Fico elleni merénylet: a visegrádi négyek sportvezetői elítélik a támadást

Vágólapra másolva!
2024.05.16. 17:11
Fotó: Dömötör Csaba
A visegrádi négyek sportvezetői elítélik a Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen szerdán elkövetett fegyveres merényletet.

 

A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárságának csütörtöki közleménye szerint a Visegrádi Csoport elnökségét betöltő Csehország meghívására V4-találkozón vettek részt a tagországok sportvezetői szerdán Ostravában, ahol az állami sportirányítással kapcsolatos tapasztalataikról egyeztettek. A felek a nemzetközi találkozót megelőzően értesültek a Robert Fico ellen elkövetett merényletről, amelyet minden résztvevő egyértelműen elítélt és elfogadhatatlannak tart.

„Megrázó, egyben felfoghatatlan, ami a szlovák kormányfővel történt. A magyar sportirányítás a visegrádi országok sportvezetőivel együtt elítéli a brutális támadást. Megkértem Schmidt Gábor helyettes államtitkárt, hogy a találkozón teljes támogatásunkról biztosítsa Ján Krisanda államtitkár urat” – fogalmazott Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára.

Ostravában a felek a sportot érintő állami támogatások, a jelentős nemzetközi sportesemények szervezése és a sport integritásának megóvása terén szerzett tapasztalatokról tárgyaltak, majd Schmidt Gábor az Európai Unió Tanácsának július elsején kezdődő, féléves magyar elnökségének célkitűzéseiről tájékoztatta a jelenlévőket.

„Magyarország második alkalommal látja el az EU Tanácsának elnökségét, elnökségi trió partnereinket, Spanyolországot és Belgiumot követően. A programunkat három téma köré építettük fel: a nagy nemzetközi sportesemények hagyatéka, az egészségfejlesztő testmozgás népszerűsítése és a doppingellenes küzdelem – mondta a helyettes államtitkár, majd hozzátette: – A V4 országok sportminisztereivel egyetértettünk abban, kulcsfontosságú, hogy előrehaladást érjünk el a bemutatott témákban, amennyiben meg akarjuk őrizni mind az élsport, mind pedig a közösségi sport kiemelt társadalmi szerepét a 21. században.”

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: a magyar fiataloknak egyedülálló lehetőségeik vannak a sportolásra

Egyéb egyéni
20 órája

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

Schmidt Gábor: Rendkívül fontos, hogy ott maradjunk a világ élvonalában

Egyéb egyéni
2025.02.21. 14:28

Schmidt Ádám: Kétmilliárd forintra emeltük a nem olimpiai sportágak központi támogatását

Egyéb egyéni
2025.02.20. 21:57

Schmidt Ádám: A magyar sport erejében benne van a tíz olimpiai arany

Egyéb egyéni
2025.02.19. 18:25

Schmidt Ádám: A magyar sportirányítás számára a röplabdasport is kiemelten fontos

Röplabda
2025.02.07. 14:54

„Jóval nagyobb katasztrófa is történhetett volna” – Schmidt Ádám a tűzről a Puskás Arénában

Magyar válogatott
2025.02.07. 11:23

Új háttérszervezetet alakított a sportirányítás az LA10 program sikerességéért

Egyéb egyéni
2025.02.05. 18:16
Ezek is érdekelhetik