Karate-vb: Mi kell az aranyéremhez? Meg kell halni a tatamin – Hárspataki Gábor

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.10.25. 14:22
Hárspataki Gábor már biztosan érmet szerez a budapesti karate-világbajnokságon, hiszen szerdán egészen a döntőig menetelt a férfiak 75 kg-os súlycsoportjának versenyében. Olimpiai bronzérmesünk felidézte az NSO Tv-nek a szombati fináléig vezető utat, s azt is elmondta, mi kell ahhoz, hogy végül aranyérmet akasszanak a nyakába. 

„Az a féléves felkészülés, ami a hátunk mögött van, az a sok lemondás, amit megtettünk ezért a versenyért, azok egy szempillantás alatt elrepültek a szemem előtt” – idézte fel Hárspataki Gábor azt a pillanatot, amikor eldőlt, bejutott a döntőbe, s hazai közönség előtt írhat történelmet.

S hogy mi kell ahhoz, hogy szombaton aranyérmet akasszanak a nyakába?

„Meg kell halni a tatamin” – fogalmazta meg egyszerűen.

Videónkban azt is elárulja, hogy mit mondtak egymásnak edzőjével a sikerrel megvívott elődöntő után, felidézi az odáig vezető utat, kitér a magyar szurkolók támogatására.

Legfrissebb hírek

Mestermunka: Büchler Zsolt: Tanulás és tapasztalat

Utánpótlássport
2025.03.07. 18:11

Karate: Eb-érem nélkül végeztek a mieink Lengyelországban

Utánpótlássport
2025.02.09. 17:15

Karate: megalapozott éremremények az utánpótlás Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2025.02.06. 15:46

Négy magyar karatés nyert érmet Marseille-ben

Egyéb egyéni
2025.01.21. 12:09

Nem jutott tovább a női kumiteválogatott a karate csapat-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.11.24. 09:48

A magyar női válogatott is indul a pamplonai karate csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2024.11.21. 14:30

Karate: a 18 éves Halász Jázmin aranyérmes a kyokushin Eb-n

Utánpótlássport
2024.11.05. 12:48

Karate: Fodor Amira szerezte az első magyar aranyat a Gymnasiadén

Utánpótlássport
2024.10.26. 09:08
Ezek is érdekelhetik