Négyesfogathajtó-vb: egyetlen ló nem ment át az állatorvosi vizsgálaton

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.09.04. 17:32
Babó Kálmán lova nem ment át az állatorvos vizsgálaton (Fotó: lovasfoto.hu)
A 14 nemzet 43 versenyzőjének 215 lova közül csak egy nem ment át a szerdai állatorvosi vizsgálaton a szilvásváradi négyesfogathajtó-világbajnokságon.



A szervezők közlése szerint a kivételt a romániai Babó Kálmán 15 éves, Esprit nevű lova jelentette, amelyet a vizsgálatok során nem találtak versenyzésre alkalmas állapotban.

A délutáni csapatértekezleten kiderült a díjhajtás menetrendje is, így a negyven évvel ezelőtti, ugyancsak szilvásváradi világbajnokság aranyérmese, az előhajtóként szereplő Juhász László után elsőként egy hazai induló, Tóth-Simon Sándor hajt a 40x100 méteres négyszögbe. A kilenc magyar induló közül Juhász Péter, ifj. Galbács Ferenc, Galbács Ferenc, Váczi István, valamint a csapatban is érdekelt ifj. Dobrovitz József és Dobrovitz József szintén a csütörtöki nyitónapon kezdi meg a szereplését.

Papp János és a harmadik magyar csapattag, a kilencszeres világbajnok Lázár Zoltán pénteken teljesíti a lovak idomítottságáról, elengedettségéről, hajlékonyságáról, a négy ló együttes munkájáról, a jármódok szabályosságáról és a feladatok pontos végrehajtásáról számot adó díjhajtást. Ugyancsak a második napra kapott besorolást a sorozatban hat világbajnoki címmel rendelkező ausztrál Boyd Exell és a sportág történetének legeredményesebb alakja, a 15-szörös világbajnok holland Ijsbrand Chardon.

A megnyitót szerdán 18 órától tartják, a versenyek csütörtökön és pénteken 10 órától a díjhajtással rajtolnak, szombaton lesz a leglátványosabb és ingyenesen megtekinthető maratonhajtás, majd vasárnap ugyancsak 10 órától az akadályhajtással zárul a szilvásváradi vb.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik