Öttusa: Még nagyobb cél lebeg a szemem előtt – Guzi Blanka

– Az ön teljesítménye mindenképp nagyszerű volt Szófiában, a döntő kombinált számában a hetedik helyről rajtolva sikerült megszereznie második aranyérmét világkupaversenyeken. A finálé után a nemzetközi szövetségnek arról beszélt, csoda ez az első hely, és váratlanul érte. Hogy érzi most magát?
– Természetesen nagyon örülök neki, mert ahogy említette, nem számítottam rá, sőt, az is meglepett, hogy a hetedik helyről indulhattam a laser runban. Ugyanakkor mivel igen sűrű a program, hiszen a jövő héten már utazunk is a vk-döntőre, nem vitt el az örömmámor. Egyfelől jó lenne megünnepelni, másfelől viszont a következő versenyre fókuszálok, mert még nagyobb cél lebeg a szemem előtt, úgyhogy ez most így van rendjén – csak a hazautazás napja, a hétfő volt pihenősebb. Kicsit hasonlít a program a budapesti és a szófiai világkupaverseny közötti hétre – jelenleg azon vagyok, hogy megpróbáljam a formámat szinten tartani, és Ankarában is megfelelő állapotban állhassak rajthoz.

– Ha már szóba került a jó formája, kitérnék az elődöntős vívására, amely az idei egyik legerősebb volt. Ön mennyire elégedett vele, mennyire állt ez közel ahhoz, amit el szeretne érni ebben a tusában? Annyi bizonyos, hogy elég jól megalapozta a helyzetét az elődöntő későbbi részében, majd a fináléban.
– Ez már sokkal közelebb állt ahhoz, amit edzéseken nyújtottam az elmúlt időszakban (16–19-es mérleg az elődöntőben, melyet a fináléra is vitt magával – a szerk.). Még mindig van benne, nem jött ki százszázalékosan az elvégzett munkám, de nem vagyok elégedetlen. Nagyon nehéz volt feldolgozni, hogy a megelőző fordulókban, Kairóban és Budapesten úgy vívtam, ahogy – itt jön be az a szempont, hogy a versenynaptár sűrűsége nem mindig okoz nehézséget, van ennek pozitív oldala is. Például, hogy félre kell tenni a csalódottságot, sőt, valahol erőt is adott az újabb versenyre. Szófiában jobban is sikerült – bár hozzáteszem, a selejtezős vívás életem egyik legnehezebbje volt, igencsak megküzdöttem vele. Ha csak a víváson múlt volna, lehet, már a selejtezőben bajba kerülök (7–18-as mérleg a kvalifikációban – a szerk.), de szerencsére több tusából áll a viadal, és a fizikai számokkal, főleg a laser runnal kihúztam magam a csávából.

– Volt esetleg valamilyen tényező, amelyről úgy érzi, sokkal másképp működött az elődöntős asszók során, mint a selejtezőben?
– A selejtezőt nem kicsi félelemmel kezdtem el, nagyon-nagyon szorongva vívtam – ezt sikerült kezelni a másnapi elődöntős körvívásra. Sokkal bátrabb voltam, sokkal játékosabban mozogtam, lazább felfogással, ez pedig mindenképpen jobban eredményre vezető hozzáállás – ezt sikerült aznap elérnem.

– A laser run pedig szokásosan erősen sikerült. Mondta korábban, hogy a kombinált szám során igyekszik csak önmagára figyelni, mégis, a nagy kavarodásban érzékelte-e, hogy a futam előrehaladtával mennyit lépett előre? Afelől nincs kétségem, hogy a legvégén tisztában volt azzal, hogy csak egy ellenfél, a brit Jessica Varley fut ön előtt. Hogy történt ez menet közben?
– Az utóbbi időben azzal a taktikával versenyzem a kombinált számban, legyen az selejtező, elődöntő, vagy döntő, hogy azt kérem az edzőimtől, maximum az utolsó két, de inkább csak az utolsó körben mondják be, hányadik helyen állok. Úgy gondolom, ha folyamatosan számolgatnék, az elterelné a fókuszt a valódi feladatomról. Eszerint történt ezúttal is – egyébként én nem feltétlen vagyok megelégedve a laser runommal, mert nem lőttem olyan jól, ahogy szerettem volna, de a végeredmény feledteti velem ezt kicsit. Az utolsó körig itt sem voltam képben teljesen, hol állok, aztán amikor elhagytam a lőteret az utolsó sorozat után, bizonytalan voltam: „Most akkor a második hely környékén vagyok? Jól látom, hogy csak Jessica van előttem?” Aztán egyértelművé vált, de óriási előnnyel futott ki előttem a lőállásból, meg jó futónak is tartom őt. Boldog második helyezett voltam, már ekkor madarat lehetett velem fogatni… Végül a futópályán meg is fogtam a madarat, kétszáz méterrel a vége előtt előztem, egyszerűen azt éreztem, tudok még menni, és utána azt gondoltam, nem hagyom elveszni ezt az aranyat.

– Tudatosan jól osztotta be az erejét, vagy amikor világossá vált, hogy már csak egy versenytársat kell legyűrni, az mozgósított extra energiát?
– Mindkettő igaz, ahogy az is, hogy alapvetően kimondottan jó formában érzem magam fizikailag. Igazán elégedett voltam az úszásommal, könnyedén, légiesen úsztam, a futásom pedig Budapesten is rendben volt. Bírom állóképességgel a versenyeket.

– Mondott valamit önnek Jessica Varley a célba érkezés után? Láthatóan örült az ezüstérmének, de talán nehéz lehet, ha valakit éllovasként az utolsó kétszáz méteren hagynak le.
– Gratulált nekem, és nagyon elismerően beszélt hozzám, nem éreztem rajta semmilyen csalódottságot. Ha jól tudom, a brit válogatási rendszerben ő úgy tudott a világbajnokságra kijutni (melyet június 9–16. között rendeznek Csengcsouban – a szerk.), ha legyőzi Emma Whitakert, aki negyedik lett, Jessica pedig dobogóra állhatott, így igen boldog volt, hogy ezt elérte, mivel neki sem sikerültek igazán az elmúlt versenyei mostanában.