Európai Játékok: Észnél kell lennünk – Szilágyi Áron

– Nem indul a hirtelenjében a versenynaptárba beillesztett plovdivi egyéni Európa-bajnokságon, ám a kvalifikációs rangsorba ez a viadal számít bele – mindezek után hogyan tekint az Európai Játékok egyéni küzdelmeire?
– Úgy, hogy nekem ez az Európa-bajnokság, bárhogy is hívjuk – válaszolta Szilágyi Áron. – Az Európai Vívószövetségnél az Európai Játékok az Eb, a Nemzetközi Vívószövetség szerint viszont a plovdivi egyéni és a krakkói csapatverseny az – én az előbbivel tudok azonosulni. Nem tartom jó döntésnek, hogy a vezetők így oldották fel az ellentétet, szerintem lehetett volna jobb megoldást is találni, kicsit szomorú is vagyok amiatt, hogy így határoztak.

– Egy pillanatig sem vetődött fel önben, hogy indul Plovdivban?
– Egy pillanatig igen, aztán rájöttem, nem akarom magam ezzel a versennyel fárasztani. Nem tartom szakmailag elfogadhatónak, hogy egy héten belül két Európa-bajnokságot rendeznek egymástól ezer kilométerre, nekem Krakkó a fontos, leginkább azért, mert ott csapatverseny is lesz.

– A kvalifikációs időszakot a férfi kardcsapat a madridi világkupa-viadal aranyérmével indította, ezek után úgy nyilatkozott, azért is jó, hogy ilyen remekül kezdtek, mert így az Eb-re és a világbajnokságra nem kell úgy készülni, hogy állandóan a kvótaszerzés jár a fejükben. Sikerült tartani mindezt?
– Igen, nem minden az olimpia körül forog: ha nem lennénk ilyen közel Párizshoz, az Európa-bajnokság akkor is kiemelten fontos verseny lenne, az persze, hogy pontokat szerezhetünk a kvalifikációs rangsorban, kicsit mégiscsak más megvilágításba helyezi az idei viadalt.

– Sokszor megkérdezték már öntől, mi motiválja még, ezúttal talán úgy helyes a kérdés, hogy egy Európai Játékok képes kellően felpörgetni Szilágyi Áront?
– Már csak azért is, mert ez az olimpiai mozgalom által életre hívott multisport­esemény, egy olyan kezdeményezés, amelynek nem tudjuk, mi a kifutása – lehet, hogy harminc-negyven év múlva az olimpiával lesz egyenrangú. Nem állítom, hogy így lesz, de én így tekintek erre a verseny, ez pedig extra motivációt is jelent nekem, ráadásul még nem indultam ilyen tornán. Növeli a rangját, hogy a legjobbak mind ott lesznek Krakkóban.

– A madridi csapatarany után hogyan készült az Európai Játékokra?
– A férfi kardválogatott egy hetet Dormagenben töltött, szeretjük azt a helyszínt, jó kapcsolatot ápolunk a németekkel, a kapitányuk ráadásul a magyar Szabó Vilmos. Ezen túlmenően egy-két összetartás mellett mindenki a saját klubjában a szokásos ütemben készült. Mindez rám is igaz, hozzátéve, hogy kicsit többet foglalkoztam a saroksérülésemmel.

– Mindenféle kezelésről és terápiáról hallani ennek kapcsán: önnél a bölcsek köve, megvan a megoldás?
– Nincs, sőt, visszatértünk a diagnosztizálás stádiumába, mert nem biztos, hogy a sarkantyúsérülés megmagyarázza minden tünetemet. Hétfőn megyek vissza a Sportkórházba, ahol a szakorvosok elmondják a meglátásai­kat, bízom benne, hogy a vizsgálatok hoznak valami újat is, mert a konzervatív kezelés nem hozott százszázalékos gyógyulást.

– Mit jelent a gyakorlatban ez a sérülés, mit érez, miben akadályozza?
– Terhelésre fokozódó fájdalmat jelent, akkor hátráltat a leginkább, amikor a legkeményebb edzésmunkát kell elvégeznem. A felkészülésemből ki kellett iktatni a talajkontakttal járó mozgásokat, például a futást is, ez nem jó, hiszen teljesen kiváltani a futást mással nem lehet. Ha nem is figyelek a sérülésemre külön, tudat alatt ott munkál bennem, emiatt óhatatlanul kímélni kezdem a lábamat, így másként mozgok, ez pedig magával hozza, hogy a mozdulataim sem olyanok, amilyeneknek lenniük kellene.

– Azt mondja, terhelésre fokozódó fájdalom jellemzi a sérülését, ezek szerint éppen a versenyek legfontosabb fázisában is rendre jelentkezik?
– Igen, a négyes döntők során általában előjön, de olyankor annyira elönti az embert az adrenalin, hogy a fájdalmat nem is érzi. Persze az asszók után, amikor lenyugszom, már igen.

– A férfi kardcsapat címvédőként vág neki az Eb-nek. Mindig elmondja a felkészülés kapcsán, hogy mindenki tudja a feladatát, mindannyian profik, s mindig az aranyért szállnak harcba – e tekintetben – van új a nap alatt?
– Annyiban nincs, hogy ugyanazok vagyunk, a tekintetben viszont lehet, hogy a tavalyi kontinensviadalon elkerültük a nagy ellenfeleket, mert idő előtt kiestek, most nem biztos, hogy számíthatunk erre. A török vagy a grúz csapattal vívunk a négy közé jutásért, vagyis az elődöntőtől jöhetnek az igazán veszélyes ellenfelek, ám már a negyeddöntőben is észnél kell lennünk, hiszen ezek a válogatottak mára olyan szintre értek el, hogy képesek bárkit megszorongatni, akár meg is verni.

A MAGYAR INDULÓK
Férfiak. Kard: Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron.
Párbajtőr: Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely.
Tőr: Bagdány Albert, Dósa Dániel, Németh András, Szemes Gergő, Tóth Gergely.
Nők. Kard: Battai Sugár Katinka, Pusztai Liza, Katona Renáta (csak egyéni), Márton Anna (csak csapat), Szűcs Luca.
Párbajtőr: Büki Lili (csak csapat), Kun Anna, Muhari Eszter, Tóth Jázmin (csak egyéni), Wimmer Dorina.
Tőr: Kreiss Fanni, Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra