Evezés: Galambos Péter nem lett országos bajnok, visszavonult

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.07.20. 20:58
Galambos Péter elköszönt a nemzetközi mezőnytől (Fotó: Koncz Márton)
Az evezős országos bajnokság harmadik napjának legnagyobb meglepetése, hogy a saját kategóriájában, azaz a könnyűsúlyúak között is kikapott a korábbi Európa-bajnok Galambos Péter, aki pénteken a normálsúlyúak között is leszorult a dobogóról.

Galambos legyőzője ezúttal Szigeti Ferenc volt. Gadányi Zoltána viszont már három aranynál tart, mert a pénteki egyes után ezúttal két- és négypárevezősben sem akadt legyőzőre. Duplázott a korábbi vb-győztes Juhász Adrián és Simon Béla is, akik a kettes mellett a kétpárevezőst is megnyerték.

A könnyűsúlyú egypárevezősök versenye után Galambos Péter bejelentette a visszavonulását a nemzetközi versenyzéstől.

Galambos: Valahol örülök, hogy jönnek fel a fiatalok

„Valahol örülök, hogy jönnek fel a fiatalok, és végre letaszítottak a trónról. Nagyon kemény a Szigeti Feri, és kívánom, hogy vigye tovább ezt az úton” – mondta az M1 aktuális csatornának Galambos Péter, majd hozzátette: „Nem fogom elengedni az evezést, de ebben a formában, a nemzetközi élsport szintjén már nem folytatom, elbúcsúzom. Ugyanakkor hazai versenyeken, országos bajnokságon azért még látni fognak a szurkolók.”


Galambos kiemelte, hogy 2006 óta szállítja az érmeket a világversenyekről, 2017-ben a felnőttek között kontinensbajnoki ezüstérmes volt, 2019-ben pedig Eb-címet ünnepelhetett, amelyet két évvel később megismételt. Emellett három világbajnoki ezüst-, és két bronzérmet is szerzett könnyűsúlyú egypárban. (MTI)

Evezős országos bajnokság, Szeged

Férfiak. Könnyűsúlyú egypárevezős. Országos bajnok: Szigeti Ferenc (Csepel EK, edző: ifj. Pergel László) 7:00.93 perc, 2. Galambos Péter (MTK) 7:03.20, 3. Galcsó Vencel (MTK) 7:11.83. 

Kétpárevezős. Ob: Juhász Adrián, Simon Béla (Szolnoki Sportcentrum, edző: Molnár Dezső, Purucki Ferenc) 6:22.58, 2. Kalmár Áron, Pálmai Ágoston (Szolnoki Sportcentrum) 6:24.23, 3. Ujhelyi Mihály, Bácskai Máté (MTK) 6:35.08. 

Négyes. Ob: Csepeli EK (Kerekes Krisztián, Hopp Márton, Koncsik Dominik, Boros Olivér, edző: ifj. Pergel László) 6:04.01, 2. Ferencvárosi EC (Szász Benjamin, Szász Gergely, Takács Attila, Szentpáli Balázs) 6:06.04, 3. Győri AC (Shah Amir, Révész Péter, Gasztonyi Barnabás, Tóth Dániel) 6:13.00. 

Nők. Könnyűsúlyú egypárevezős. Ob: Bene Dorottya (Danubius NHE, edző: Ficsor László) 7:59.99, 2. Csepel Zsófia (Vác VEC) 8:03.56, 3. Holpert Eszter (Győri AC) 8:20.44. 

Kétpárevezős. Ob: Gadányi Zoltána, Polivka Dóra (MTK, edző: Polivka Dóra, Gadányi Zoltána) 7:06.12, 2. Szili Dorina, Harsányi Viktória (Külker EKÓ), 7:09.78, Kovács Lujza, Preil Vivien (Budapest EE) 7:11.96. 

Négyes. Ob: MTK (Szente Dóra, Gadányi Zoltána, Balázs Szonja, Bagdács Szonja, edző: Polivka Dóra) 6:46.88, 2. Győri AC (Angyal Zsófia, Bencsics Hella, Fehérvári Eszter, Füzi Boglárka) 6:49.55, 3. Külker EKÓ (Szili Dorina, Benda Orsolya, Harsányi Viktória, Zsiros Janka) 6:58.73

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik