Péni István és Mészáros Eszter is nyert a budapesti sportlövőversenyen

P. G.P. G.
Vágólapra másolva!
2024.07.12. 17:02
Péni István (Fotó: Árvai Károly)
Péni István szétlövés után győzött a férfiak 50 méter puska három testhelyzetű számában a Fehér úti Nemzeti Lőtéren zajló nemzetközi sportlövőviadalon.

Szárítókötélként szolgált a Nemzeti lőtér kerékpártárolója a Masped-kupa harmadik napján, az 50 méteres alapversenyeknek helyszínt adó csarnokban ugyanis trópusi volt az időjárás, de odakint a nagy hőségben gyorsan megszáradtak a lövészkabátok. A párizsi olimpiára készülő három puskásunk kétszer is szerelést öltött pénteken, Péni István (591 kör), Pekler Zalán (590) és Mészáros Eszter (582) egyaránt bejutott a döntőbe, sőt, rajtuk kívül további négy honfitársunk lépett lőállásba a két fináléban.

A férfiaké nem is alakulhatott volna izgalmasabban. Az egyiptomi Ibrahim Koraijem kivételével mindenki ragyogóan, nagy tízesekkel kezdte a térdelőt, a második sorozat után a két 10.9-et is lövő Hammerl Soma vezetett, Péni és Pekler holtversenyben állt a harmadik helyen. Utóbbi egy 9.0-val a hetedik helyre csúszott vissza az élő tabellán, ami jól mutatja, mennyire együtt volt a mezőny – persze nem lesz ez másképp Chateauroux-ban sem. Ha a térdelő jól sikerült Péni Istvánnak, a fekvő egyenesen szenzációsan: az újpestiek klasszisa átvette a vezetést, majd növelte is az előnyét. Az állóban is ő lőtt a legjobban a mieink közül, a horvát Petar Gorsával elléptek a többiektől, Hammerl az ötödik, Pekler a hetedik helyen fejezte be a döntőt.

Időközben a saját fináléjukra készülődő női puskások is megérkeztek – a lehető legjobbkor, mert az „egyenes kieséses szakasz” ritkán látható fordulatokat tartogatott. Folyamatosan változott az állás, hol Péni, hol Gorsa vezetett minimális különbséggel. Két lövéssel a vége előtt még 0.5 körös előnye volt a horvátnak, a következő után már Péni állt jobban ennyivel, hogy aztán felhördüljön a közönség…

…ugyanis szétlövés döntött az aranyéremről! Negyvenöt lövés után mindkét versenyző neve mellett 466.3 kör állt, de mielőtt elkezdtek volna izgulni, célozniuk kellett – negyvenhatodjára. Gorsa lőtt előbb, 9.3-at, Péni Istvánnak így a 9.5 is elég volt ahhoz, hogy megnyerje a hazai rendezésű Masped-kupát.

Az UTE puskása után olimpiai párostársa, Mészáros Eszter is megmutatta, hogyan kell döntőt nyerni. A gödöllőiek kiválósága az élen zárta az alapversenyt, és a fináléban is kitett magáért, nagy előnnyel szerzett aranyérmet. Honfitársai közül Bajos Gitta tartotta vele a lépést a legtovább, a fekvő után egyetlen tizedkörrel vezetett is, de az állóban Mészáros volt a jobb – Bajos másodikként zárt, és a negyedik Lovász Dorinának sem hiányzott sok az éremhez.

És ha ez még nem lenne elég, a női pisztolyosok is elkezdték pénteken a 25 méteres számot, az alapverseny első szakasza után Major Veronika az ötödik, Fábián Sára Ráhel a hetedik helyen áll, vagyis mindketten jó eséllyel pályáznak a szombati döntőbe jutásra.

MASPED-KUPA, NEMZETI LŐTÉR
Férfiak. 50 m. Puska. Összetett. 1. Péni István 466.3 kör (a szétlövésben: 9.5), 2. Gorsa (horvát) 466.3 (9.3), 3. Kovacsevics (szerb) 453.7, …5. Hammerl Soma 428.9, …7. Pekler Zalán 406.2. Nők. 50 m. Puska. Összetett. 1. Mészáros Eszter 460.5, 2. Bajos Gitta 456.6, 3. Poljovkova (szlovák) 443.4, 4. Lovász Dorina 432.5, …6. Benedek Ágnes 409.9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik