Hétfőtől 14 magyar küzd a PDC Pro Tour-kártyáért Németországban és Angliában

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2025.01.05. 13:10
Illusztráció: Getty Images
Alig ért véget a 2025-ös PDC-dartsvilágbajnokság, hétfőn máris indul az év a Pro Tour-selejtezőkkel, amelyeken teljessé válik a profi játékosok idei 128 fős listája. Angliában és Németországban összesen 29 profi engedély talál gazdára a héten, a tornákon 14 magyar is szerencsét próbál.

Magyar Pro Tour-kártyása még sohasem volt a PDC-nek, hétfőn a németországi Kalkarban 13-an is szerencsét próbálnak: Ascsillán Gergő, Balogh Richárd, Bezjian Alberto, Borbély András, Börzsei János, Jehirszki György, Krekács Barna, Lakatos Gergely, Major Nándor, Paunoch Martin, Székely Pál, Szlanyina József és Vályi Attila is elindul a Q-Schoolon, amelyen bárki részt vehet, aki elmúlt 16 éves és kifizeti a nevezési díjat. Ezúttal az angliai Milton Keynesben is lesz egy honfitársunk, a főleg briteket felvonultató mezőnyben Csató László adta be a nevezését.

A selejtező célja, hogy a Tour-kártyájukat az előző évről megtartók mellé feltöltsék az állandó mezőnyt 128 főre – ez a 128 versenyző lesz jogosult arra, hogy az idény összes (azaz 30) Players Championship-versenyén elinduljon, valamint részt vegyen a European Tour-versenyek és a világbajnokság profik számára kiírt selejtezőin.

Az előző idényből szokás szerint megtarthatta a Pro Tour-kártyáját a világranglista legjobb 64 helyezettje, illetve mivel minden kártya alapból két évre szól, azok is, akik tavaly jutottak hozzá ehhez a versenyengedélyhez. Az idén ez további 32 főt jelent, ők is megtarthatják az elmúlt évben szerzett ranglistapontjaikat. 

A Q-School két szakaszból áll, az első három nap amolyan előselejtező, amelyen azoknak nem is kell részt venniük, akik frissen vesztették el a kártyájukat, és újra próbálkoznak. A második etap (csütörtöktől vasárnapig) négynapos, Milton Keynesben és Kalkarban is egy-egy minitornát rendeznek naponta, amelynek a győztese azonnal megkapja a Pro Tour-kártyát – ilyen formán nyolcan kvalifikálják magukat. A maradék kvótákat a négy nap eredményei alapján kialakuló sorrend legjobbjai kapják. Arról, hogy a brit és a német helyszínen mennyi „maradék” kártyát osztanak szét, a helyszín versenyére nevezők számának aránya dönt (ez idén Európából 12, Nagy-Britanniából 9 kvótát jelent majd). A Q-Schoolról érkezők ranglistapontjait is lenullázzák, akkor is, ha valaki azonnal visszaszerzi a kártyáját.

Minden eddiginél magasabb a nevezők száma, a két helyszínen összesen 877-en próbálkoznak majd, ebből 498-as Németországban, 379-en pedig Angliában (2011-ben összesen 112-en neveztek, tíz éve 402-en). A kártyájukat elvesztők közül például Simon Whitlock és Mervyn King Milton Keynesben, Rowby-John Rodriguez, Adam Gawlas és Boris Krcmar Kalkarban áll tábla mögé, s ott lesz a női mezőnyből Fallon Sherrock és Beau Greaves, illetve Noa-Lynn van Leuven is. Adrian Lewis és Vincent van der Voort meg sem próbálkozik a kártyaszerzéssel, míg hárman úgy búcsúztak el a versenyengedélyüktől, hogy eredményeik alapján meg is tarthatták volna: Steve Beaton visszavonult, míg Leighton Bennettet eltiltották. (Az idén Pro Tour-kártyára jogosultak elméletileg Beaton és Bennett nélkül is 100-an vannak, de a PDC szerint nem 28, hanem 29 kártyát osztanak ki, azaz még valaki visszaadhatta a kártyáját – meg nem erősített hírek szerint a német Paul Krohne az –, vagy a drogteszten megbukó Dom Taylortól vonhatják meg az övét.)

A magyarok közül tavaly hárman jutottak be a Q School második szakaszába, de Végső János nem maradt ott Kalkarban a hét végére, Székely Pál és Major Nándor ellenben végigversenyezte a hetet, de mindketten kártya nélkül maradtak. Végső idén – Kovács Patrikhoz hasonlóan – nem adta be a nevezését.

A 2025-ÖS PDC-IDÉNY PRO TOUR-KÁRTYÁSAI
A világranglista első 64 helyezettje
1. Luke Humphries (angol)
2. Luke Littler (angol)
3. Michael van Gerwen (holland)
4. Rob Cross (angol)
5. Stephen Bunting (angol)
6. Dave Chisnall (angol)
7. Jonny Clayton (walesi)
8. Damon Heta (ausztrál)
9. Gerwyn Price (walesi)
10. Chris Dobey (angol)
11. Nathan Aspinall (angol)
12. Peter Wright (skót)
13. Danny Noppert (holland)
14. Gary Anderson (skót)
15. James Wade (angol)
16. Josh Rock (északír)
17. Michael Smith (angol)
18. Dimitri Van den Bergh (belga)
19. Ryan Searle (angol)
20. Andrew Gilding (angol)
21. Ross Smith (angol)
22. Martin Schindler (német)
23. Joe Cullen (angol)
24. Mike De Decker (belga)
25. Daryl Gurney (északír)
26. Dirk van Duijvenbode (holland)
27. Gian van Veen (holland)
28. Ritchie Edhouse (angol)
29. Ryan Joyce (angol)
30. Ricardo Pietreczko (német)
31. Brendan Dolan (északír)
32. Krzyszfof Ratajski (lengyel)
33. Luke Woodhouse (angol)
34. Raymond van Barneveld (holland)
35. Jermaine Wattimena (holland)
36. Scott Williams (angol)
37. Gabriel Clemens (német)
38. Martin Lukeman (angol)
39. Cameron Menzies (skót)
40. Callan Rydz (angol)
41. Kevin Doets (holland)
42. Madars Razma (lett)
43. Mickey Mansell (északír)
44. Ricky Evans (angol)
45. José de Sousa (portugál)
46. Kim Huybrechts (belga)
47. Richard Veenstra (holland)
48. Niels Zonneveld (holland)
49. Ian White (angol)
50. Keane Barry (ír)
51. Jim Williams (walesi)
52. William O'Connor (ír)
53. Florian Hempel (német)
54. Matt Campbell (kanadai)
55. Wessel Nijman (holland)
56. Alan Soutar (skót)
57. Dylan Slevin (ír)
58. Robert Owen (walesi)
59. Ryan Meikle (angol)
60. Stephen Burton (angol)
61. Connor Scutt (angol)
62. Mensur Suljovic (osztrák)
63. Jeffrey de Graaf (svéd)
64. Nick Kenny (walesi)
A tavaly kétéves Tour-kártyát szerzők, akik nincsenek a legjobb 64-ben (32 fő) – a ranglistahelyezésük a vb utáni állapot, az új idényt Tricole a 65. helyről kezdi, a többiek pedig mögötte sorakoznak majd.
74. Thibault Tricole (francia)
79. James Hurrell (angol)
83. Dom Taylor (angol)*
84. Chris Landman (holland)
89. Mario Vandenbogaerde (belga)
90. Rhys Griffin (walesi)
95. Andy Baetens (belga)
97. Berry van Peer (holland)
99. Nathan Rafferty (északír)
100. Steve Lennon (ír)
101. Radek Szaganski (lengyel)
102. Lukas Wenig (német)
108. Patrick Geeraets (holland)
109. Matthew Dennant (angol)
111. Darren Beveridge (skót)
113. Jitse van der Wal (holland)
114. Benjamin Drue Reus (dán)
117. Danny Lauby (amerikai)
118. Robert Grundy (angol)
124. George Killington (angol)
125. Owen Bates (angol)
126. Brett Claydon (angol)
127. Martijn Dragt (holland)
128. Adam Hunt (angol)
133. Haupai Puha (új-zélandi)
135. Jelle Klaasen (holland)
136. William Borland (skót)
158. Paul Krohne (német)
159. Tim Wolters (német)
160. Joshua Richardson (angol)
163. Michele Turetta (olasz)
171. Jules van Dongen (amerikai)
*Dom Taylor ellen fegyelmi eljárás zajlik, miután megbukott a drogteszten, de a Pro Tour-kártyájától nem fosztották meg.
A PDC Development Tourról (új kétéves kártyával, 2 fő)
Niko Springer (német)
Sebastian Bialecki (lengyel) 
A PDC Challenge Tourról (új kétéves kártyával, 2 fő)
Wesley Plaisier (holland)
Christian Kist (holland)

Idén elvesztették a Pro Tour-kártyájukat, és indulnak a Q-Schoolon: Simon Whitlock (ausztrál), Rowby-John Rodriguez (osztrák), Boris Krcmar (horvát), Jamie Hughes (angol), Adam Gawlas (cseh), Mervyn King (angol), Lee Evans (angol), Keegan Brown (angol), Maik Kuivenhoven (holland), Jeffrey de Zwaan (holland), Daniel Klose (német), Karel Sedlácek (cseh), Arron Monk (angol), Jurjen van der Velde (holland), Jeffrey Sparidaans (holland), Graham Usher (angol), Graham Hall (angol), Josh Payne (angol), Adam Smith-Neale (angol), Geert Nentjes (holland), Owen Roelofs (holland), Adam Warner (angol), Danny van Trijp (holland), Robbie Knops (belga), Callum Goffin (walesi), Jacques Labre (francia), Christian Perez (Fülöp-szigeteki)

Idén elvesztették a Pro Tour-kártyájukat, s nem indulnak a Q-Schoolon: Adrian Lewis (angol), Vincent van der Voort (holland), Pascal Rupprecht (német), Ronny Huybrechts (belga)

Visszaadta a Pro Tour-kártyáját: Steve Beaton (angol)

Eltiltás miatt megvonták a Pro Tour-kártyáját: Leighton Bennett (angol)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik