Karate: megvan az Eb-re utazó magyar csapat

Vágólapra másolva!
2024.04.26. 16:48
Hárspataki Gábor is ott lesz az Eb-n (Fotó: Imago Images)
Kihirdették a magyar válogatott keretét a május 8. és 12. között sorra kerülő zadari karate Európa-bajnokságra.

 

A magyar szövetség pénteki közlése szerint 13 versenyző képviseli majd az országot a horvátországi viadalon, köztük a tavalyi, budapesti világbajnokságon ezüstérmes, olimpiai harmadik Hárspataki Gábor, valamint a különböző világversenyeken és multisport eseményeken számos érmet szerzett Tadissi Martial.

A Karate-világszövetség, a WKF idéntől átalakította a vb-k menetét, mostantól külön rendezik meg az egyéni és a csapat vb-ket, és mindkettőn csak a kvalifikáltak vehetnek részt. Az új rendszer kihat a zadari Eb-re is, hiszen a kontinensbajnoki címek eldöntése mellett tét lesz a minél jobb szereplés is.

A magyar válogatott alapvetően a tavaly októberi, budapesti világbajnokságon részt vett sportolókra épül.

„Kumitéseink közül Hárspataki Gábor és Tadissi Martial képesek bárkit legyőzni, de szinte minden indulónk mutatott fel már olyan produkciót korábban, hogy ha azt sikerül megismételni, akkor abból nagyszerű eredmény jöhet ki. – mondta Büchler Zsolt szövetségi kapitány. – Csapatban a lányok a Budapesten elért ötödik helyükkel kvalifikálták magukat az őszi csapat vb-re, csodálatos lenne, ha a fiúknak is összejönne hasonló az Eb-n. Formagyakorlatban tavaly Nagy Botond előbb kijutott az Európa Játékokra, majd a hetedik helyen végzett a vb-n, és Zadarban képes lehet arra, hogy megszerezze az első magyar felnőtt Eb-érmet katában.”

A magyar indulók
Formagyakorlat (kata): Nagy Botond, Fábián Csenge
Küzdelem (kumite):
60 kg: Kiss András
67 kg: Tadissi Martial
75 kg: Hárspataki Gábor
84 kg: Botos Botond
Csapat: Botos, Csöppű Bence, György Dániel, Hárspataki, Kiss, Nichols Dávid, Tadissi
50 kg: Molnár Réka
55 kg: Boussebaa Aicha
61 kg: Ilankovic Aleksandra
Csapat: Boussebaa, Fleischer Dóra, Ilankovic, Molnár

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik