Címlapsztori: a férfi és a női tornacsapatunk is kvótát érő helyen végezhet a vb-n

Rontás nélküli gyakorlatok kellenek – az elmúlt hetekben mást sem lehetett hallani a tornatermekben itthon, s bár ezt gyakorta elmondják a tornászok egy-egy nagyobb verseny előtt, ezúttal jóval nagyobb jelentősége volt a kijelentésnek.

És van.

Merthogy az antwerpeni kvalifikációs világbajnokság csapatselejtezőiben ez számít igazán: a már kvótás három-három válogatott mellett kiélezett küzdelem várható a pódiumon, hiszen kilenc-kilenc csapat kvalifikálhat a párizsi olimpiára.

Köztük a mieink is – a férfiak és a nők egyaránt.

Még akkor is igaz ez, ha a hölgyeknél szombaton már-már összedőlt a világ, hiszen az utolsó edzésen megsérült a csapat legjobbja, Kovács Zsófia: a háromszoros Európa-bajnok talajgyakorlata utolsó sorából érkezett le rosszul a szőnyegre. Elszakadt az elülső keresztszalagja, azóta meg is műtötték a dunaújvárosi lányt, aki kénytelen itthonról szurkolni társainak.

„Hiszek a lányokban, hiszem, hogy nélkülem is meg tudják valósítani az álmainkat. Szívvel-lélekkel ott leszek mellettük!” – üzente a közösségi médiában csapattársainak Kovács Zsófia, ők pedig ott, Antwerpenben csak még jobban összezártak, mert tudják, közel állnak hozzá, hogy valóra váltsák a nagy álmot, ami csak akkor sikerülhet, ha semmi sem billenti ki őket.

Mert még Kovács Zsófia nélkül is sikerülhet a kvótaszerzés. Számolgatni lehet a tavalyi eredmények alapján és után, hiszen egy évvel ezelőtt Liverpoolban Eb-aranyérmesünk csak két szert vállalt, mivel akkor is sérülten utazott a vb-re – jelentősen leépített ugrásával és szerenkénti döntőt érő gerendagyakorlatával a 14. helyhez segítette a csapatot, de ebben a sportágban nem matematikai képletek alapján dőlnek el a helyezések.

Ez a 14. hely egyébként Antwerpenben kevés lesz az üdvösséghez, ám ne felejtsük el, hogy felnőtt azóta egy „csodalány”: a szintén dunaújvárosi Czifra Bettina Lili mindenképpen négy szeren indult volna Belgiumban – Kovács és Székely Zója mellett –, ez meg azért mutatja, milyen tornász is ő.

„Nem is álmodtam róla, hogy már elsőéves felnőttként a világbajnoki csapat tagja leszek – mondta a 16 éves tehetség. – Reménykedtem benne persze, nyilvánvalóan ezért is dolgoztam nagyon sokat, meg aztán edzőnk, Trenka János gyakran mondogatta, mindjárt itt van 2024, úgyhogy tegyük oda magunkat nagyon az edzéseken is – de hogy csapattag vagyok, és hogy milyen fontos is ez a világbajnokság, csak néhány napja tudatosult bennem. Nem vagyok izgulós típus, ám amikor eszembe jut a vébé, jön egy kis gyomorgörcs is. Úgy kell odaállnunk a pódiumra, hogy igenis meg tudjuk megcsinálni. Mert tényleg képesek vagyunk rá.”

Kovács kiesésével eldőlt, hogy Czifra és Székely mellett Mayer Gréta „kap” négy szert, míg Bácskay Csenge ugrásban és felemás korláton, Szi­lágyi Nikolett gerendán és talajon tesz bele a közösbe. Draskóczy Imre kapitány a sajnálatos sérülés után nem gondolkozott rajta, hogy újabb tornászt hív be a válogatottba – a világbajnokságon egyébként öttagú lehet a csapat, minden szeren négy tornász mutatja be a gyakorlatát, és a legjobb három pontszám számít bele a végső eredménybe.

A sérülésfaktort remélhetőleg már letudtuk.

Bízzunk benne, hogy férfivonalon nem hátráltat minket semmi. Kovács István kapitány csak az utolsó pillanatban nevezi meg azokat, akik hat szert vállalnak a vasárnapi selejtezőben, illetve a többiek közül ki melyik szeren segíti a csapatot – ahhoz nem kell jóstehetség, hogy megállapíthassuk: a Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek, Balázs Krisztián, Kiss Balázs, Molnár Botond, Bátori Szabolcs összetételű gárdából az első kettő biztosan „hatszerez”, az pedig el van döntve, hogy Bátori a tartalék, így ő csak akkor jut szerephez, ha...

De erről inkább ne beszéljünk.

Sokkal fontosabb rögzíteni, hogy a férficsapat tavaly a tizenkettedik helyen végzett Liverpoolban – méghozzá úgy, hogy az utolsó szer előtt a magyar szakemberek azt számolgatták, ha mindenki hozza ugrásban, amit tud, még a bravúr sem elképzelhetetlen, és a gárda bejuthat a nyolcas csapatdöntőbe.
De aztán a végére kiengedtek a fiúk, így három pont ott maradt a pódiumon, és elúszott a finálé.

Ha most ez a helyzet áll elő, senki sem fog bosszankodni...

A férficsapat nyújtón kezd vasárnap Antwerpenben, míg a hölgyek hétfőn felemás korláton mutatkoznak be – bár ebben a sportágban minden szeren történhet malőr, az edzők egységesen úgy vélik, ez nem rossz szerleosztás nekünk. A férfiak esetében a legrizikósabb a lólengés, és mire odáig jutnak Mészárosék, vélhetően már túl lesznek egy jó nyújtó- és talajszereplésen, így talán felszabadultan mennek fel a lóra, míg a hölgyek jó kezdéssel mehetnek fel a gerendára.

Esetükben egyértelműen ez a szer lesz a döntő jelentőségű, persze mellette a másik hármon is pontos gyakorlatokra lesz szükség.

„Ilyen összetartó csapatunk régen volt, szinte testvérekként kezeljük és szeretjük egymást. Mindannyian ugyanazért a nagy célért küzdünk, ha mindenki összeszedi magát, sikerülhet elérnünk” – a nebraskai egyetemen tanuló Bácskay Csenge összegzése nemcsak a hölgyeknek adhat erőt, segítheti a férfiakat is.

Nekik is, nekünk is az a célunk, hogy a párizsi kvótások, azon belül a tornászok között tízig számolhassunk – ne feledjük, női csapatunk legutóbb 1996-ban, a férfiak ennél négy évvel korábban, vagyis Barcelonában jártak legutóbb olimpián.

Magyar Zoltán: Megvan az esélyünk a kvótákra

Elnökként és korábbi bajnokként tökéletesen tisztában van vele, mekkora a tét Antwerpenben, és azt mondja, nincs könnyű dolga, hiszen a helyszínen már nemigen tehet hozzá a mieink teljesítményéhez.

– Szállóigeként terjed a sportágban és azon kívül is, hogy az elnök azt kérte, mindenki szürke alsóneműben vágjon neki a kvalifikációs világbajnokságnak.
– Talán nem véletlenül, és azt hiszem, ez jó példa rá, hogy tényleg háttérbe kell szorítani az egyéni érdekeket – válaszolta Magyar Zoltán, a Magyar Tornaszövetség elnöke, a lólengés montreali és moszkvai olimpiai bajnoka. – A gyakorlatokat meg kell csinálnia mindenkinek kilencven-kilencvenöt százalékos pontossággal, a rizikós elemeket pedig el kell felejteni, mert ezek nem hoznak annyi pontot, mint amennyit egy esetleges rontás elvinne. Meg kell értenie mindenkinek, hogy az a csapat utazik az olimpiára, amelyik a legkevesebbszer ront az antwerpeni világbajnokságon.

