Óévi legjeink – Szöllősi György jegyzete

Bizonyára sok válasz létezik arra a kérdésre, hogy melyik volt a legnagyobb élmény, amelyet a magyar sporttól kaptak 2024-ben. Persze kinek melyik sportág, sportoló a kedvesebb, mely sikert látta esetleg a helyszínen, és így tovább: megannyi szubjektív szempont szerint éltük, élhettük meg a búcsúzó, gazdag sportévet. Érdemes ezért megpróbálni számba venni azokat az objektív sikereket, amelyeket úgy ért el a magyar sport, hogy korábban sohasem vagy nagyon régóta nem. Nem állítom, hogy ez a teljesség igényével sikerül, de azért a fontosabbakat igyekszem felsorolni.

Soha korábban nem nyertünk még olimpiát tekvandóban, a 18 éves Márton Viviana révén ez most, a párizsi játékokon megtörtént. Ahogyan Rasovszky Kristóf a Szajnában megszerezte az első nyílt vízi férfi úszóaranyunkat is Risztov Éva sporttörténelmi, londoni, női aranya mellé. Férfi párbajtőrcsapatban nem történelmi első volt a győzelmünk, de 52 évig kellett rá várnunk. Sohasem volt még pontszerzőnk a férfi és női kerékpárosoknál egyszerre, ráadásul Vas Blanka és Valter Attila olimpiai 4. helye külön-külön is világraszóló teljesítmény. Gulyás Michelle világcsúcsa is sohasem látott eredmény, ráadásul egyben az utolsó is, a maga nemében soha meg nem ismételhető, hiszen a számunkra eddig sötét emlékű versailles-i kastélyparkban megszerzett aranyérme a lovaglást is tartalmazó, még klasszikusnak mondható (paradox módon ezt hívták a nemzetközi terminológiában „modern pentatlonnak”) öttusa utolsó versenyén született meg. Milák Kristóf bravúrja, hogy magyar úszóként egymást követő két olimpián nyert aranyat, nem egyedülálló, de rajta kívül korábban csak a legnagyobbaknak, Egerszegi Krisztinának és Darnyi Tamásnak sikerült.

A mi nemzedékünk igazán nagyra értékeli, hogy Hollandia ellen 40 év elteltével jött össze legalább egy pont ismét futballban. Még az Eb előtt, tavasszal konstatálhattuk, hogy 14 találkozó óta veretlen a labdarúgó-válogatott, amihez hasonló sorozatot (18 meccsest) legutóbb az Aranycsapat produkált 1954–1955-ben. Szoboszlai Dominikék (addig ő maga csapatkapitányként egyszer sem kapott ki címeres mezben) sorozata aztán az írek elleni felkészülési mérkőzésen az Eb előtt megszakadt, de az itthoni veretlenség több mint két éve továbbra is él, már 12 találkozó óta tart (benne a németek, a hollandok, a szerbek, a törökök, a görögök elleni összecsapással). Az új Puskás Arénában 27 mérkőzésen mindössze hét alkalommal kapott ki Magyarország öt év alatt, legyőzte az angol, a szerb, a török válogatottat, s döntetlent játszott Franciaországgal, Hollandiával, kétszer Németországgal. És Szoboszlai idén őszre minden idők legfiatalabb magyar 50-szeres válogatott labdarúgója lett, néhány héttel megelőzve Albert Flóriánt.

És bár ma már szinte természetesnek vesszük, korábban sohasem volt olyan, hogy egy BL-főtáblás meccsen három magyar válogatott játékos legyen – ráadásul végig – a pályán úgy, hogy mindkét együttesbe jut belőlük. Az idei RB Leipzig–Liverpool (0–1) találkozón Gulácsi Péternek, Willi Orbánnak és Szoboszlainak köszönhetően ez is megtörtént. Korábban az is elképzelhetetlen lett volna, hogy magyar futballistája legyen a Premier League-et magabiztosan vezető csapatnak, amiként Szoboszlai az új típusú BL-ben is – hat meccsből hat győzelemmel – az élen álló Liverpool egyik legbiztosabb pontja volt ezen az őszön. És közben kiemelkedően teljesített másik PL-játékosunk, Kerkez Milos is, aki hétről hétre olyan teljesítményt nyújt a Bournemouthban, amellyel a világ legjobb klubjainak a figyelmét is felkeltette. De van több rendszeresen szereplő játékosunk a világ legjobb bajnokságai közül a német, a francia, az olasz első osztályban is, ami ugyancsak hatalmas előrelépés a korábbi évtizedekhez képest. Amiként a magyar bajnok Ferencváros sorendben hatodik főtáblás, s talán harmadik tavaszi európai kupaszereplése is.

S akkor persze még ott volt a kézilabdás év végi csattanó, az év közbeni sikerek, köztük az újabb, immár 6. győri BL-győzelem és a húsz év után először a nők és a férfiak által is kivívott olimpiai szereplés után a női válogatott ragyogó Eb-bronza, azaz 12 év óta első érme világversenyen.

Mindez nemcsak idei büszkeségünk, de reményünk is a következő évek sohasem látott sikereire. Boldog új év(ek)et, magyar sport!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!