Madarász Dóra lemondta a magyar válogatottságot – hivatalos

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2024.08.12. 17:09
Madarász Dóra lemondta a magyar válogatottságot (Fotó: Árvai Károly)
Madarász Dóra a párizsi olimpiát követően lemondta a magyar válogatottságot.

A Magyar Asztalitenisz-szövetség tájékoztatása szerint Madarász Dóra lemondta a válogatottságot.

„Az igazsághoz hozzátartozik, ezt eddig nagyon kevesen tudták, de én már Tokió után is gondolkodtam a lemondáson” – mondta Madarász Dóra, aki először 14 éves korában kapott meghívás a magyar asztalitenisz felnőttválogatott keretébe.

A négyszeres Európa-bajnoki bronzérmes asztaliteniszező három évvel meghosszabbította válogatott karrierjét. Ez időszak alatt 2023-ban Ecseki Nándorral ezüstérmet szerzett vegyes párosban a krakkói központú Európai Játékokon.

„Ezek mindenképpen hatalmas sikerek, de szerintem a legnagyobb siker az volt, amikor a tokiói olimpiai kvalifikáción legyőztük Portugáliát. A csapattal történelmet írtunk, hogy először jutott ki magyar asztaliteniszcsapat az olimpiára, az mindenképpen hatalmas sikerélmény volt” – nyilatkozta a szövetség honlapján a Budaörsi SC és a nagykárolyi CSM Victoria Carei játékosa.

Döntésének hátterében elsősorban a sérülések álltak: „A döntésem meghozatalában az is szerepelt, hogy nagyon sérülékeny is vagyok, valamint a folyamatos utazgatást miatt a testem is jelzett. Azt tudni kell, hogy az olimpiai kvótáért sok mindent megtettem, az elmúlt egy évben rengeteg gyulladáscsökkentő volt a szervezetemben, hogy egyáltalán fel tudjak kelni az ágyból, s ezt nem tartom egészségesnek. A sok gyógytorna, valamint a tanulás mellett a testem már nem bírta a megterheléseket. Én hiszek magamban, ami nagyon fontos, mert úgy nőttem fel, hogy a tanulás is nagyon fontos. Egy nagytudású asztalitenisz szakember mondta nekem, hogy a civil karrier az tovább tart, mint a sportkarrier, és ebben igaza van. Úgy érzem, most ideje erre is több energiát fordítani. Évek óta toltam magam előtt ezt a döntést, de így akartam lezárni, hogy még egy olimpián játszok.

A szeptemberben 31. életévét betöltő Madarász a jövőben a tanulásra fog koncentrálni, két szakon fog párhuzamosan tanulni. Jelenleg mesterképzését végzi Kecskeméten, szeptembertől a Neumann János Egyetem mérnök-informatika szakán is megkezdi tanulmányait.

Madarász a válogatott színeiben összesen 157 versenyen 591 mérkőzést játszott, melyből 352-t megnyert. A legjobb ranglistahelyezését 2019 augusztusában érte el, akkor 57. volt. Csapatban kétszeres Európa-kupa-győztes. Három évvel ezelőtt Tokióban egyéniben és csapatban is szerepelt, a párizsi játékokra pedig vegyes párosban harcolta ki a részvételt. Az Ecseki Nándor, Madarász Dóra duó az első fordulónak számító nyolcaddöntőben búcsúzott a francia fővárosban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik