Párizs 2024: nem lesz tökéletes a közösségi közlekedés

Vágólapra másolva!
2023.11.23. 13:32
null
Illusztráció: AFP
Párizs polgármestere szerint nem készülnek el a közösségi közlekedéssel a szükséges színvonalon a jövő évi nyári olimpiára.

Anne Hidalgo úgy véli, hogy bizonyos helyeken nem áll majd rendelkezésre elegendő vonatszerelvény.

A TMC csatorna Quotidien című műsorában kérdezték a városvezetőt, aki két problémás területet nevezett meg: a közösségi közlekedést, illetve a hajléktalanok elhelyezését.

Hidalgo úgy fogalmazott, hogy a közlekedést illetően napi problémákkal küszködnek jelenleg is, a pontosságot és a kényelmet illetően. Hozzátette, hogy az olimpia idején lesznek olyan helyek, amelyeken a közösségi közlekedést nem tudják a megfelelő szintre hozni, mert hiányoznak a szerelvények, így nem lesz elégséges szintű a járatok gyakorisága. Arra a kérdésre, hogy szerinte ezért a Párizs környéki közlekedést szervező Île-de-France régió tehető-e felelőssé, úgy reagált, hogy „egy kicsit a kormány is".

„Ugyanakkor ezt az egészet együtt csináljuk, úgyhogy magamat is érintettnek érzem” – tette hozzá.

Clément Beaune közlekedési miniszter máris reagált a polgármester kijelentéseire, és arra biztatta őt, hogy vegyen részt a közlekedés szervezéséért tevékenykedő stratégiai bizottságok munkájában, ahelyett hogy felhajtást csinálna.

Hasonlóan foglalt állást Valérie Pécresse, Île-de-France régió elnöke is, aki úgy fogalmazott: értékelnék Anne Hidalgo jelenlétét az olimpiával és a paralimpiával összefüggésben tevékenykedő mobilitási bizottságok ülésein, ha lennének javaslatai a közlekedést illetően.

A Magyar Olimpiai Bizottság a helyszíni terepszemléit követően már többször jelezte, hogy a játékok idején nagy forgalomra kell majd számítani és hatalmas lesz a tömeg, a szervezőbizottság pedig a sportolóknak, szakembereknek is azt javasolja, hogy tömegközlekedéssel utazzanak.

A párizsi olimpia hivatalosan július 26-án kezdődik majd jövőre és augusztus 11-ig tart, míg a paralimpiára augusztus 28. és szeptember 8. között kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik