Schmidt Ádám: A legfontosabb, hogy a sportélet szereplői hogyan tudnak együttműködni

 – A Nemzeti Sportnak a párizsi olimpia után adott interjújában Orbán Viktor miniszterelnök említette az utolsó versenynapon önnek küldött gratuláló sms-t: „Maradhat.” Mit szólt hozzá, amikor megkapta?
– Felvillant kétezerhúsz november harmincadika, amikor a miniszterelnök úr felkért sportügyi főtanácsadónak. Ez elképzelhetetlenül nagy megtiszteltetés volt, és utána elkezdődött a közös munka. Hamar kiderült számomra, hogy Magyarországnak olyan miniszterelnöke van, aki követi és érti a sport világát, naprakész belőle, elképesztő mennyiségű tudás és információ birtokában van, és azt is éreztem minden egyes közös beszélgetés során, hogy neki ez igazi szívügye. Egy nyári olimpia mindannyiunknak nagy megmérettetés, és ha annak a záró napján az ember a miniszterelnöktől kap egy üzenetet, hogy folytathatja a munkát, „maradhat” szó szerint, az megerősítést jelent, hogy a bizalom a továbbiakban is megvan. Az ilyesmi a napi munkában is hatalmas lökést és segítséget ad. Továbbá hadd emeljem ki, hogy a sport nagyszerű otthonra talált a Honvédelmi Minisztériumnál, elsősorban annak köszönhetően, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter úr személyében a sportot ugyancsak szerető és értő vezetővel szolgálhatunk együtt. A kezdetektől kiváló a kapcsolat, és remekül tudunk együttműködni.

– Azóta a paralimpia is véget ért, mindkét viadalon ott volt, a miliőt megtapasztalta, az eredményeket ismerjük. Hogyan értékeli az év két hatalmas, kiemelkedő sporteseményét?
– Az olimpia nemcsak az adott év fő versenye, hanem az adott olimpiász, az olimpiai ciklus lezárása, és ha szabad úgy fogalmazni, részben egy bizonyítványosztás. Ezen szerintem jelesre vizsgázott a magyar csapat, az olimpiai és a paralimpiai egyaránt. Nemcsak ott, a helyszínen, hanem már az előkészületek során is az elmúlt három évben kétséget kizáróan láttuk azt, miképp alakul át a világ sportja. Éppen ezért hangsúlyoztuk, hogy minden egyes kvóta, amelyet megszerzett a magyar csapat, elképesztően nagy erőfeszítést igénylő sportteljesítmény. A világ sportjának átalakulását sok statisztikával alá lehet támasztani, amelyekre talán kevesen figyelnek ilyen mélységig. Például, hogy birkózásban gyakorlatilag nem született európai érem, leszámítva azokat, amelyeket honosított sportolók bizonyos európai országok színeiben szereztek. Vagy egy olyan sikersportágunkban, mint a kajak-kenu, ahol Londonban még huszonegy érmet szerzett európai versenyző, benne tíz aranyat, most Párizsban tizenöt érem jutott Európának, és mindössze négy arany. Ebből a tizenöt európai éremből, ugye, hetet Magyarország szerzett. Olyan országok olyan sportolói kerültek rivaldafénybe, a dobogóra, amelyekre tíz-tizenöt évvel ezelőtt senki sem gondolt volna. Kétezerhuszonhárom január elsején bevezettük a Nemzeti Versenysport-fejlesztési Programot, amelyben az olimpia szellemiségével összhangban öt különböző kategóriában, az olimpia szimbóluma szerint helyeztük el a sportágakat. Most láthattuk, hogy a párizsi eredmények hűen tükrözték ezt a rangsorolást. Nyilvánvaló, van olyan sportág, amelyiktől az ember várt volna érmet és ez nem jött össze, volt olyan is, amelyiktől érmet vártunk, és abból aztán a legfényesebb lett. Hatalmas büszkeség volt magyarnak lenni az olimpia és paralimpia minden napján, valamennyi pillanatában. Szerintem az, hogy az olimpiai éremtáblázaton a régióban Magyarország az első, Európában a hatodik és a világon a tizennegyedik helyen végzett, olyan elismerése a magyar sportnak, amihez nem kell kommentárt fűzni. A mi feladatunk az, hogy ebben az élesedő versenyben megtaláljuk azokat a lehetőségeket, hogy miképpen tudjuk a Los Angeles-i olimpián ezt a pozíciót mindenképpen megtartani. A célunknak ennek kell lennie, noha elmondtam, mennyire nehéz lesz előrelépni.

– A további fejlődéshez fontos lenne az a bizonyos számonkérés, visszacsatolás, amit állandóan és teljes joggal emleget az államtitkárság, amióta stratégiai ágazat lett a sport, és jelentős központi támogatást kap. A Nemzeti Versenysport-fejlesztési Program folytatása visszatükrözi majd az olimpiai, paralimpiai eredményeket?
– A számonkérés kifejezést mellőzném, sokkal inkább hívnám elemzésnek, mégpedig azért, mert amikor megkezdtük az itteni szolgálatunkat, törekedtünk arra, hogy közösen gondolkodjunk a magyar sport ügyéről, vonjuk be a köztestületeket, a szakszövetségeket és az egyesületeket is. Ennek a közös gondolkodásnak, az olimpiai sportági szövetségekkel 2022-ben történt írásbeli és személyes egyeztetésnek lett az eredménye. A szövetségek tettek bizonyos vállalásokat arról, hogy a 2024-es olimpián hogyan fognak teljesíteni. Most a két évvel ezelőtt tett vállalásokat kell elemeznünk. Az pedig teljesen egyértelmű, hogy ennek tükröződnie kell a jövőképben. Ha valahol a korábban vállalthoz képest elmaradt az eredmény, akkor meg kell találnunk az okokat, meg kell tudnunk azt, hogy mitől nem jött össze, hol történtek olyan problémák, amelyek miatt nem valósulhatott meg az, ami egyébként lehet, hogy benne volt az adott szövetség, sportág teljesítőképességében. Ezeket a hibákat ki kell javítanunk. Ez közös gondolkodást, közös elemzést igényel, és elvezethet oda, hogy jobb eredményeket hozzon Magyarország számára. Ahol pedig megvalósították a vállalást, ott a nemzetközi riválisokat folyamatosan figyelve fenn kell tartanunk a pozíciónkat, és akkor a matematika egyszerű törvényei alapján ebből előrelépés történik. Amint hazatértünk az olimpiáról, ezt az elemzést elkezdtük. Schmidt Gábor helyettes államtitkár úrral és Baji Balázs vezérigazgató-helyettes úrral összeállítottunk egy kérdőívet, amit kiküldtünk az olimpiai sportági szakszövetségeknek. Ennek a részletes, feltáró jellegű kérdőívnek a visszaküldési határideje szeptember tizenhatodika, és mi szeptember tizennyolcadikától minden szükséges további köztestületet is bevonunk, majd megkezdődnek a személyes egyeztetések, ahogy ez két éve, a vállalások és az új versenysport-fejlesztési program kialakítása során is történt. Reményeim szerint október harmadikáig elvégezzük ezt a munkát. A levélváltást, adatbekérést követően tehát minden egyes sportági szakszövetséggel személyesen találkozunk, és megtörténik az a mélyelemzés, ami alapján látunk majd egy olyan tiszta képet az olimpiai szereplésről és az ottani teljesítményről, ami szerintem alapja lehet annak, hogy kétezerhuszonötben, illetve kissé távolabbra tekintve a következő olimpiai ciklusban miképpen alakulnak a szövetségi támogatások. Ezt követően tudunk majd részletekbe menő, megalapozott szakmai elemzést a nyilvánosság elé tárni.

– Párizsban több klasszisunk bizonyított, így Milák Kristóf is, hiszen arany- és ezüstérmet szerzett száz-, illetve kétszáz méteres pillangóúszásban, hosszú és rejtélyes kihagyás, majd hasonlóan homályos felkészülés után. Önnek a többséggel ellentétben közismerten bizalmi a viszonya vele, erről többször beszélt is. Ennek tükrében hogyan látta Milák szereplését, felkészülését, az egész történetet?
– Tény és való, hogy kétezertizenhét óta Kristóffal mély bizalmi, baráti a viszonyom. Így számomra különösen felemelő volt látni azt, milyen eredményeket hozott, nem mellesleg a magyar küldöttség legeredményesebb sportolója lett Párizsban. Ez hatalmas teljesítmény a részéről, különleges klasszisa ennek a sportágnak. Lehetőségem volt bemenni abba a térbe, ahol a sportolók, a nemzetközi riválisok voltak, és nagy élmény volt érzékelni, hogy Kristóf milyen elismert személyiség. Nagyon jó volt látnom azt is, hogy ott volt Kós Hubert döntőjén és szurkolt neki kétszáz háton, amit egyébként Hubi viszonzott Kristóf döntőin. Tudom azt is, hogy kettőjük között kiváló a kapcsolat, ami szerintem az egész magyar úszósport sikerét vetítheti előre. Legalább ilyen fontos volt tapasztalnom, hogy a World Aquatics elnöke, Huszain al-Muszallam úr úgy fogalmazott, Milák Kristóf az egész világ úszósportjának a tíz legmeghatározóbb figurája között van. Szerintem ez hatalmas büszkeség valamennyi magyar számára, hiszen tudjuk, hogy az úszás az olimpiai programban a második legnézettebb sportágnak számít. Felemelő volt, hogy amikor Kristóf hazajött és a Szoborparkban fogadták a kiválóságainkat, ott micsoda elképesztő szeretettel halmozták el a szurkolók. Fontos hangsúlyoznom, hogy mindvégig barátként álltam Kristóf mellett. Hagyomány közöttünk, hogy a nagyobb események előtt közös vállalásokat teszünk. Ez így volt a kétezerhuszonkettes hazai rendezésű világbajnokságot és most, az olimpiát megelőzően is, úgyhogy viccesen azt tudom mondani, én már tavaly december harmincegyedikén pontosan tudtam, mi fog történni Párizsban, ezért nyugodt voltam az egész olimpia alatt.

– Milák edzője, a szövetségi kapitány, a szövetség elnöke s az egész közvélemény viszont nem volt nyugodt, hiszen semmit sem tudott róla, s ez a fajta félresikerült kommunikáció azóta is feszültséget okoz a sportágon belül.
– Azt gondolom, ez az úszószövetség és Kristóf belügye, én ebbe semmilyen szinten nem kívánok beleavatkozni, véleményt formálni, mert nem az én asztalom. Az eredmény önmagáért beszél, ami szerintem igazolja azt, hogy Kristóf felkészült erre az olimpiára és a legeredményesebb magyar sportoló volt ott.

– Többen értékelték már az olimpiát a sportvezetők közül, így például Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja is, aki azt mondta a Nemzeti Sportnak, érdemes lenne újragondolni a MOB és a kormányzat közötti feladatmegosztást, nagyobb szerepet adva az olimpiai mozgalomnak. Mit szól ehhez? Milyen most a munkamegosztás a MOB és az államtitkárság között?
– Ezt az egész kérdéskört teljesen más aspektusból látom. Van egy jogszabályi környezet, ami kifejezi azt, kinek milyen feladat-, hatás- és jogköre van. Az állami sportirányításnak szerintem nagyon fontos küldetése és feladata az, hogy az egész magyar sportra figyeljen. Mit jelent ez? Igyekeztünk egy olyan sporttörvény-kodifikációt végrehajtani az elmúlt időszakban, amely átfogóan próbálja meg tükrözni a magyar sport jelenlegi helyzetét. Nagyon sok előzetes egyeztetés zajlott le, és fontos részének gondoljuk azt, hogy a négy helyett hat köztestület lett megállapítva a sporttörvényben. Amikor olimpiai felkészülésről van szó, akkor a sportirányítás, amely a költségvetés felett diszponál, bevonja az egyeztetésekbe a szakmailag érintett köztestületeket. Amúgy is fő célom volt, hogy minden köztestülettel rendszeresen őszinte és nyílt kommunikációt folytassunk. Amikor 2022-ben elkezdtük a munkát és mindenkivel leültünk egyeztetni, megkértem Gyulay Zsolt elnök urat, jöjjön el vagy küldje el a munkatársait ezekre az egyeztetésekre. Minden döntéselőkészítő folyamatban véleményt formálhattak, javasolhattak. De nekünk nemcsak a MOB-bal kell együttműködnünk az olimpiai felkészülés kialakítása során, hanem természetesen meg kell szólítanunk a Sportegyesületek Országos Szövetségén keresztül a klubokat, ahol a napi műhelymunka folyik. De hogy továbbmenjek, a sportolókat felkészítő szakembereket is, ezért gondoltuk szakmailag indokoltnak, hogy a Magyar Edzők Társasága is köztestületté avanzsálódjék. Amikor pedig a paralimpiáról van szó, akkor a Magyar Paralimpiai Bizottsággal dolgozunk együtt, és megkérdezzük itt is a SOSZ-t és a MET-et. Én nem tudom ezt úgy vizsgálni, hogy külön MOB és államtitkárság. Van egy sportrendszer Magyarországon, ebben a sportirányítás felel a közigazgatási részért, diszponál a sportköltségvetés felett és együttműködik a köztestületekkel. Bármilyen jogszabályi környezetet meg lehet alkotni, a lényeg szerintem az, hogy az abban szereplő személyek hogyan tudnak együttműködni. Nyugtázni szeretném, hogy Gyulay Zsolt elnök úrral a közös munkánk mindig is kiváló volt.

– Ezek után mit szólt a MOB múlt heti tisztújításához?
– Számomra nagyon megtiszteltető kint ülni a MOB vezetésével egy pódiumon a közgyűlésen. Egy olyan nemzetnél, amelynek ennyi olimpiai bajnoka van, nagyon örülök, hogy Schmitt Pál után ismét egy kétszeres aranyérmes vezeti a MOB-ot. Nem mellesleg Gyulay Zsolt 1988 óta a közgyűlés tagja, tehát a magyar olimpiai család elválaszthatatlan része, gyors fejszámolás alapján harminchat éve. Gyakorlott sportvezető, magam is láttam most Párizsban, mennyire megbecsülik azt, hogy egy bajnok képviseli a rendkívül sikeres magyar olimpiai családot. Együttműködésünk makulátlan, épp a születésnapja okán is a minap beszéltünk, innen is Isten éltesse! Annak is szívből örülök, hogy a MOB elnökségében olyan tagok vannak, akik napi szinten benne vannak a sportirányításban, látják a klubok, az adott szövetségek működését. Szerintem ezzel az elnökséggel és Gyulay Zsolt elnök úrral öröm lesz együttműködni a továbbiakban.

– A versenysportprogramról, illetve annak a jövőjéről már beszéltünk, de azért akadnak egyebek is, például a Sportoló Nemzet Program. Ez miképp folytatódik majd?
– Ez a program a szívügyem, úgy érzem, egy állami sportvezető feladata a csúcsversenysporton túlmenően az is, hogy a közösségi sportot építse. Az a célom, hogy a kimagasló nemzetközi eredmények mellett minél több honfitársunkat meg tudjunk szólítani a sport eszközével. Az első félévben hazánkba hozott kvalifikációs események mindegyikén megjelent a Sportoló Nemzet Program, ezúton is szeretném köszönetemet kifejezni az illetékes szakszövetségek felé. Több száz fiatal jelent meg és sportolhatott együtt az adott sportág klasszisaival, megismerkedhetett a sportág alapjaival és reményeim szerint az élménygyűjtést követően bement a stadionba, és talán egy kicsit másképp, talán egy kicsit nagyobb átéléssel tudott szurkolni a hazai válogatottnak. A kézi- és kosárlabda-kvalifikációkon, a kajak-kenu és az evezős Eb-n, mindenhol megvalósult ez, sok száz fiatalt és természetesen a fiatalokon keresztül a szüleiket sikerült elérnünk ezzel a programmal. Minden apró lépés fontos. Rendszeresen futok a Margitszigeten, s büszke vagyok arra, hogy már az itteni népszerű futókörön is megjelenik a Sportoló Nemzet felirat, egykori és még élő legendás sportolóink idézeteivel. Amikor az ember fut, nem olyan könnyű elolvasni, de valaki mondta, alig várja, hogy holnap is kijöjjön, mert már össze tudja rakni, hogy melyik idézet kihez tartozik. Szeretnénk, ha a közelgő Európai Sporthét is nagy mértékben erről szólna. Mivel kétezerhuszonnégy az olimpia éve, kiválóságainkat is meghívjuk, hogy ott találkozhassanak honfitársaikkal, legyen egy olyan élmény, ami az embereket át tudja itatni a sport szeretetével. Természetesen megint lesz közösségi sportaktivitás is, mégpedig éjszakai futás, s további nagy céljaink vannak a programmal kapcsolatosan. Hiszem azt, hogy a versenysport által megszólított honfitársainkat meg tudjuk győzni arról, a sport egy életen át űzhető, s jobb minőségű életük lesz, ha sportolnak. Nyilván türelmes, hosszú távú munkát gondolunk magunk elé, vannak célszámok, amiket el szeretnénk érni, ahogy Schmitt Pál szokta mondani: „Lassan siess!”

– Indul az új tanév a sportági akadémiákon is, legutóbb ott volt a birkózók, a KIMBA megnyitóján. Mennyire támaszkodik a sportállamtitkárság ezekre az utánpótlásképző intézményekre, és mi a helyzet a pénzügyi racionalizálással, takarékoskodással?
– A huszonhat nemzeti akadémiából két egyéni sportág van, a birkózás és a kajak-kenu, ami rendkívül hatékonyan működik, a KIMBA-val eleve szoros, aktív az államtitkárság együttműködése, az ottani szakmai munka a mi meglátásunk szerint magas szinten zajlik. Ami a kajak-kenut illeti, ott némileg különleges a helyzet, hiszen a létesítményt csak a jövő hónapban adják át, ettől függetlenül a minőséget több adat is alátámasztja. Mindennél jobban érzékelteti az akadémia színvonalát, hogy a növendékei közül Fojt Sára kétszeres olimpiai bronzérmesként tért haza Párizsból. Semmi mást nem kívánok a kajak-kenu akadémiának, mint hogy kétezerhuszonnyolcban sokkal fényesebb legyen ez a két érem. Ami a csapatsportokat illeti, labdarúgásban, kézilabdában, kosárlabdában és jégkorongban működik a kiemelt akadémiai program. Itt történtek változások, az egyik az, hogy a labdarúgásnál a Módszertani Központ bekerült az állami sportirányításhoz. Ettől függetlenül egységesen átalakítottuk kissé a támogatás szisztémáját, dinamikáját mindenhol. Tavaly a százszázalékos működési támogatási keret hetven százaléka volt biztosított, harminc százalék pedig egy produktivitási rátától függött. Elindultunk abba az irányba, hogy a produktivitás hangsúlyosabban jelenjen meg, a labdarúgásban már most hatvanöt–harmincöt százalék ez az arány. Leültünk az érintett sportszervezetek vezetőivel, és megállapodtunk abban, hány fiatal játékpercet kell biztosítani a magyar feltörekvő tehetségeknek, és e játékpercektől függött az, hogy a produktivitást tudták-e teljesíteni, vagyis számíthattak-e az ehhez kötött támogatásra. Egyöntetű az álláspontunk valamennyi országos sportági szakszövetséggel és akadémiával, hogy ezeknek a kiválósági központoknak az elsődleges céljának annak kell lennie, hogy olyan fiatal magyar sportolókat neveljenek, akik megállják a helyüket a legmagasabb szintű bajnokságokban is. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy ez miképpen érhető el minél gyorsabban és hatékonyabban.

– Nem tudom, hogy egy sportállamtitkár életében hol vannak a cezúrák, de az olimpiász annak számít. Gondolkodott mostanában azon, mi az, amit esetleg másképp csinálna, mint korábban?
– Az elmúlt két és fél évben elindult egy olyan folyamat, hogy mind a köztestületek, mind a sportági szakszövetségek, mind az egyesületek vezetőivel kialakult egy őszinte, nyílt kommunikáció. Bárki bármikor kereshet engem és a helyettes államtitkár urat, valamennyi kollégámat, és nyitott ajtó, befogadó gondolkodás fogja várni. Mindenkinek a véleményére adunk, meghallgatjuk, és abból a megítélésünk szerint hasznos dolgot igyekszünk is beépíteni. Az a jó, ha ezeket a viszonyokat, ezeket az emberi kapcsolatokat, a kialakuló bizalmat tovább tudjuk mélyíteni. A szolgálatom célja, küldetése, hogy a magyar sport vezetői értsék egymás nyelvét, fogadják el egymás véleményét. Ha minél többen hallathatják a hangjukat és mondhatják el a véleményüket, akkor együtt olyan magyar sportot tudunk kialakítani, tovább építeni, amely a különböző világeseményeken, kétezerhuszonhatban Milánóban a téli, azon túl pedig kétezerhuszonnyolcban a Los Angeles-i nyári olimpián megméretve még sikeresebb lesz. Ez a cél.