Manapság már megszokott egy-egy nagy torna vagy idénykezdet előtt, hogy az adott csapat és játékoskeret edzőtáborba vonul. Ez bevett szokás nemcsak együttesek, hanem egyéni sportágak esetében is, sőt, már azon sem lepődünk meg, ha például egy magyar labdarúgócsapat a téli vagy a nyári felkészülés alatt elvonul hazai, esetleg külföldi edzőtáborba.
Ez azonban nem volt mindig így, régen egyáltalán nem volt divat, itthon meg főleg nem. Az 1936-os berlini olimpia után két nyári ötkarikás torna is kiesett, a világban háború dúlt, az 1948-as londoni játékokat így még nagyobb várakozás és felkészülés előzte meg. Magyarországon előtte nem volt példa arra, hogy központi edzőtáborban készüljenek a sportolók az olimpiára, ám 1947-ben a kommunista pártvezetők meghozták a döntést: szükség van egy vidéki bázisra. A korabeli információk alapján több helyszín is szóba került, végül a Mecsek vagy a Balaton helyett Tata lett a befutó, mondván, a klíma leginkább itt hasonlított legjobban a londonira. Ez a döntés pedig megalapozta a tatai létesítmény későbbi sorsát. Az 1948-as nyári játékokra még szabadtéren készültek fel a sportolók, de a központi tábor sikeresnek bizonyult, hiszen Angliában a 129 fős magyar küldöttség 28 éremmel zárt, ezek közül tíz a legfényesebben csillogó arany volt. A mieink sikerei közül mindenképpen megemlítendő, hogy Elek Ilona tőrvívó 1936-os diadala után 12 évvel újra győzött, ez rajta kívül mindössze két sportolónak sikerült csak. Papp László is jó felkészülést teljesített Tatán, hiszen első olimpiai elsőségét 1948-ban Londonban szerezte meg középsúlyban.
A tatai edzőtábor fejlesztése pedig folyamatosan zajlott, az első épületet 1951-ben adták át, az építkezések az olimpiai ciklusok szerint történtek. Az A-épület után 1956-ra átadták a B-szárnyat, itt új ebédlő és fedett csarnok kapott helyet. Mára már rengeteg sportág találhatja meg otthonát a központon belül, több mint 100 kétágyas szobával, így a profik mellett a fiataloknak és a szakszövetségeknek is megfelelő felkészülési helyszínt jelent.