Birkózás: kétnapos nemzetközi konferenciát rendez a KIMBA

Vágólapra másolva!
2023.11.30. 20:04
null
Muszukajev a csapatbajnokságon (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
December elsején és másodikán, pénteken és szombaton kétnapos nemzetközi konferenciát rendez a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) Módszertani Központja. Ez egy rendkívüli szakmai esemény, amelyhez hasonlót évente szervez a hat államilag elismert, kiemelt sportági akadémia, ennek megfelelően meghívást kaptak rá a magyar sportot irányító testületek, szervezetek, szakági szövetségek képviselői.


Az eseményt Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) elnöke, a KIMBA alapítója nyitja meg, köszöntőt mond Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára. Sterbenz Tamás rektor a Testnevelési és Sporttudományi Egyetem szerepéről tart előadást, Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke a KIMBA felépítését és filozófiáját mutatja be, Lőrincz Tamás olimpiai bajnok, a KIMBA szakmai igazgatója az itt folyó munkát és eredményeket összegzi, Arszen Dzsulfalakjan vb- és Eb-győztes, olimpiai ezüstérmes versenyző, a nemzetközi szövetség (UWW) sportolói bizottságának elnöke pedig a nemzetközi birkózósport 2013-tól történő átalakítását taglalja.

Bacsa Péter MBSZ-alelnök előadást tart a KIMBA-ban (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
Bacsa Péter MBSZ-alelnök előadást tart a KIMBA-ban (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)

 

A második napon a licences edzőképzés kerül a fókuszba. A mentális felkészülés fontosságáról Elbert Gábor volt sportért felelős államtitkár, egyetemi oktató beszél, a már említett Arszen Dzsulfalakjan élménybeszámolót és kötöttfogású gyakorlati bemutatót tart, ugyanezt szabadfogásban pedig nagy örömünkre a magyar színekben világ- és Európa-bajnok Muszukajev Iszmail teszi meg edzője, Szemev Szemejov értő segítségével. Talán mondani sem kell, hogy Muszukajev mennyi mindent adhat át tudásából, tapasztalatából, felkészülési módszereiből a szakág magyar edzőinek és versenyzőinek a szakmai fejlődésük érdekében.

Legfrissebb hírek

Lévai Levente: Még mindig libabőrös vagyok, hihetetlen!

Birkózás
1 órája

A Nemzeti Színházban emlékeztek meg a KIMBA növendékei a holokausztról

Birkózás
12 órája

Kötöttfogásban holtversenyben a negyedik legjobb Eb-eredmény a somorjai

Birkózás
13 órája

Losonczi Dávid: Egyszer meg kell nyernem az olimpiát!

Birkózás
22 órája

Együttműködési megállapodást írt alá a csepeli kadétképző és a TE

Egyéb egyéni
2025.04.14. 20:40

Lőrincz Viktor szerint jó úton járnak a magyar birkózók

Birkózás
2025.04.14. 10:05

Lévai Levente 19 évesen Európa-bajnok!

Birkózás
2025.04.13. 19:08

Alekszanjan visszalépett, Szőke Alex Európa-bajnoki bronzérmes!

Birkózás
2025.04.13. 17:34
Ezek is érdekelhetik