Együttműködési megállapodást kötött a magyar és a spanyol speciális olimpiai szövetség

Vágólapra másolva!
2024.10.22. 23:17
A két szövetség elnöke, Lengyel Lajos (balra) és Miguel Sagarra, középen Tóth Katalin, Magyarország spanyolországi nagykövete (Fotó: Special Olympics Hungary/Facebook)
Együttműködési megállapodást kötött egymással a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) és a Special Olimpics Espana – jelentette be Lengyel Lajos, az MSOSZ elnöke Madridban, a szervezet speciális olimpikonok erőfeszítéseit és különleges teljesítményeit bemutató vándorkiállításának kedd esti megnyitóján.

Az elnök hangsúlyozta: az 1968 óta létező speciális olimpiai mozgalom történetében először fordul elő, hogy két különböző ország szervezete arra szerződjön, hogy sportolóikat kölcsönösen meghívják egymás sporteseményeire, közös kulturális és tudományos munkát végezzenek, edzőtáborokat szervezzenek.

„Reméljük, ez példa lesz más országok számára is ilyen együttműködésekre” – jegyezte meg. Lengyel Lajos azt MTI-nek elmondta: az MSOSZ tervei közt szerepel további hasonló együttműködések megkötése, amelyről a marokkói és a német szervezettel tárgyalnak.

A megállapodás nyomán a Special Olimpics Espana versenyzői részt vesznek a MSOSZ novemberi, győri nemzetközi teremfoci-bajnokságán – tette hozzá. Lengyel Lajos az eseményen hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az értelmi fogyatékossággal élő és tanulásban akadályozott emberek a sporton keresztül megmutathassák, mire képesek valójában.

„Hiszek abban, az egész nagy speciális olimpia családjával, hogy ha a társadalom el fogja őket fogadni szerte a világon, akkor egy szebb, egy békésebb, egy szeretetreméltóbb világban fogunk élni” – fogalmazott.

Miguel Sagarra, a Special Olimpics Espana elnöke kiemelte: a speciális olimpiai mozgalom törekvése, hogy az értelmi fogyatékkal élőknek ugyanolyan lehetőségei legyenek, mint bárki másnak, hogy számukra is életforma lehessen a sport, amely segítheti életminőségük javítását és társadalmi integrációjukat. Mint mondta, szükség lenne arra, hogy mind a spanyol, mind a magyar társadalom jobban felfigyeljen erre a sportolói csoportra.

„A fogyatékosságok helyett inkább a képességekre érdemes figyelni” – jegyezte meg.

A megnyitón részt vett a Spanyolországban élő magyar olimpiai bajnok tekvandós Márton Viviana és ikertestvére, Márton Luana, aki világbajnok ugyanebben a sportágban.

„Büszkék vagyunk, hogy láthatjuk: minden ember élvezheti a sportot, és boldoggá teheti az életüket, hogy azt a sportot művelhetik, amit szeretnének” – mondta Márton Viviana.

A „Hadd küzdjek bátran – Magyar Speciális Olimpiával a világ körül” – elnevezésű tárlat a madridi magyar nagykövetség közreműködésével jutott el a spanyol fővárosba.

A kiállításon két fotóművész, Soós György és a Magyarországon élő kínai Wei Xiang 40 alkotása látható, amelyek 2007 és 2023 között készültek a speciális olimpia nyári és téli világjátékain, valamint egyéb magyarországi bajnokságokon és versenyeken. A kiállítás 2023 nyarán debütált Berlinben, Madridban november 8-ig tekinthető meg, a jövő évben pedig várhatóan Marokkóban mutatják be.

Az amerikai Kennedy család által alapított speciális olimpiai mozgalom keretei között ma már a világ 200 országában mintegy 6.5 millió enyhe, közép, súlyos és halmozottan értelmi fogyatékossággal élő ember sportol versenyszerűen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik