Sportlövészet: Pekler Zalán világcsúcsot lőtt a baki vk-versenyen

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2023.05.12. 08:49
null
Pekler Zalán világcsúcsot lőtt Azerbajdzsánban (Fotó: Földi Imre, archív)
Végig kiegyensúlyozott teljesítménnyel 636.2 körös világcsúcsot ért el Pekler Zalán a 10 méter légpuska alapversenyében a világkupa-sorozat baki állomásán, és bár a rekordot később a kínai Seng Li-hao megdöntötte, a komáromi puskás ott lesz a döntőben. 

 

Valósággal sokkolta a mezőnyt a 23 éves Pekler Zalán a sportlövők baki világkupaversenyén. A komáromi puskás az elmúlt években 50 méter összetettben érte el nagyobb sikereit, de az idén légpuskával is kimondottan eredményesen versenyzett, az áprilisi, limai vk-viadalon egyéniben és vegyes párosban egyaránt aranyérmet szerzett.

Aztán jött a szeles, borús péntek reggel Bakiban.

Ifjúsági olimpiai bajnokunk már az alapverseny első csoportjában, helyi idő szerint nyolc órakor lőállásba állt, és rögtön egy figyelemre méltó, 105.8-as sorozattal kezdett. A második szériában ráadásul 106 kör fölé jutott – hihetetlenül kiegyensúlyozott teljesítményre vall, hogy mind a tíz lövése 10.5 és 10.8 között volt. A harmadik sorozatban már kisebb tízesek is jöttek, de a 105.4 körös eredmény is ragyogó, s miután a negyedikben öt 10.7-es lövéssel 106.6 kört ért el Pekler, joggal bízhattunk a döntőbe jutásban.

Bizonyára ő is érezte, hogy nagyon elkapta a fonalat, mert végig gyors ritmusban, kevés pihenővel lőtt, és amikor letette a puskát, a legtöbb riválisnak még két sorozat is hátravolt. A hatvanlövéses alapversenyben gyakorlatilag elkerülhetetlenek a kisebb megingások, ám Pekler Zalán erre a tézisre is rácáfolt, az ötödik sorozatban sem lőtt rosszabbat 10.3-nál. A komáromiak kiválóságát megközelíteni sem tudták a riválisok, az egyéni és az országos rekord valószínűsíthető volt – aztán jött az a bizonyos utolsó sorozat...

Két tökéletes, 10.9-es lövés is kellett hozzá, hogy Pekler a negyedik után a hatodik szériát is 106.6 körrel zárja, és szenzációs világcsúcsot érjen el az alapversenyben. Más kérdés, hogy a korábbi, 635.4 körös rekordot tartó kínai Seng Li-hao még erre is rátett egy lapáttal, és a második csoportban 637.9 körrel zárt, így ismét a szám olimpiai ezüstérmese tartja a rekordot.

Pekler Zalán világklasszis. Tudjuk ezt már jó ideje, de ami Bakiban történt, az ő pályafutásában is mérföldkő. És ne feledjük, a döntő még hátravan – magyar idő szerint 10.15-ös kezdéssel a nemzetközi szövetség közösségi oldalán élőben is követhető.

A szám másik magyar indulója, Péni István is nagyszerűen szerepelt, 630.7 körös eredménnyel ötödikként jutott a fináléba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik