Több mint 200 sportvezető előtt mutatta be a sportállamtitkárság a Los Angeles-i olimpiát érintő terveit

Vágólapra másolva!
2024.11.14. 16:52
Schmidt Ádám volt az esemény házigazdája (Fotó: Kovács Péter, archív)
A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága a Nemzeti Sportügynökség szervezésében idén novemberben is megtartotta évértékelő sportvezetői találkozóját.

Az államtitkárság csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár beszámolt arról, hogy a sportirányítás hogyan értékeli a párizsi szereplést és tájékoztatta a sportszervezetek vezetőit a következő olimpiai ciklusra vonatkozó újításokról.

A sportállamtitkárság által életre hívott, immár hagyományossá vált kétnapos rendezvényre több mint 200 hazai sportvezető fogadta el a meghívást. Az esemény a szakmai előadások meghallgatása mellett lehetőséget teremt a sportélet szereplőinek a személyes eszmecserére és a kapcsolatépítésre is.

Schmidt Ádám, a találkozó házigazdája előadásában értékelte a párizsi szereplést a sportirányítás szemszögéből, amely során hangsúlyozta, hogy a magyar sport az egyre erősödő versenyben is megtartotta előkelő pozícióját a világban. Beszélt továbbá a jövő évre vonatkozó támogatásokról, valamint a következő olimpiai ciklus átfogó stratégiájáról is, amelyet hamarosan szélesebb körben is részletesen ismertetni fognak.

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a párizsi olimpia szervezése kapcsán osztotta meg gondolatait a konferencia résztvevőivel, kiemelve a kritikus pontokat, valamint a jó és a kevésbé jó gyakorlatokat. Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja a NOB szempontjából értékelte a párizsi olimpiai és paralimpiai játékokat. A parasportot érintő tendenciákról, lehetőségekről és célokról Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke tartott előadást a jelenlévőknek.

 

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: cél a 2.5 milliárd dolláros szponzorbevétel

Egyéb egyéni
15 órája

Hatalmas lökés a fallabdának, hogy felkerült az olimpia műsorára

Egyéb egyéni
2025.02.17. 18:39

Los Angeles 2028: Szmirnov szerint az amerikaiak szeretnék, ha az oroszok indulhatnának

Egyéb egyéni
2025.02.17. 18:19

Oftedal, Karabatic és Mikkel Hansen népszerűsíti a kézilabdát Amerikában, a Győr Las Vegasban léphet pályára

Kézilabda
2025.01.26. 12:00

Belák János: Olimpiai arany és két érem a cél 2028-ban

Egyéb egyéni
2024.12.29. 11:24

Schmidt Ádám: Nagy lehetőséget jelent a sportnak a kormány bizalma

Egyéb egyéni
2024.12.25. 20:20

Szilvássy Erik: Nekem is célom a Los Angeles-i olimpia

Birkózás
2024.11.26. 16:23

Öttusázókat köszöntöttek az NSÜ székházában

Egyéb egyéni
2024.11.09. 07:00
Ezek is érdekelhetik