Sákovicsék egy párt alkottak – emlékezés Dömölky Lídiával

Dömölky Lídia hajszálpontosan emlékszik a vele a forradalom alatt történtekre, egyes események még manapság is könnyeket csalnak a szemébe: „Tatán edzőtáboroztunk, nem jutottak el hozzánk a hírek. Egy alkalommal teherautón nemzeti színű zászlót lobogtató fiatalok robogtak el a tábor előtt, a szovjet laktanya felé tartva, aztán egy óra múlva már nem mindenki élt, aki a platón volt… Ilyenkor, az évforduló tájékán megszakad a szívem a hősökért, akik a forradalom alatt elmentek. Csupa fiatal. Abban a két hétben együtt dobogott az ország szíve!” A vívók szerencsések voltak, hogy Kamuti Jenő révén – akinek édesapja a MÁV vezérigazgatója volt – használhatták a vasúttársaság vonalát, így nagy nehezen beszélhettek a hozzátartozóikkal.

Budaörs, Nymburk, Prága, Isztambul, Karacsi, Kalkutta, Port Darwin, Melbourne, sorolja az utazás vonattal, autóbusszal, repülővel megtett állomásait, Lídia. „Belém égett” – fogalmaz.

Hogy foglalkoztak-e az esélyekkel? „Á, dehogy! A vezetők korrekten viselkedtek, azt mondták, aki akar, maradjon nyugodtan itthon.” Sákovics József és Dömölky Lídia az utazás mellett döntött, hogy aztán éjszakánként felváltva ücsörögjenek a telefon mellett szórványos hírekre várva az otthoniakról.

Azért vívtak is… Lídia így emlékezett: „Jóska klasszis párbajtőrözőnek számított, 1953-ban Brüsszelben a szakág első magyar egyéni világbajnoka, 1952-ben Helsinkiben tőrcsapatban bronzérmes. Az olaszok is rettegtek tőle, kétszer megnyerte a Spreafico-emlékversenyt. Rutinos volt, párbajtőrcsapatban Melbourne-ben ezüstérmes, tőrcsapatban harmadik lett. Ám megsérült, egyéniben emiatt vívott visszafogottan. Pedig muzsikált a kezében a fegyver. Jóskáék a szovjet sportolóknak nem köszöntek, de látva értetlen tekintetüket, rájöttek, semmit sem tudnak az akkorra már levert forradalomról.” Lídia szerényen hallgat arról, hogy ő sem esélytelenül érkezett Melbourne-be: 1955-ben egyéniben az országos bajnokság mellett megnyerte a világbajnokságot, az ifi vb-n elért 3. hely leégésnek számított, Kelemen Vera győzött. A női tőrszakág erejét mutatja, hogy a középiskolás bajnokságot 1954-ben Marosi Paula nyerte meg Dömölky Lídia és Rejtő Ildikó előtt. Amikor ezt megemlítem, Lídia hozzáteszi: „Nem véletlenül voltunk mindhárman tagjai az 1964-ben olimpiai bajnok együttesnek, sőt, Ágoston Judit és Juhász Katalin is. Az 1963-as gdanski vébén Rejtő Ildikó, Dömölky, Juhász sorrendben álltunk a dobogón.” Idézem Dömölkynek, mit mondott római vb-sikere után: „Volt a döntőben, aki jobban vívott nálam, de abban a két és fél órában én összpontosítottam a legjobban.”

Nem tagadja, így történt, de azért hozzáteszi: „Akkor vezették be a találatjelzőt, ez pedig kizárta, hogy a zsűri esetleg egy ismertebb vívónak adja a tust, mondván, ő kezdeményezett támadást… De tény: a nyeretlenek bátorságával léptem a pástra.” Melbourne-ben viszont nemigen tudott a versenyre koncentrálni, a későbbi olimpiai bajnok brit Mary Sheentől kapott ki a középdöntőben 4:3-ra: „Mary azt mondta utána, ha képes volt legyőzni a regnáló világbajnokot, az olimpiát is megnyerheti.”

A játékok utolsó napjaival kapcsolatban sorjáznak az emlékek. Lídia egy házban lakott a Helsinkiben olimpiai bajnok Gyenge Valériával, akit édesanyja haza, vőlegénye külföldre csábított. Szegény nem tudta, miképpen döntsön, aztán a mama lánya életét szem előtt tartva meggondolta magát. „Vali Torontóban él, de ami fontosabb, Melbourne-ben életre szóló barátság szövődött köztünk.” Lídia elismerte, a vezetők korrekten viselkedtek: „Amikor Jóskával Hegyi Gyula elé álltunk és közöltük, hogy részt veszünk a Sports Illustrated amerikai túráján, megdöbbenve annyit préselt ki magából, hogy »Ti is, gyerekek?«. Majd hozzátette: »Mindig visszavárunk!«”

Sportolóink egy része az amerikai sajtóorgánum jóvoltából San Franciscóba utazott, ahonnan 52 várost érintő bemutatókörúton vett részt, sőt a szervezők igyekeztek mindenkinek állást szerezni. „Egy párt alkottunk, egyikünk sem akart kint maradni, ugyanakkor Jóska tartott tőle, hogy kirobbanhat a világháború.” Sákovics egy gépkocsik forgalmazásával foglalkozó cégnél helyezkedett el, Lídia műszaki rajzolóként, ám hiába laktak a Hollywood Boulevard-on, nem érezték jól magukat, hiányoztak az otthoniak. Bemutatókon léptek pástra, Lídiának nemigen akadt hölgy ellenfele, hivatásos állományban szolgálatot teljesítő katonák ellen is vívott: „Egy ifjú, akit legyőztem, nagyon elszégyellte magát. Kiderült, a többiek azzal froclizták, hogyan kaphatott ki egy nőtől…” 

A pár majd’ egy esztendő után tért haza, büntetésből Sákovicsot nem engedték ki az 1958-as philadelphiai világbajnokságra, ám rá egy évre átvitt értelemben is hazatértek: a budapesti vb-n Lídia a tőrcsapattal, Sákovics József a párbajtőrcsapattal lett aranyérmes. „Nincs annál szebb, mint hazai versenyen a dobogó tetején állva hallgatni a Himnuszt a Nemzeti Sportcsarnokban.”

Sákovics József Rómában (1960) párbajtőr egyéniben és csapatban is lecsúszott az olimpiai dobogóról, az 1962-es Buenos Aires-i vb-n a második helyezett tőrcsapat tagja volt, aztán 1964-ben letette a fegyvert. Dömölky Lídia viszont a hatvanas években bravúrt bravúrra halmozott. A lányok a római olimpiai ezüst (1960) után megfogadták, Tokióban történjen bármi, nyernek. Az 1964-es döntőben 9:7-re verték meg a szovjeteket, a magyar vívás nagy alakja, a hatszoros olimpiai bajnok kardozó, Kovács Pál ezt mondta: „Ilyen kemény, ilyen férfias, ilyen nagyszerű női versenyt még nem láttam. Ezek a lányok minden dicséretet megérdemelnek, ennél többet, azt hiszem, nem tehettek.” Amikor Lídia a Sisova ellen döntő tusra menő asszóját megnyerte, valaki megjegyezte: „Ő nyerte meg végeredményben.” Amire ezt mondta: „Nem! Nem én! Hanem mi!” A többes szám első személybe Sákovics József is beleértendő, mert a férj szövetségi kapitányként Tokióban minden idők legjobb eredményét érte el: vívóink négy aranyérmet szereztek! A női tőrcsapat mellett egyéniben Rejtő, a férfi párbajtőrcsapat (Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kausz István, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán) és kard egyéniben Pézsa Tibor nyert.

„Mégis, itthon azt vágták Jóska fejéhez, hogy a tokiói volt az első olimpia 1908 óta, hogy a kardcsapat nem nyert…” – teszi hozzá Dömölky keserűen. Ám álljanak itt Pézsa méltató szavai, amelyeket a kiváló vívószakember 2009-es halála után mondott: „Sákovics József az első olyan magyar szövetségi kapitány volt, aki nem félt az újtól, ő volt, aki bevezette a fizikai felkészítést is. (…) Példaértékű az is, hogy tudományosan közelítette meg a vívást, foglalkozott a kiválasztás, a döntési gyorsaság vagy éppen a fegyelmezettség kérdésével.”

Az olimpiai bajnokkal egyetértünk abban, az elmúlás fájdalmas: Sákovics József már nem érhette meg, hogy Lídiát 2025 elején a Nemzet Sportolói közé választották.

SÁKOVICSNÉ DÖMÖLKY LÍDIA
Született: 1936. március 9., Budapest
Klubjai: Bp. Haladás (1951–1954), Vasas (1955–1956), Bp. Vörös Meteor (1957–1970)
Eredményei:  olimpiai bajnok (1964, tőrcsapat), 2x olimpiai 2. (1960, 1968, mindkettő tőrcsapat), 5x világbajnok (1955, tőr egyéni, 1953, 1955, 1959, 1967, mind tőrcsapat), 4x vb-2. (1963, női tőr egyéni, 1961, 1963, 1966, mind csapat), vb-3. (1956, csapat), 7x egyéni magyar bajnok

SÁKOVICS JÓZSEF
Született: 1927. július 26., Budapest 
Elhunyt: 2009. január 2., Budapest
Klubjai sportolóként: Bp. Lokomotív (1945–1954), Bp. Honvéd (1954–1957), Bp. Vörös Meteor (1957–1964)
Edzőként: magyar szövetségi kapitány (1963–1968, 1979–1980), a spanyol szövetség edzője (1970–1972), OSC (1974–1986), BSE (1987)
Eredményei: olimpiai 2. (1956, Melbourne, párbajtőrcsapat), 2x olimpiai 3. (1952, Helsinki, tőrcsapat; 1956, Melbourne, tőrcsapat), 2x világbajnok (1953, Brüsszel, párbajtőr egyéni; 1959, Budapest, párbajtőrcsapat),  vb-2. (1962, Buenos Aires), 2x vb-3. (1953, Brüsszel, tőrcsapat; 1955, Róma, párbajtőrcsapat), 11x egyéni és csapat magyar bajnok (tőr, párbajtőr)