Pongrácz nyolcaddöntőbe jutott a cselgáncs-világbajnokságon

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.20. 12:25
Pongrácz Bence (fehérben) a 16 közé került (Fotó: AFP)
A 66 kilogrammos Pongrácz Bence két győzelemmel bejutott a nyolcaddöntőbe, de végül helyezetlenül zárt hétfőn az Abu-Dzabiban zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.

A VSD 24 éves versenyzője – aki áprilisban bronzérmet nyert a zágrábi Eb-n – a 64 között a ciprusi Georgiosz Balarjisvilivel csapott össze, akit passzivitásért leléptettek három intéssel. A folytatásban a szintén szerény nemzetközi eredménysorral rendelkező angolai Edmilson Pedro következett, aki két perc elteltével egy megkontrázott válldobásra vazaarit kapott. Már elúszni látszott a mérkőzés, amikor Pongrácz Bence három másodperccel a vége előtt egy külső horogdobásra kapott ipponnal megszerezte a győzelmet.

A magyar dzsúdós 16 között az Ázsia-bajnok mongol Erkhembayar Battogtokh-kal szállt szembe. A rendkívül stabil ellenfél több földharcot is kezdményezett, de a magyar dzsúdós rendre kiszabadult, a négyperces alapidő csak intéseket hozott. Az első értékelt akcióig tartó hosszabbítás is változatos és kőkemény küzdelmet hozott, a meccs összességében már hét perce tartott, amikor a mongol belekontrázott egy indításba, feldöntötte a 24 éves magyart, és vazaarival nyert. Pongrácz így helyzetlenül zárt.

Az Egyesült Arab Emírségek fővárosában zajló vb-n – amely az utolsó nagy viadal az olimpiai kvalifikációs sorozatban – 107 ország csaknem 700 versenyzője lép tatamira.

CSELGÁNCS, VILÁGBAJNOKSÁG, ABU-DZABI
Férfiak:
66 kg
Világbajnok: Tanaka Rioma (Japán)
2. Takeoka Takesi (Japán)
3. Luukas Saha (Finnország) és Vazsa Margvelasvili (Georgia)
Pongrácz Bence helyezetlen. 
73 kg
Világbajnok: Hidajat Hejdarov (Azerbajdzsán)
2. Isihara Tacuki (Japán)
3. Nils Stump (Svájc) és Ankhzaya Lavjargal (Mongólia)
Nők:
57 kg
Világbajnok: Mimi Huh (Dél-Korea)
2. Christa Deguchi (Kanada)
3. Jessica Klimkait (Kanada) és Tamaoki Momo (Japán)

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Szabó Ferenc Eb-ezüst- és -bronzérmes cselgáncsozó

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:49

Cselgáncs: csaknem kétszázan indultak a junior országos bajnokságon

Utánpótlássport
2025.03.23. 12:34

Özbas Szofi aranyérmes a cselgáncs World Touron

Egyéb egyéni
2025.03.22. 15:56

Cselgáncs: Fedora jól kezdte a szezont, de nem dől hátra a sikerektől

Utánpótlássport
2025.03.20. 10:28

Cselgáncs: hat érem a poreci ifjúsági Európa-kupa-versenyen

Utánpótlássport
2025.03.16. 19:45

Cselgáncs World Tour: Tóth Krisztián ezüstérmes Linzben

Egyéb egyéni
2025.03.09. 18:32

Cselgáncs: Kiss Viktória újra a legjobb formáját mutatja

Utánpótlássport
2025.03.08. 20:36

Cselgáncs World Tour: Szegedi Dániel ezüstérmes Linzben

Egyéb egyéni
2025.03.08. 20:29
Ezek is érdekelhetik