A magyar férficsapat is bronzérmes a budapesti öttusa Eb-n

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.07.13. 19:38
Koleszár Mihály (Fotó: Kovács Péter)
Az ukrán Olekszandr Tovkaj nyerte meg a férfi egyéni döntőt a budapesti öttusa-Európa-bajnokságon, a dobogóért is harcban lévő Koleszár Mihály negyedik lett. Férficsapatunk a nők után szintén bronzérmes.

 

Három magyar is szerepelhetett budapesti öttusa-Európa-bajnokság döntőjében a férfiaknál – a junior országos bajnok Tamás Józsefnek ráadásul először jött ez össze felnőtt A-kategóriás viadalon. Mellette Bereczki Richárdnak és Koleszár Mihálynak drukkolhattunk. Miközben délelőtt a nőknél nyolc hibátlan lovaglás is összejött – köztük Erdős Ritának és Simon Saroltának –, délutánra talán fáradtabbak lettek a négylábúak, mert csak három maximum pontszámos menetet láthattunk. Bereczki egy, Koleszár két verőhibával teljesítette a pályát – Tamás is csak egy akadályt vert le lovával, melyért hét pont levonás jár, ám ő további tíz pont büntetésben részesült egy banálisnak tűnő tévedés miatt: szabálytalan volt az öltözete, nem a lovas zakójának jobb, hanem a bal ujján viselte a nemzetközi szövetség címerét. Hasonlóan tíz pont retorzió jár például azért, ha a versenyző nem simogatja, paskolja meg a lovat a futamot követően, mintegy megköszönve az állatnak a teljesítményét.

Tamás József kifejezetten jó, 23–12-es mérleggel fejezte be a csütörtöki elődöntős körvívást, ehhez tett hozzá két pluszpontot egy nyertes bónusz asszóval – ezt éppen Koleszár Mihálynak adta, aki 21–14-gyel érkezett a döntőbe, és előtte szúrt kettőt négy pluszpontért, mielőtt kikapott Tamástól. Bereczki Richárd 17–18-as arányt tudhatott magáénak, ő szintén négy további egységet gyűjtött be két győztes asszó után. Úszásban Tamás szokásosan erős időt úszott, 2 perc alatt, 1:59.86 perces idővel teljesítette, Bereczki két és fél, Koleszár három és fél másodperccel tempózott nála lassabb időt.

 

A kombinált számra az ukrán Olekszandr Tovkaj igen méretes, 19 másodperces előnyt alakított ki a második Tamás József előtt – Koleszár 32 másodpercre volt az első helytől, ám csak 13-ra a dobogótól, Bereczki 23 másodperc hátrányban indult a harmadikhoz képest. A férfidöntő a győztes szempontjából hasonlóan alakult, mint a nőknél, mely fináléban a brit Kerenza Brysonra nem volt veszélyes senki, úgy a férfiaknál Tovkaj sikeréhez nem fért kétség. A párizsi olimpikon, hétfőn váltóban bronzérmet nyerő ukrán öttusázó első egyéni Eb-címét ünnepelhette. Koleszár Mihály a kilencedik helyről hamar feljebb lépett, a verseny hajrájában esélye volt a dobogóra, ám kicsivel elmaradt elődöntős lövészetétől – melyben csak ötöt hibázott, így magasra tette a lécet. Ezúttal is csak hétszer vétett, ám ez pont elég volt ahhoz, hogy a még nála is gyorsabban futó, tavalyi Európa-bajnok olasz Giorgio Malan és a német Marvin Dogue végül előtte érjen be. Bereczki Richárd a 12.-ről a kilencedik helyre jött előre, míg Tamás József többször is beragadt a lőállásban, leginkább a negyedikben, és 16.-ként ért célba.

A mieink így bronzérmet szereztek a csapatversenyben – az már a döntő előtt biztossá vált, hogy az olaszok és az ukránok mellett a magyarok lesznek dobogósok, hiszen ezek a nemzetek képviselték magukat három-három versenyzővel a fináléban, csak a sorrend volt kérdés.

 

ÖTTUSA
EURÓPA-BAJNOKSÁG, PUSKÁS ARÉNA SZOBORPARK
Férfiak. Egyéni. Európa-bajnok: Olekszandr Tovkaj (Ukrajna) 1535 pont, 2. Giorgio Malan (Olaszország) 1525, 3. Marvin Dogue (Németország) 1522, 4. Koleszár Mihály 1514, … 9. Bereczki Richárd 1489, … 16. Tamás József 1450
Csapat. Eb: Olaszország (Federico Alessandro, Giorgio Malan, Matteo Cicinelli) 4532 pont, 2. Ukrajna (Hordij Bereznyakov, Jurij Kovalcsuk, Olekszandr Tovkaj) 4484, 3. Magyarország (Bereczki Richárd, Koleszár Mihály, Tamás József) 4453

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik