Csak igazolta a klasszisát – Vincze Szabolcs jegyzete

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2025.03.09. 00:00


Több mint négy évtized kellett ahhoz, hogy a magyar atlétika férfi 400 méteres síkfutásban újra olyan kiugró eredményt érjen el fedett pályán, mint szombat este a hollandiai Apeldoornban. Szabadtéren Deák-Nagy Marcell révén még 2012-ben is volt ezüstérmesünk, de a téli szezonban legutóbb 1982-ben jutott be magyar futó az aktuális Európa-bajnokság döntőjébe, akkor Újhelyi Sándor lett második Milánóban 47.14-es idővel.

Az azóta eltelt 43 évben voltak versenyzőink, akik kijutottak az Eb-re, de Molnár Attila volt az 2025-ben, aki egyáltalán a kontinensviadal fináléjában futhatott, ráadásul európai ranglistavezetőként, így teljesítménye nem érhetett senkit meglepetésként.

Erről a srácról már évek óta lehet tudni, hogy nagy dolgokat fog véghezvinni, 2023-ban pedig valósággal berobbant a köztudatba.

Pedig akkor már kétszeres országos bajnok volt a távon, mégis, abban az évben találtak egymásra igazán az edzőjével, Karlik Pállal, és kezdték el döntögetni az országos csúcsokat egyéniben és a váltóval is. Az elmúlt években kiderült róla, hogy nemcsak tehetséges, hanem gyors, kitartó, szívós, és nagyon jól bírja a sorozatterhelést is, azaz minden olyan tulajdonsága megvan, amire egy nemzetközi klasszis négyszázas futónak szüksége van.

Az már csak hab a tortán, hogy őszinte és nyílt természete miatt egyébként is nehéz őt nem kedvelni. Mégis, talán az egyik leghasznosabb tulajdonsága, ami a legjobbak közé emelheti Európában és a világban, a mentális ereje, az önbizalma.

Emlékszem, már két évvel ezelőtt ő maga beszélt nekem arról, hogy az Európa-csúcs megdöntését sem tartja lehetetlennek, amire akkor azért még nyeltem egy nagyot. Pedig nem kellett volna, mert az idei egyéni csúcsa már csak három századra van a fedett pályás kontinentális csúcstól!

Molnár Attila Apeldoornban 45.25-ös ragyogó idővel nyerte meg a 400-at, egyszersmind a magyar atlétika első fedett pályás síkfutó Eb-aranyát, és tulajdonképpen nem csinált semmi mást, csak igazolta mindazt az elvárást, amit az elmúlt években támasztottunk vele szemben. Még csak januárban lett 23 éves, de már beírta magát a sportág hazai nagykönyvébe, csütörtökön pedig nyilvánvalóvá vált, eljött az ideje, hogy ugyanezt megismételje nemzetközi szinten is.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai a szívét is kiteszi a pályára; Debrecenben és Újpesten folytatódik az aranycsata

E-újság
13 órája

Molnár Attila: Amint célba értem, könnyebb lett a világ

Atlétika
14 órája

Atlétika: hatalmas siker, Molnár Attila Európa-bajnok lett!

Atlétika
15 órája

Illovszky Dominik az elődöntőben búcsúzott 60 méteren a fedett pályás Eb-n

Atlétika
17 órája

Nyomás? Küldetés! – Bodnár Zalán jegyzete

Légiósok
Tegnap, 7:09

Molnár Attila az első helyen, minden idők legjobb Eb-elődöntős idejével jutott be a 400-as döntőbe

Atlétika
2025.03.07. 20:32

Molnár Attila: A pillanat törtrésze alatt kellett döntenem

Atlétika
2025.03.07. 15:39

Kozák Luca és a 17 éves Bátori Lilianna is döntőbe jutott a fedett pályás atlétikai Eb-n

Atlétika
2025.03.07. 14:38
Ezek is érdekelhetik