Egyetemi Játékok: „Nemhogy Miskolcon, de Magyarországon sem volt még ekkora multisport esemény”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.07.20. 10:07
null
Nemcsak az aranyérmesek a nyertesei az Egyetemi Játékoknak, hanem a 2024-es multisport eseménynek otthont adó Debreceni és Miskolci Egyetem is. Utóbbi kampuszára látogatott el az NSO Tv, ahol többek között az újonnan elkészült, és már birtokba is vett strandröplabda-, illetve teniszpályákat is megtekintettük.

Bene Szilárd úgy fogalmazott, óriási kihívás volt számunkra, rengeteg munka áll mögöttük, hogy 2024-ben a Miskolci Egyetem a Debreceni Egyetemmel karöltve otthont ad az Egyetemi Játékoknak, de minden képzeletüket felülmúlja. A Miskolci Egyetem sportközpontjának vezetője, az Egyetemi Játékok miskolci helyszínének sportigazgatója azokról a fejlesztésekről is beszélt az NSO Tv-nek, amelyekre a multisport esemény megrendezése által kerülhetett sor. Például felújítottták a salakos teniszpályákat, valamint immár kültéri és beltéri kemény borítású pályák is rendelkezésre állnak – jelenleg a versenyzőknek, szeptembertől azonban az egyetem hallgatói is birtokba vehetik.

Csakúgy, mint a strandröplabda pályákat, amelyeken a későbbiekben  a többi strandlabdasportot is lehet űzni. Mit érdemes még tudni az idei Egyetemi Játékok miskolci helyszínéről? Az videónkból kiderül. 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik