Öttusa-vb: közös edzőtáborban a felnőtt- és az U19-es válogatott

K. Zs.K. Zs.
2025.08.11. 11:26
null
Belák János egy tavaszi sajtótájékoztatón (Fotó: Dömötör Csaba)
A három magyar arany-, egy-egy ezüst- és bronzéremmel záruló madridi Európa-bajnokság után már a következő feladatra, a hónap végén kezdődő kaunasi világbajnokságra készülnek a legjobb felnőtt öttusázók.

„A sikeres Európa-bajnokság után rövid pihenőt kaptak a versenyzők, ami mindenkire ráfért, hiszen idáig is hosszú volt a versenyidény. Ráadásul a fiatalok, Mészáros Emma és Tamás Botond két fronton is érdekeltek voltak, a junior világ- és Európa-bajnokságon is szerepeltek, ezért még inkább megérdemelték a fizikai és mentális feltöltődést” – mondta az MTI-nek Belák János, a felnőtt és utánpótlás öttusa-válogatottért felelős sportszakmai vezető. Hozzátette, hogy egy hétig együtt edzőtáborozik Sukorón az U19-es és a felnőttválogatott.

„A következő héten a fiatalok elutaznak Litvániába az U19-es világbajnokságra, a felnőttek pedig a klubokban készülnek tovább, ők augusztus huszadika után kelnek útra Kaunasba. Érdekesség, hogy az U15-ös és U19-es kontinensbajnokság után az U19-es és a felnőtt világbajnokságnak is ez a város ad otthont” – nyilatkozott a kapitány, aki a felnőttvilágbajnokságon alapvetően a madridi Eb-n sikeres versenyzőket indítaná, de a csapat összetételéről a csütörtöki elnökségi ülés dönt.

Az Európa-bajnokságot sérülés miatt kihagyó olimpiai bajnok, Gulyás Michelle elkezdte a rehabilitációt, és már edz.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Öttusa: Képesek még fokozni a teljesítményüket a versenyzőink – Belák János

Egyéb egyéni
2026.05.19. 11:44

Öttusa-vk: Tárkányi Zsombor 17. lett Bulgáriában, izgalmas záró számban dél-koreai siker

Egyéb egyéni
2026.05.17. 15:52

Öttusa-vk: Guzi Blanka ezüstérmes Bulgáriában

Egyéb egyéni
2026.05.17. 11:16

Öttusa: Tárkányi Zsombor nagy futással kiharcolta a döntőt a pazardzsiki vk-n

Egyéb egyéni
2026.05.16. 16:25

Öttusa: Bőhm Csaba nem lesz ott a döntőben Pazardzsikban

Egyéb egyéni
2026.05.16. 11:17

Öttusa: Guzi Blanka és Bauer Blanka erős versenyzéssel döntős a pazardzsiki vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.05.15. 15:43

Öttusa: Bőhm Csaba és Tárkányi Zsombor „élte túl” a rendkívül kemény selejtezőt a pazardzsiki vk-n

Egyéb egyéni
2026.05.15. 09:15

UIPM: korlátozás nélkül versenyezhetnek a fehérorosz öttusázók

Egyéb egyéni
2026.05.12. 10:50
Ezek is érdekelhetik