Asztalitenisz: az Ecseki, Majoros párosunk a második helyen zárt Antalyában

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2023.10.22. 16:54
null
Az Ecseki Nándor, Majoros Bence párosunkat csak a szűk világelithez tartozó dél-koreai duó tudta legyőzni Antalyában (Fotó: WTT)
Az abszolút favorit, első helyen kiemelt dél-koreai An Dzse Hjun, Lim Dzsong Hun párossal szemben egy játszmát megnyert, a mérkőzést azonban a papírformának megfelelően elveszítette az Ecseki Nándor, Majoros Bence kettős, amely a döntőbe jutással és a második hellyel így is jóval a várakozások felett teljesített.

A WTT-sorozat Antalyában zajló contender versenye záró akkordjának résztvevője volt a torna utolsó napjának utolsó döntőjében a dél-koreai An Dzse Hjun, Lim Dzsong Hun kettős ellen asztalhoz álló Ecseki Nándor, Majoros Bence párosunk. A mieink egészen káprázatos sorozatot tudhatnak maguk mögött, a törökországi verseny főtábláján a török Dursun, Isik duót 3:0-ra, a japán Togami, Sinozuka egységet 3:2-re, majd a svéd Karlsson, Källberg kooperációt 3:0-ra verték – e két utóbbi siker mindenképpen bravúrnak számít.

A fináléban a páros világranglistán a 7. helyen álló dél-koreai An Dzse Hjun, Lim Dzsong Hun páros volt az ellenfél, s talán mondani sem kell, az esélyek, miként az ezt megelőző két összecsapáson, ezúttal sem Majorosék mellett szóltak. Lim Dzsong Hun ebben a számban – igaz más párral – kétszeres vb-ezüstérmes, An Dzse Hjun pedig egyesben és csapatban vb-bronzérmes, előbbi a 17., utóbbi a 36. az egyéni világranglistán, szóval a két ázsiai egyelőre más dimenzióban mozog.

Az elején érződött is a mieinken a megilletődöttség, de a simán elvesztett első játszma után a másodikban már sokáig tartották a lépést az ázsiaiakkal, a harmadikat pedig nem csak, hogy szorossá tették, hanem meg is nyerték a láthatóan meglepődő dél-koreaiakkal szemben. A negyedikben aztán már nem volt esély, de a négyszettes vereség jobb, mint amire a papírforma alapján számítani lehetett.

Összességében az Ecseki, Majoros kettős a döntőbe jutással erőn felül teljesített, s ugyan nem olimpiai számról van szó, a versenyszám világranglistáján így is értékes pontokkal gazdagodott.

ASZTALITENISZ WTT-SOROZAT, CONTENDER, ANTALYA
FÉRFIAK, PÁROS
DÖNTŐ
An Dzse Hjun, Lim Dzsong Hun (dél-koreai)–Ecseki Nándor, Majoros Bence 3:1 (5, 7, –9, 3)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: jövőre Ljubljanában rendezik az egyéni Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:56

Asztalitenisz ob: egyesben Póta Georgina hatodszor, András Csaba először lett bajnok

Egyéb egyéni
2025.03.23. 18:27

Asztalitenisz ob: Barcsai Sophie három számban is elődöntős

Egyéb egyéni
2025.03.22. 21:58

Asztalitenisz ob: kevés meglepetés született a párosszámokban

Egyéb egyéni
2025.03.21. 22:06

Póta mellett Lei Balázs is indul az asztalitenisz vb

Egyéb egyéni
2025.03.12. 13:13

A paralimpikon Major Endre bronzérmes Lignanóban

Egyéb egyéni
2025.03.10. 11:52

Március és április végén negyeddöntőzik a Budaörs az asztalitenisz Ek-ban

Egyéb egyéni
2025.03.04. 10:43

Asztalitenisz: Póta Georgina az Európa Top 16 nyolcaddöntőjében búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.02.21. 13:30
Ezek is érdekelhetik