.

 

Az insidethegames.biz portál beszámolója szerint a szervezők naponta 22 ezer fővel kalkulálnak a játékok biztosítását illetően, de az eddigi jelentkezések alapján csak mintegy 12 ezer biztonsági ember állna rendelkezésre.

A francia kormány kiemelten kezeli szakképesítéssel rendelkezők bevonását, ezért 13 millió eurót (kb. 5 milliárd forintot) fordít újabb érdeklődők felkészítésére, emellett a Párizst is magába foglaló Île-de-France régióban háromezer fiatal munkavállalót, tanulót toboroz a képzésre. A sportminiszter ehhez kapcsolódva mondta a nemzetgyűlésben, hogy akár más, francia nyelvű országokból is érkezhetnek majd érdeklődők.

„A szakmai igazolvány, amelyet a résztvevők a képzés végén kapnak, 2025 őszéig lesz érvényes, és ezzel az engedéllyel dolgozhatnak majd az olimpia és a paralimpia alatt” – közölték a szervezők. A személyes felkészítés két hétig, a távolléti oktatás pedig további egy hétig tart majd és teljesen ingyenes lesz.

A francia számvevőszék januárban azt javasolta a párizsi játékok szervezőinek, hogy belbiztonsági erőkkel erősítsék meg a magánbiztonsági cégek által biztosított személyzetet. A szervezők elsősorban utóbbiakkal szeretnék biztosítani a játékok eseményeit, de az ellenőrző szerv úgy vélekedett, hogy a rendőrséget és a hadsereget is be kell vonni a feladat ellátásába.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik