Robert Stull: Még a Holdról is eljöttem volna Budapestre!

– Igencsak szoros verseny alakult ki, ám végül önt választották meg a Nemzetközi Öttusaszövetség élére.
– Ennél szorosabb nem is lehetett volna! Olyan volt, mint amikor a Super Bowl hosszabbításban dől el – mondta a Nemzeti Sportnak Robert Stull, a Nemzetközi Öttusaszövetség elnöke. – Három nagyon jó jelölt indult az elnöki székért, és bátorkodom magamat is idesorolni: Joël Bouzou és Sarif El-Erian is kiváló sportvezető, bízom benne, hogy én is az vagyok. A kongresszusnak nagyon nehéz volt dönteni, szerintem azért, mert mindannyian ugyanazt szeretnénk elérni: az öttusa fejlődését, a sportág sikerességét, legfeljebb más utakon, más irányokat követve. Végül az én elképzeléseim nyerték el a kongresszus bizalmát, de csak nagyon-nagyon apró különbséggel.

– Ön jelenleg az Egyesült Államok öttusaszövetségének ügyvezetője, valamint az észak-, a közép-amerikai és a karibi térség öttusaszövetségének elnöke. Változik valami azzal, hogy megválasztották a Nemzetközi Öttusaszövetség vezetőjének?
– Január végén lezárom amerikai kötelezettségeimet, és teljeskörűen a UIPM-ben ellátandó feladataimra koncentrálok. Igen szerencsés vagyok, hiszen nincs feleségem, nincsenek gyermekeim, nincs kutyám, még egy halam sincs (nevet). Ezzel csak azt akarom mondani, hogy minden erőmet és időmet erre tudom szánni.

– A magyar szövetség elnöke, Balogh Gábor köszöntőjében elmondta, hogy önnek egy nappal ezelőtt még Guatemalában voltak feladatai, onnan érkezett hazánkba. Elárulja, hogyan jött ez össze?
– Valóban érdekesen alakultak a dolgok, ugyanis, mint kiderült, a magyar szövetség közvetlenül a rijádi kongresszus után már elküldte a meghívót e-mailben, ám valami hiba folytán ez nem jutott el hozzám. Egy hete Vízkeleti Péter, a MÖSZ ügyvezető igazgatója felhívott, hogy megkérdezze, mi van velem, mert nem hallanak felőlem semmit – egyébként valóban nem vall rám, hogy figyelmen kívül hagyjak üzeneteket. Meglepett a hívás, és visszakérdeztem, miről kellett volna halljanak velem kapcsolatban, miről van szó. Péter aztán elmagyarázta, mi a helyzet, én pedig természetesen megváltoztattam a terveimet, és ide utaztam – még a Holdról is eljöttem volna Budapestre! Magyarország és különösképp a fővárosa az öttusa egyik otthona, az idén a felnőtt- és utánpótlásversenyeken összesen elért harmincnyolc magyar érem, köztük egy olimpiai arany több mint lenyűgöző. A sport a személyiséget is fejleszti, Magyarországnak pedig nagyszerű bajnokai vannak, akik a sportbéli és egyéb tevékenységükkel társadalmilag fontos munkát végeznek, amivel mind az ország, mind Európa, mind a világ jobb hellyé válhat. És ebben az öttusának is része van.

Robert Stull a Magyar Öttusaszövetség (MÖSZ) meghívására látogatott hazánkba a szervezet múlt heti, december 11-ei évzáró vacsorájára a Puskás Arénába. Miután az 1993 óta a nemzetközi szövetséget irányító német    Klaus Schormann    nem indult újra az elnöki székért, a UIPM egy hónappal ezelőtti, novemberi rijádi kongresszusán három fordulóra volt szükség, hogy megszülessen a döntés az új elnök személyéről. Végül rendkívül szoros küzdelemben az amerikai Stull több szavazatot gyűjtött, mint a korábbi fordulókban előnyben lévő egyiptomi Sarif El-Erian, így őt és a francia Joël Bouzout megelőzve megszavazták a UIPM vezetőjének. Robert Stull szerepelt az 1988-as szöuli és az 1992-es barcelonai olimpián, előbbin az öttusa mellett párbajtőrben is, utóbbin a csapatversenyben negyedik lett az amerikaiakkal. Pályafutását követően 1996 és 2005 között az Egyesült Államok olimpiai bizottságának tagja, 1996 és 2000 között, illetve 2010-től az Egyesült Államok Öttusaszövetségének ügyvezető igazgatója, 2016-tól Észak- és Közép-Amerika, valamint a karibi térség öttusaszövetségének elnöke.

– A beszédében kitért arra, hogy nálunk többek között a gyerekkori hősei előtt is felszólalhat, és amúgy is jó kapcsolatot ápol a magyarokkal.
– A történet egészen az 1960-as évekig nyúlik vissza. Török Ferencet nem ismertem személyesen, ám ismertem a karrierjét, az ő jelentősége az öttusában olyan, mint Michael Jordané a kosárlabdában. Aztán vannak, akiket nemcsak ismerek, hanem sportolói karrierem során együtt is versenyeztünk: Martinek János, Mizsér Attila, Fábián László, Hanzély Ákos. A különbség annyi köztem és köztük, hogy én jó versenyző voltam, ők viszont nagyszerűek. Egyébként mindannyian jó barátaim.

– Úgy tudom, az is hozzánk fűzi, hogy egy időben együtt élt egy híres magyar tornásszal.
– Igen, Ónodi Henriettával, ez igaz. Csodálatos sportágat űzött, a tornából az ugrás és a talajgyakorlat a kedvencem. Próbált magyarul tanítani, de kevés sikerrel. Olyan harminc-negyven százalékot megértek abból, amit hallok, néhány kifejezés, mondat nekem is megy, természetesen egy-két „ízesebb” szót is ismerek, ám összességében nem beszélem jól a nyelvüket, de a nehézsége ellenére is csodálatosnak tartom. (Stull a gálán elhangzott beszéde elején magyarul fejezte ki örömét, hogy eljöhetett, és magyarul is köszönte meg a figyelmet – a szerk.).

– Melyek a céljai a nemzetközi szövetség elnökeként? Tavaly még az sem volt biztos, hogy a Los Angeles-i játékok programjában ott lesz az öttusa. Hogyan maradhat a sportág tartósan az olimpia része?
– Ehhez fontos ismerni a számokat, manapság már ettől függ az olimpiai program és az, mely városban tartják a játékokat. A négy napig tartó öttusa versenyszámait hatvanháromezer ember látta Párizsban. Ha a két legnézettebb napot vesszük figyelembe – vagyis az utolsó kettőt, amelyen a férfi-, majd a női döntőt rendeztük –, és összehasonlítjuk bármelyik másik olimpiai sportág két legnézettebb napjával, az öttusa legalábbis versenyképes, sőt, némelyiket túl is szárnyalja. Legyen az az úszás, az atlétika… Vagy vegyük az evezést – jól ismerem a sportágat, korábban űztem is. Az evezés több mint egy hétig tartott az olimpián, az öttusa négy napig. Az összesített nézőszámokat tekintve nem kelhetünk versenyre, ám ha a két legnépszerűbb napot viszonyítjuk egymáshoz, az öttusa egyértelműen meghaladja az evezést. Ráadásul a Nemzetközi Olimpiai Bizottság még a Los Angeles-i játékok előtt hoz döntést a 2032-es brisbane-i olimpia programjáról, vagyis csak Párizs adataira támaszkodhat. Nagyon optimista vagyok Brisbane-t illetően, de hogy azután mi lesz, az egy másik kérdés. A célom, hogy folytassuk az építkezést, amit elkezdtünk – azt szeretném, ha az öttusáé lenne a világ legnagyobb nemzetközi multisportszövetsége. Ebbe beletartozik az akadálysport, a nem olimpiai sportágak, a kéttusa, a háromtusa, és további sportágakat is az ernyőnk alá vehetünk, ahogy a Nemzetközi Úszószövetség alá is megannyi sportág tartozik. Az öttusa sikereiért dolgozom a Los Angelesig vezető úton, az azt követő időszakot viszont még nem látom a kristálygömbömben. A világnak szüksége volt a párizsi játékokra, a francia főváros valóban magasra tette a lécet, nem lesz könnyű ugyanezt elérnünk, megugranunk 2028-ban, de erősen hiszek benne, ahogy az olimpiai értékekben, az olimpiai mozgalomban is – szerintem ez a világ egyik, ha nem a legfontosabb közösségi mozgalma. Magyarország pedig élen jár abban, ahogy kezeli a sportolóit, példaként állhat a világ többi része előtt. Jó helyen lesz itt a világbajnokság 2027-ben.

– Bár Klaus Schormann nem indult el újból jelöltként, többször utalt arra, hogy a sportág közelében maradna. Miben tudja segíteni önt?
– Klaus Schormann majdnem harminckét évig volt elnök, és előtte további húsz évig töltött be más pozíciókat. Kérdéses lehetne, hogyan jön ki egymással a régi és az új elnök, ám én igen régóta ismerem őt, nagyszerű munkát végzett, Guatemalába is velem tartott, és a háttérben segített nekem, nem helyezte magát előtérbe. Gondoljuk csak végig: harminckét évig dolgozol egy szerepkörben, majd egyik pillanatról a másikra hivatalosan is véget ér a munkád, márpedig ez történt abban a pillanatban, ahogy engem megválasztottak. Ez még engem is meglepett, azt hittem, a megbízatása, mondjuk, az év végéig szól, de nem, egyből lezárult a szavazás végeztével. Időről időre biztosan kikérem Klaus véleményét, illetve hagyjuk, hogy végezze a dolgát bizonyos általa kedvelt területeken, mint például a fenntarthatóság – meg aztán harminckét év alatt rengeteg embert ismert meg, akikkel engem is segíthet összekötni. Amúgy sem lenne igazságos egy olyan emberrel szemben, aki az életét adta a sportágért, hogy egyszer csak képletesen szólva kitesszük az utcára, nem is vagyok ennek a híve. Ám azt sem felejthetjük el, hogy már hetve­n­nyolc éves, szóval kevésbé lesz jelen, nem fog annyit utazni, és ez érthető – de ha szükségünk lesz a jelenlétére, és nem kell átutaznia a fél világot, akkor velünk lesz. Én azt mondtam az embereknek, akikkel a munkám során beszéltem: ha felteszed a kezed, és szeretnél valamilyen ötlettel részt venni a sportágunk alakulásában, helyet találok neked.