Az elhunyt bajnokokra emlékezett a MOB

Vágólapra másolva!
2024.10.28. 15:11
Az eseményen megjelentek a Nemzet Sportolói, olimpiai és világbajnok egykori versenyzők és sportszakemberek is (Fotó: Koncz Márton)
A Farkasréti temetőben az Olimpiai Bajnokok Falánál tartotta halottak napi megemlékezését hétfőn a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).

Az eseményen megjelentek a Nemzet Sportolói, olimpiai és világbajnok egykori versenyzők, sportszakemberek, így többek között Rejtő Ildikó, Sákovicsné Dömölky Lídia, Nébald György olimpiai bajnok vívók, Gedó György olimpiai bajnok ökölvívó és Dunai II Antal olimpiai bajnok labdarúgó. 

„Az ember addig él, amíg valaki emlékezik rá” – Szabó Magda író és költő mondatával kezdte beszédét az olimpiai himnusz meghallgatása után Gyulay Zsolt MOB-elnök, olimpiai bajnok kajakos, majd emlékeztetett arra, hogy Schmitt Pál 1994-ben álmodta meg ezt az emlékhelyet, ahol az olimpiai család tagjai azóta minden évben megemlékeznek az elhunyt bajnokokról halottak napja alkalmából. 

„A 129 éves MOB alappillérei az elhunyt bajnokok, illetve a mai versenyzők és szakemberek” – mondta Gyulay Zsolt és hozzátette, hogy a 316 magyar olimpiai aranyérmes közül 142 él, az emlékfalon pedig 174 név olvasható. Az egy évvel ezelőtti megemlékezés óta három olimpiai bajnok, Hammerl László sportlövő, Komora Imre és Juhász István labdarúgó hunyt el. A MOB elnöke megemlékezett az azóta meghalt olimpikonokról, edzőkről és más szakemberekről is. 

A megújult emlékfalnál a megjelentek elhelyezték a megemlékezés koszorúit, virágait: a MOB képviseletében Gyulay Zsolt és Schmitt Pál, a HM sportért felelős államtitkársága nevében Schmidt Gábor helyettes államtitkár koszorúzott, továbbá a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja, a Magyar Olimpiai Akadémia és a sportági szakszövetségek képviselői is fejet hajtottak az emlékfalnál. 

A Himnusz meghallgatásával ért véget az ünnepség, amely után a megjelentek visszafelé megálltak Kolonics György, Lemhényi Dezső és Csanádi Árpád sírjánál.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik