Elrajtolt a Sydney–Hobart vitorlásverseny mezőnye

Vágólapra másolva!
2024.12.26. 09:26
Fotó: Rolex Sydney Hobart/Facebook
A két legnagyobb favorit, a Comanche és a LawConnect halad az első két helyen a 79. Sydney–Hobart vitorlásverseny rajtját követően.

A 104 tagú mezőny csütörtökön közép-európai idő szerint hajnali három órakor indult útjára, az ágyúk eldördülése után a címvédő LawConnect hagyta el elsőként a kikötőt, de egy hiba miatt visszacsúszott a korábban négyszer győztes Comanche mögé, amely hat órával a rajt után nyolc tengeri mérfölddel vezet. Tavaly a két hajó minden idők második legszorosabb befutóját produkálta, mindössze 51 másodperc volt a különbség köztük.

A rajtot helyi idő szerint 13 órakor szurkolók tízezrei tekintették meg a helyszínen zavartalan napsütésben, hamisítatlan nyári időben, azonban az előrejelzések szerint a versenyt korántsem hasonló időjárás jellemzi majd, ugyanis az éjszaka folyamán a Bass-szorosnál erős szél és záporok várhatóak.

Az első Sydney–Hobart viadalt 1945-ben rendezték, azóta csak egyszer, 2020-ban maradt el a koronavírus-járvány miatt. A mezőny 628 tengeri mérföldet (1170 kilométert) tesz meg Sydneyből Új-Dél-Wales állam déli partjai mentén és a Bass-szoroson át Tasmánia fővárosáig, Hobartig. A csúcsot 2017 óta a Comanche tartja, amely hét éve egy nap, kilenc óra, 15 perc, 24 másodperc alatt teljesítette a távot.

 

Legfrissebb hírek

Lemondott Berecz Zsombor és Ian Ainslie, a vitorlázók két szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2025.02.06. 13:39

Érdi Mária ismét a vitorlás-világranglista élén

Egyéb egyéni
2025.01.20. 15:59

Vendée Globe: Sébastien Simon a harmadik célba érkező

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:13

Vendée Globe: Richomme is a célban másodikként

Egyéb egyéni
2025.01.15. 09:22

Vitorlázás: Charlie Dalin nyerte a földkerülést

Egyéb egyéni
2025.01.14. 09:02

Az Egyenlítőhöz közelít a Vendée Globe-on éllovas Dalin

Egyéb egyéni
2025.01.05. 10:37

Egy nap alatt 140 kilométert nőtt Richomme előnye a Vendeé Globe-on

Egyéb egyéni
2024.12.28. 09:24

Sydney-Hobart: megvédte címét a LawConnect

Egyéb egyéni
2024.12.27. 19:42
Ezek is érdekelhetik