– Hogy látja, megértették a versenyzők?
0 Igen. Olyan csapatunk van a nőknél és a férfiaknál is, mint rég vagy talán sohasem volt. Ezek a gyerekek barátok, szeretik egymást, drukkolnak a másiknak, és senkiben sincs ott, hogy de jó lenne, ha leesnél a szerről, mert akkor eléd kerülnék a rangsorban. Mindkét csapatban vannak ászok, nekik kell húzóembernek lenniük Antwerpenben, akik „elviszik magukkal” a csapatot az olimpiára. Vannak olyanok, akik nem indulhatnának Párizsban, ha a csapattal nem kvalifikálnak – ezt is tudja mindenki.

– Ha már a húzóemberekről beszélt, sajnos női csapatunkból szalagszakadás miatt kiesett az utolsó pillanatban a háromszoros Európa-bajnok Kovács Zsófia. Megijedt a hír hallatán?
– Először kétségbeestem, mint mindenki más. Női tornászainknak elég nagy esélyük volt rá, hogy Zsófival odaérjenek a legjobb tizenkettő közé Belgiumban, ám még így is maradt húsz-harminc százaléknyi esély. Sok függ attól, hogy gerendán hogyan szerepelnek a lányok, és persze kell az is, hogy a többi szeren is rontás nélkül tornázzanak. Lehet osztani-szorozni, de ez a helyzet. Tegyük hozzá azt is, a tavalyi liverpooli vébén is sérülten versenyzett Zsófi, és csak két szeren indult, azóta pedig Czifra Bettina Lili a felnőttek közé lépett, és rengeteget fejlődött. Hiába ez lesz pályafutása első világbajnoksága, rendkívül jó versenyzőtípus, aki téthelyzetben mérhetetlenül nagy energiákat képes mozgósítani.

– A lányok kétségbeesése is már a múlté?
– Most nincs más lehetőség, mint az összefogás. Mindenkinek nagy sok munkája van abban, hogy Zsófi kiesése után sem szállt el az esély. Abban bízom, és versenyzőként ebből merítenék erőt, hogy vasárnap a lányok a helyszínen élik át azt, hogy a férficsapat odaért a kvótás helyek valamelyikére, ami őket is feldobja. Olimpiára kijutni hatalmas teljesítmény, ott lenni a legnagyobb versenyen egy sportoló életében örök élmény és nagy lehetőség, ezt senkinek sem szabad elfelejtenie.

– Elcsuklott a hangja...
– Igen, mert már most nagyon izgulok a fiatalokért. A világ legrosszabb dolga elnöknek vagy főtitkárnak lenni, mert csak akkor vagyok jó vezető, ha eredményes a csapatom, ám a pódiumon rajtam már ne múlik semmi. Az igen, hogy addig mindent megteszek értük, megteremtek nekik mindent, amit csak lehet – de ott már csak a versenyző és az edző teljesítménye számít.

– Azt most ki meri mondani, hogy nem érdeklik a döntős helyezések, azt sem bánja, ha senki sem jut fináléba, csak legyen meg a két csapatkvóta?
– Konkrétan ezt kértem a srácoktól. Egyetlen cél kell, hogy a szemük előtt lebegjen, s ez a csapatkvóta. Azt mondtam, hogy négy, hét vagy tíz magyar tornász lehet ott Párizsban. Két csapat esetén tízen utazhatnának az olimpiára, ám ha nem vagyunk ott a tizenkettőben, „csak” a tizenötben, akkor két sportoló indulhat a játékokon egyéni összetettben. De utóbbival egyelőre nem foglalkozunk, mert megvan az esélyünk mindkét csapattal kvalifikálni az olimpiára – nagy előrelépés, mert eddig az esély sem volt meg rá.