Utazás ismeretlen pályákra – válogatás Fekete István fotóriporter különleges alkotásaiból

Böde Dánielnek sokat köszönhet a magyar futball, a huszonöt válogatottság, az Európa-bajnoki szereplés, a két bajnoki aranyérem, a gólkirályi cím önmagáért beszél. Azt azonban mindmáig nem sejthettük, hogy a kortárs magyar sportfotózás egyik legkülönlegesebb sorozatát is a „madocsai Messi” ösztönözte. A történet a 2015. október 8-i Magyarország–Feröer Európa-bajnoki selejtezőn kezdődött, amelyen a szünetben még az északi vendégek vezettek Róaldur Jakobsen góljával, Böde Dániel azonban a második félidőben két góljával megfordította az állást, és az Üllői úti stadion tomboló közönsége előtt kiharcolta a 2–1-es magyar győzelmet.

„Az oldalvonal közvetlen közelében, a második sorban ültem. A nézőtéren olyan különleges atmoszféra volt, annyira együtt éltünk a játékkal, hogy olyat soha korábban nem tapasztaltam, pedig jó néhány válogatott mérkőzésen megfordultam – kezdi Fekete István, az 1986-ban született fotóriporter, akivel óbudai lakásához közel, a perzselő hőségben szinte kihalt Fő téren ülünk le beszélgetni. – Ha nincs az az élmény, ha nincsen Böde két gólja, valószínűleg az egész külföldi futballutazás-sorozat nem kezdődik el. Másnap azonban már az járt a fejemben, hogy túl korán jött a kijózanodás, túlságosan hamar kell visszazökkenni az előző este átélt eufória állapotából a hétköznapokba. És arra is rá kellett döbbennem, hogy hiába éreztem különleges örömöt, a feröeriek legyőzésével tulajdonképpen egy félamatőr csapatot múlt felül a válogatott. Elkezdett izgatni, mit lehet tudni a feröeri labdarúgásról. Utánaolvastam, anyagokat gyűjtöttem, aztán eldöntöttem, hogy valahogyan kiutazom. Próba szerencse alapon írtam a feröeri légitársaságnak, hogy nem támogatná-e a repülőjegyemet, ha a Földgömb magazinba szánt riportban szerepelne a hirdetése. Ráállt. Az ottani árakról tájékozódva alaposan bevásároltam itthon konzervből, zacskós levesből, és kimentem egy hétre. Fapados hostelben laktam, stoppal jöttem-mentem, de öt percnél tovább egyszer sem kellett várakoznom az út szélén. Volt, hogy kukásautó vett fel, volt, hogy félkarú ember vitt el az autójával, sőt találkoztam egy kint dolgozó szerb futballedzővel, Milan Cimburoviccsal, aki a kilencvenes években Magyarországon játszott és nagyszerűen megtanult magyarul. Jártam egy bajnoki meccsen és egy utánpótlás-válogatott mérkőzésen, gyűjtöttem a futballal kapcsolatos élményeket, a hétköznapi emberek sportkötődéseinek csodálatos példáit. Úgy jöttem haza, hogy rögtön azon gondolkodtam, merre induljak el legközelebb.”

Azóta Fekete István kis túlzással beutazta fél Európát, bolyongásai során kevéssé ismert helyeket, csapatokat keresett fel és mutatott be képeivel, írásaival. A Földgömb magazinban futó sorozatban szerepelt azóta a Nagy-Britanniához tartozó, a világ legkisebb bajnokságának otthont adó Scilly-szigetek (két csapat, a Woolpack Wanderers és a Garrison Gunners játszik egymással az idény során tizennyolcszor...), a protestáns–katolikus vallási konfliktus kereszttüzében élő, csapatával az ír bajnokságba „átjátszó” északír Derry városa, a világ legrégebbi klubjaként működő Sheffield FC angliai otthona, a háborús helyzet terhét nyögő Ukrajna, továbbá Gibraltár, Izland, Helsinki, Tromsö, Dunaszerdahely, Albánia, már megjelenésre kész a képösszeállítás az albán–szerb ellentétet a futballban is kiélező Koszovóról és a gyűjtésben helyet kapott Moldova is. Az álom pedig Grönland – már csak egy nagyvonalú légitársaságot kell találni a megvalósításhoz...

Hogy mi hajtja a különleges futballterepeken a monori születésű, tizenévesen a Monorban és a Nagykőrösben kosárlabdázó, történelem és kommunikáció szakon diplomázó fiatalembert? Fotósként bizonyára részben a személyes ösztönzés és szakmai tudás, amelyet mestereitől, Móser Zoltántól vagy Stalter Györgytől kapott. Futballutazóként pedig az érdeklődés, a kíváncsiság és a világ megértésének vágya: „Történeteket mesélek el, összefüggéseket keresek, és izgat, hogy miként állnak össze ezek képpé és szöveggé. Nem véletlenül nem Premier League-meccseket fényképezek. A hétköznapi emberek közegében mozgok, mindig olyan helyre megyek, ahol közel lehet kerülni hozzájuk. Ezek az ő történeteik.

És kicsit az enyémek is.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. augusztus 12-i lapszámában jelent meg.)