Greaves kitart a WDF-versenyek és a női mezőny mellett

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.10.13. 16:24
Középen Beau Greaves és Wesley Plaisier (Fotó: Dömötör Csaba)
A szombati WDF World Masters-döntők után a győztesek, Wesley Plaisier és Beau Greaves is nyilatkozott lapunknak – Plaisiernek még a PDC-világbajnoki kvalifikációra is esélye van, míg a kétszeres női világbajnok Greaves, bár ismét indulhatna az Alexandra Palace-ban, fenntartotta álláspontját a férfi és a női mezőny különválasztásáról.

 

A felnőttmezőnyben mindkét nemnél címvédés született a WDF World Masters szombati végjátékában, melyre korábban még nem volt precedens a versenysorozat történetében. Az egy év szünet után a budapesti Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban megrendezett viadal férfigyőztese a holland Wesley Plaisier lett, aki 7–3-ra győzte le a német Kai Gotthardtot, míg a hölgyeknél Beau Greaves sikeréhez kérdés sem fért – 5–0-val múlta felül a walesi Rhian O’Sullivan a döntőben, kilenc meccse során csak egyszer vesztett leget, és többször 100 feletti átlagokat produkált.

Plaisier útja kicsit nehezebb volt, a csütörtöki egyenes kieséses floormeccsek során három döntő leges mérkőzést is játszott, de mindből jól jött ki – a szombati színpadi párharcokon már dominált.

„Ez volt karrierem egyik legnehezebb tornája – mondta a Nemzeti Sportnak Wesley Plaisier a döntő után. – Jobban meg kellett dolgoznom a győzelemért, mint a két évvel ezelőtti Mastersen, de éppen ezért talán még édesebb a siker ezúttal. Három meccsen is azt éreztem, ennyi volt, buktam a címet, tizenkét meccsnyilat dobhattak az ellenfeleim, de valahogy mindig megkaptam újból a lehetőséget, és éltem velük. Nincsenek szavaim, én vagyok itt a legszerencsésebb fickó.”

Plaisier ezzel a tornagyőzelemmel már biztosan WDF-vb-résztvevő, ám a PDC-versenyeken, a Players Championship- és Challenge Tour-fordulókon összeszedett pénzdíjaival még az sem kizárt, hogy a Pro Tour-világranglistáról kijusson a PDC-világbajnokságra – mindezt Tour-kártya nélkül (a Tour-kártya ad lehetőséget a részvételre a PDC Players Championship- és European Tour-tornáin, kártya nélkül csak akkor lehet rajtuk versenyezni, ha néhány kártyával rendelkező játékos nem indul, és fel kell tölteni a mezőnyt – a Challenger Touron nincs ilyen kitétel). Érdekesség, hogy az év eleji kvalifikációs versenysorozat alkalmával, az úgynevezett Q-Schoolon egyetlen győzelemre volt szüksége Plaisiernek, hogy megszerezze a szóban forgó Tour-kártyát, ám kikapott Székely Páltól.

„Ha sikerül kijutnom a PDC-világbajnokságra, oda megyek, ha nem jön össze, a WDF-vb-n szereplek majd – Lakeside-ot is mindenképp élvezném, de még boldogabb lennék, ha az Alexandra Palace-ban játszhatnék. A legjobbamra törekszem” – tette hozzá Plaisier, aki kvalifikált a november végi, az angliai Mineheadben esedékes Players Championship-fináléra, ha ott sokáig jut, sokat javíthat az esélyein az Ally Pallyre.

„Minden percét élveztem az ittlétnek, magas szinten játszottam, és örülök, hogy összejött a címvédés – ezt már a női World Masters-győztes Beau Greaves mondta lapunknak a finálét követően. – Boldoggá tesz, hogy ismét szerepelhetek a Lakeside-on, addig pedig minden tornagyőzelem újabb önbizalom-növelőként ér fel.”

A 20 éves angol dartsos messze kiemelkedett a WDF-mezőnyből az elmúlt két évben, számai alapján akár a PDC versenyein is megállná a helyét – a szervezet egy-egy majortornáján részt vett már, a tavalyelőtti PDC-világbajnokságon és a tavalyi Grand Slam of Dartson is kipróbálhatta magát. Mivel 2023 után idén júliusban is megnyerte a Women’s World Matchplayt, vagyis újból indulhatna az Alexandra Palace-ban, akkor felvetődött, a már tavaly is a WDF-világbajnokság mellett döntő Greaves miért nem próbálkozik többször a vegyesen rendezett PDC-viadalokkal. Akkor a BBC tudósítása szerint úgy nyilatkozott, illúzió lenne azt hinni, hogy a nők konstans jól szerepelhetnének a férfiak között, úgy fogalmazott, nem hiszi, hogy a női versenyzők valaha elérnék Luke Humphries, Michael van Gerwen vagy Luke Littler szintjét. Akkor hozzátette, nem élvezte a két évvel ezelőtti PDC-vb-t, melyen az első körben kikapott 3–0-ra az ír William O’Connortól, és kifejezte, fontosnak tartja, hogy a férfi és a női mezőnyt különválasszák, ahogy azt a WDF tornáin is teszik. Greaves kérdésünkre elárulta, továbbra is fenntartja ezen véleményét.

„Tisztában vagyok a saját tehetségemmel, és van még néhány hölgyversenyző, aki szintén megüti a PDC szintjét, de a nők többsége nem veszi fel a versenyt a férfiakkal, ez az igazság. Úgy pedig nem érvényesülhetünk, hogy a férfiak között van mondjuk öt versenyképes nő. Én kitartok emellett, én női dartsjátékos vagyok, gyerekkoromban arról álmodtam, hogy női világbajnok leszek, nem pedig, hogy a férfiak között győzök. Megérdemeljük a saját versenyünket, én ebben hiszek.”

Greaves néhány Women’s Series-fordulón még részt vesz, ám főleg pihenni fog az év végi lakeside-i világbajnokságig, melyen sorozatban harmadik trófeájára hajt majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik