Galambos Péter negyedik helyével zártak a magyarok az evezős Eb-n

Vágólapra másolva!
2024.04.28. 12:58
Galambos Péter a negyedik helyen zárt (Fotó: NS, archív)
A kétszeres Európa-bajnok Galambos Péter könnyűsúlyú egyárban szerzett negyedik helyével zárták a magyarok a szegedi evezős Európa-bajnokságot.

Az MTK evezőse a négyes pályán kapott helyet az A-döntőben a belga és a francia versenyző között. A rajtot utóbbi, illetve az egyes pályán evező olasz evezős kapta el a legjobban, Galambos 500 méternél negyedik volt. Pozícióját ezután is tartotta, majd a táv utolsó negyedében nagy hajrába kezdett, de nem tudta megelőzni a harmadik helyre visszacsúszó francia Baptiste Savaete-et, így a negyedik helyen végzett.

A versenyszámot az olasz Niels Torre nyerte, mögötte a belga Marlon Colpaert ért célba másodikként.

Korábban női kétpárban a Preil Vivien, Zsiros Janka páros a nyolcadik, a férfi négyeseknél a Kerekes Krisztián, Csizmadia Ádám, Szentpáli Gergő, Szentpáli Balázs egység a kilencedik, a ketteseknél a Juhász Adrián, Simon Béla duó 14., míg az egypárevezősöknél Bácskai Máté a 17. helyen zárt.

 Szombaton a könnyűsúlyú ketteseknél a Szabó Bence, Furkó Kálmán páros második volt, ezzel megszerezte a magyarok első – és mint később kiderült, egyetlen – érmét, míg szintén könnyűsúlyban, a női kétpárban Csepel Zsófia és Fehérvári Eszter, valamint a férfiaknál Kertész Keve és Szigeti Ferenc a hetedik helyen végzett. A négypárevezősöknél a Gerei Tamás, Koncsik Dominik, Ács Kristóf, Ujhelyi Mihály kvartett tizedik lett.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik